A Capcom 2019 tavaszán ismételten bebizonyította, hogy pokolbéli rondaságokat aprítani zúzós zenére még mindig remek móka. Bár az utóbbi időben szinte az összes klasszikus akciójáték-széria elkezdett más zsánerekből ihletet és friss lendületet meríteni, a Devil May Cry esetében az alkotók nem akarták megbontani az eredeti receptúrát, ezt pedig piszkosul jól tették. A Devil May Cry 5 irányítását kicsit szokni kellett, némi egyhangúság fedezhető fel a bejárható helyszínek esetében, és a nehézségi görbe is ingadozik kissé, ugyanakkor maga a játékmenet fenomenális volt. Ehhez párosult három teljesen különböző, izgalmas főszereplő, illetve egy már az előző generáción is parádés látványvilág.
Sosem kellett a szomszédba mennie a Capcomnak azért, hogy kész termékeit újracsomagolva sokszorosan eladja a potenciális vásárlóknak, így valószínűleg senkinek sem szaladt magasra a szemöldöke akkor, mikor bejelentették a Devil May Cry 5: Special Editiont, ami gyakorlatilag a 2019-es játék PS5-re és Xbox Series konzolokra megjelenő, next-gen verziója lett. Tudjátok, ez az a kiadás, amit a legtöbb cím esetében ingyen ad a kiadó. Itt persze erről szó sincsen, de legalább a teljes árat nem merték rácsapni, 14 ezer forintnál nem kell többet fizetni érte.
Szebb, mint valaha
De mit kapunk a pénzünkért, mennyivel tud többet a Special Edition, mint az alapjáték? Először nyilván a vizuális, illetve teljesítménybéli tuning a szembetűnő. Engedjük most el elegánsan az Xbox Series S-t, és koncentráljuk az erősebb Xbox konzolra, illetve a PS5-re. Ezeken érhető el ugyanis a ray tracing támogatás - kivételt képez ez alól a két új játékmód, ezekről a későbbiekben esik majd szó. Performance módban ugyan csak 1080p-s felbontást kapunk, de aktív ray tracing mellett is stabil marad a 60fps. Ha azonban a Graphics mód mellett tesszük le a voksunkat, akkor 30 és 60 között fog ingadozni ez a mutató, továbbá ott a High Frame Rate mód, arra alkalmas kijelzővel itt akár 120fps-sel mellett is szeletelhetők a démonseregek.
Mondanunk sem kell, hogy természetesen a töltési idők is szempillantások hosszúságára szűkültek le, továbbá immár a 3D-s hangzásnak is örülhetnek az audiofil játékosok.
Vergil színre lép
A keményvonalas DMC-veteránoknak valószínűleg nem kell bemutatni Vergilt, ha pedig túl vagytok a Devil May Cry 5 végigjátszásán, akkor úgyis képben lehettek őkelmével kapcsolatban, de az újoncok kedvéért nem ütöm inkább hangosan a spoileres tam-tamot. Maradjunk tehát annyiban, hogy a Special Edition Vergilből is játszható karaktert csinál. Dante testvére, egyben Nero apja saját képességeket és animációkat kapott, nem is lett volna ezek nélkül értelme bevonni őt is a buliba. Sajnos azonban így sem sikerült teljesen segíteni azon, hogy "csak egy skinnek" érezze őt az ember, ugyanis egyáltalán nem fordítottak arra energiát, hogy beszuszakolják őt magába a történetbe. Fájóan kilóg a lóláb, Vergil pedig ennél bizony sokkal, de sokkal több törődést érdemelt volna.
Az új karakter mellett két új játékmódot is kaptunk, amik kellően extrémek, és pont ugyanennyire szórakoztatóak. A Turbo Mode csavar egyet a fordulatszámon, és 1,2-szeres gyorsaság mellett küldi ránk a gaz ellent, a Legendary Dark Knight játékmód pedig nem a sebességen, hanem az ellenfelek számán emel, nem is keveset. Érdemes mindkettővel tenni egy próbát, de tartsuk észben, hogy sajnos ezekben a módokban a ray tracing támogatás nem elérhető.
A Devil May Cry 5: Special Edition kizárólag PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re jelent meg, de Vergil külön fizetős DLC-ként elérhető a PC-s, PlayStation 4-es és Xbox One-os kiadásokban is.
A játék kötelező vételnek tekinthető azok számára, akiknek kimaradt az alapkiadás, ha viszont túl vagytok a "sima" DMC 5-ön, akkor nem biztos, hogy ennyi tartalomért érdemes ekkorára nyitni a pénztárcátokat. Teljesen más lenne a helyzet, ha komolyabban belenyúltak volna a kampányba, és valóban passzolna Vergil is a sztoriba, de így a Special Edition megmarad egy alapvetően remek játék kicsit gatyába rázott újrakiadásának.
