Ha azt mondanám neked, hogy ez egy játék, amelyben hatalmas robotruhát használva lőhetsz szét ellenfeleket, aztán a végtelenségig szerelgetheted a felszerelésed, akkor azt hihetnéd, hogy ez a világ legjobb játéka. A gond az, hogy míg felületesen tök rendben van a Daemon X Machina, addig a mélyebb részei végtelenül gyengék.
Én vagyok Mechember
A helyszín a távoli jövő, amikor ellenséges robotok akarják elpusztítani az emberiség maradékát. Védelmükre zsoldos pilóták jelentkeznek, akik állig felfegyverkezett robotruhákba öltözve megütköznek a megszállókkal. A kampányt egy hangárban kezdjük, amely abszolút Vasember garázsára emlékeztet. Egy hatalmas pódiumon áll mechrobotunk, mellettünk pedig terminálok várnak, hogy segítségükkel vagy belemélyedjünk gépünk fejlesztésébe, vagy elvállaljuk a következő küldetésünket.
Ahhoz, hogy megalkossuk álmaink gépszörnyét, az egyszarvú pusztítót, pénz szükséges, így alapmechünkbe ülve kell elröppennünk néhány csatába. A kinti világban aztán találkozunk rengeteg robotellenféllel, akiket különböző, a gépünkre erősített fegyverrel lőhetünk darabokra. A cél általában az, hogy kitakarítsuk a pályát, és életben maradjunk. Ebben segítenek a fegyverek, a pajzsok és a kardok, amiket gépünkre erősíthetünk a küldetések elindítása előtt, de a csatatéren is összeszedhetünk ezt-azt, például az ellenfél eldobta Szuperfuturisztikus Gépágyú 2002-t. Sajnos amennyire látványos a lövöldözés és a mechünkkel repkedés, pont annyira egyhangú is.
Minden ugyanúgy robban
Alapvetően nem lenne gond egy ilyen kő egyszerű játékkal, ha az ellenfelek és a csataterek változatosságot mutatnának. Csakhogy a Daemon X Machinára ez nem jellemző. Nagyjából a játék első két órájában látni fogsz mindent, amit ez a cím kínálhat: rengeteg kis töltelékrobot, néha egy-egy nagy boss mecha, és ennyiben ki is merül a felhozatal.
Ezeket mind ugyanúgy, az alapfegyverekkel is szét lehet szedni, és bár a többemeletes monstrumokkal vívott küzdelem izgalmas (amikor egy ilyen feltűnik, tényleg okosan kell játszani), a legtöbb esetben jön egy sztorielem, ami megszakítja az akciót. Ezzel az a legfőbb probléma, hogy teljesen céltalanná teszi a mechfejlesztést.
Aztán ott a cselekmény, ami szintén nem segít. Egy felszínes, kiszámítható, érdektelen váz ez, ami csak azért van itt, hogy összetartsa a világot. Ezzel nem is lenne baj, ha a fejlesztők hagyták volna elsikkadni a háttérben, de nem, nekünk végig kell hallgatnunk ötpercnyi párbeszédet minden küldetés előtt, ismeretlen NPC-k között, akik olyan dolgokról magyaráznak, amelyeknek semmi közük semmihez.
Néhány izgalmasabb ellenségtípussal és kicsit kevesebb narratív szenvedéssel ez egy teljesen vállalható akciójáték lehetett volna, de sajnos túl sokat akart, és semmi sem sikerült igazán.
