Reneszánszukat élik a Castlevania- és Metroid-féle játékok. A francia Motion Twin gondolt egyet, és számtalan mobiljáték után összerakta a Dead Cellst, amit a leginkább úgy lehetne jellemezni, mint egy rém nehéz platformert, amelyben az, hogy meghal a játékos, szerves része a fejlődésnek. Rengeteg képességet csak többszöri nekifutásra lehet összeszedni, amelyekre mind szükség lesz a későbbiekben egy sikeres befejezéshez.
Három perc után meghaltam
A játék alapvetően abból áll, hogy egyre mélyebbre hatolva a pályákon, tapasztalatot gyűjtve az ellenfelekről, és új tárgyakat megismerve olyan stratégiát alakítson ki a játékos, ami szerinte megfelelő a végigjátszáshoz. Mindegyik helyszín sajátos környezet adott ellenféltípusokkal, de nem feltétlenül lineáris a játékmenet, lévén hogy több esetben át lehet ugrani komplett szekciókat, vagy továbbhaladhatunk más irányba, mint korábban. Ahhoz, hogy ezt megtehesse a játékos, össze kell szednie négy különböző pályán egy-egy rúnát. Ezek lehetővé teszik, hogy korábban elérhetetlen területeken keresztül folytatódhasson a játék, amelyek sokszor rengeteg bónuszt rejtenek. Valamint, ha már kiismeritek magatokat, akkor a helyszíneken végigrohanva még azelőtt képesek lesztek elérni az időkorlátos ajtókat, hogy azok a visszaszámlálás lejárta után bezáródnának, távol tartva titeket féltve óvott kincseiktől.
Túl lehet ezt élni?
Igen, először nehéznek tűnik, de később rájöttök, hogy minden statjavító tekercset felvéve nemcsak a támadóerőtök nő (két fő fegyveretek lehet: íjak, kardok, mágikus tőrök stb.), hanem a taktikai slotokba helyezett gránátok, présgépek vagy egyéb, ellenfelekre ártalmas eszközök hatásfoka és az életerő is megemelkedik. Utóbbi a legfontosabb, hiszen ha elfogy, már kezdhetitek is elölről. A pénznek szintén nagy szerepe van, no meg a begyűjtött cellek számának. Amennyiben sikeresen teljesítetek egy pályát, a következő előtt mindenképp el kell költenetek a megszerzett celleket permanens bónuszokra. Így válik könnyebbé a játék minden egyes nekifutásra. Míg először kínkeservesen szüttyögtem a szennyvizes Toxic Sewers pályán, később már nevetve, több HP-flaska társaságában, jobb fegyverekkel és garantáltan több tudással gyerekjátéknak tűnt az egész.
Több megközelítés közül választhattok, ám döntésetek befolyásolja a tárgyak használatát, azaz hogy mit tartotok meg, vagy hogy mire költitek a pénzt a boltokban, illetve hogy épp melyik boss felé tartotok. A főellenfél előtt három kisfőnököt le kell nyomni, és akkor még a véletlenszerűen generálódott elit egységekről nem is beszéltem. Egyik sem nehéz (sokadjára), de érdemes megtenni a szükséges előkészületeket. Például a repkedő szemgolyós Conjuctivius (utalva a kötőhártya-gyulladásra) nevűhöz olyan fegyverekkel érkezzetek, amelyek távolra hatnak.
Harminc, negyven nekifutás körül már a végét döngetitek majd a történetnek, amikor is az óratornyon át eljuttok a főgonosz kastélyáig, hogy megpörköljétek a nagymestert. Ekkor sincs vége a játéknak, hiszen ezzel összeszedtetek egy ún. boss cellt, amelynek segítségével olyan ajtókat nyithattok ki a pályákon, amilyeneket addig nem lehetett. Még három további darabot gyűjthettek ezekből, tehát legalább négy alkalommal érdemes végigjátszani, ha mindent látni akartok, és az összes történetszálra kíváncsiak vagytok. Vannak napi kihívások is, továbbá szemmel tarthatjátok barátaitok teljesítményét az adott versenyeken, amelyeken minél gyorsabban kell a kijárathoz érni, a lehető legtöbb pontot szerezve.
A Dead Cells kimagaslóan jó játék, attól függetlenül, hogy amikor meghaltok, tuti azonnal kiléptek, és megesküsztök, hogy soha többé nem szeditek elő. Aztán kis idő múlva lehiggadtok, és újra megpróbálkoztok vele, ezúttal más arzenállal, jobban odafigyelve. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló platformereket.
