Aki nem szerette az új DMC-t, annak itt a plasztikázott negyedik rész, és bizony jót tett neki a kezelés; pont elég törődést kapott, hogy újra nekiálljunk, bár egy-két szarkaláb néha látható. Tartva a két lépés távolságot, megpróbáltam nem teljes rajongással közelíteni a DMC 4 Special Edition felé. Ilyenkor fél az ember, hogy nem kap elég plusz tartalmat, amiért megéri újra nekiülnie a játéknak. Esetünkben nincs erről szó, a játék nemcsak szebb lett valamivel, de három új karaktert kaptunk kézhez, akikkel érdemes egyenként bedarálni a démonokat.
Kettő plusz egy
Voltak elképzeléseim arról, miként lehetne még felturbózni a játék negyedik részét. Bár nekem tetszett az újragondolt DmC, nem tartottam ördögtől való gondolatnak, hogy a negyedik epizódot is felfrissítsék. Szerencsére a fejlesztők agya hasonlóan forog, mint a rajongóké, és olyan tartalmakat pakoltak a játékba, melyektől könnyen kedvet kap az ember az újrajátszáshoz.
A kicsivel szebb grafikáért még nem érné meg újra nekiugrani, ám a három plusz karakter miatt bátran vállaltam a próbát, és nem is kellett csalódnom. Trish, Lady és Vergil kaptak lehetőséget, hogy bebizonyítsák, vannak olyan lazák, mint Dante és Nero.
A két harcos kedvű hölgyet választva eltérő játékstílusokkal találja szembe magát a kalandor. Adott egy halom képesség, melyeket szép sorban megvehetünk az összegyűjtött vörös koponyákért, ám elsődleges fegyverünket nem tudjuk cserélni. Lady a távolsági fegyvereket részesíti előnyben: míg közelre shotgunt, a nem túl messzi célpontok ellen két pisztolyt, nagyobb távolság esetén a Kalina Ann névre keresztelt rakétavetőt használja. Ez utóbbira valamilyen rejtélyes okból szuronyt szereltek, miáltal közelharcban is bevethetjük. Lassúsága miatt ajánlott tisztes távolságot tartani az ellenfelektől, különben a kelleténél sűrűbben gyönyörködhetünk a Game Over feliratban. Hozzá képest Trish már-már szemkápráztatóan gyors, akrobatikus harcosnak mondható, akinek minden ütése tele van energiával. Ez nem is csoda, lévén, hogy képes villámokkal feltölteni ütéseit és rúgásait. Fegyverei között találjuk a Sparda névre kereszteld kardot, amelyből egy szempillantás alatt kaszát varázsolhatunk, ezt két pisztoly, valamint brutális ökölcsapások egészítik ki. Látványosabb akciói miatt vele talán még élvezetesebb lehet a játék, bár Lady lövöldözésének is megvan a maga bája.
Amikor azt hisszük, nincs tovább, akkor lép színre Vergil. Talán rajta dolgoztak a legtöbbet, rengeteg képességet kapott, sőt, többféle alakot is ölthet attól függően, hogy milyen fegyvert forgat. Vergil három gyilkolóeszköz közül válogathat: a Yamato egy hagyományos japán kard, a Beowulf a kézitusában segít minket, míg a Force Edge-et még Sparda hagyta a fiára. A Regular Devil Trigger és a Beowulf Devil Trigger két különböző formát kölcsönöz Vergilnek: nemcsak máshogy néz ki tőlük, de képességei is megváltoznak. Dante ikertestvérének van még egy harmadik formája is, a Super Vergil - ami úgy hangzik, mint egy szörnyen régi és gagyi szuperhős neve -, amit akkor tudunk aktiválni, ha a Devil Trigger és az alatta lévő koncentrációs vonal is maximumon áll. Roppant szórakoztató vele játszani, kezdők és veteránok egyaránt imádni fogják.
Van, ami nem változik
Ami a történetet illeti, ne számítsunk radikális módosításokra. Neo történetszálát Ladyvel, Dante vonalát Trishsel játszhatjuk végig. Amikor nem az eredeti karakterekkel megyünk, csak hűlt helyét leljük az átvezető videóknak, mert mindet kihagyták. Ez eleinte zavaró, de később fel sem tűnik hiányuk. Gloria belépője még mindig a kedvencem, bár nem egészen világos, hogy lehet úgy harcolni egy francia csipkecsodában, ahogy ő képes rá.
Van benne annyi újdonság, amiért nem csupán a rajongóknak éri meg a befektetés, sőt. Az egész laza, pörgős, a zene pedig oly remekül dolgozik a játékélmény keze alá - ha élhetek a megszemélyesítés lehetőségével -, hogy néha azt hittem kiugrik a szívem, annyira felpörgetett.
Összességében néhány idegesítő apróságot leszámítva, mint például a kamera kezelése, nem csalódtam a ráncfelvarrott kiadásban.
