Valószínűleg sok játékos csömörlött már meg a roguelike/roguelite alkotásoktól, hiszen az utóbbi években számtalan fejlesztő nyúlt ehhez a műfajhoz. Ugyanakkor érthető, hogy a stúdiók miért választják előszeretettel ezt a jól bevált receptet, hiszen a procedurálisan generált tartalmakra építkező kalandok nem igényelnek magával ragadó történetet és érdekes, gondosan felépített világot, a játékmechanikák általában simán elviszik a hátukon az adott címet.
Ennek ellenére úgy vélem, némelyik játékot teljesen feleslegesen erőltettek bele ebbe a műfajba, és a fejlesztők döntése inkább ártott, mintsem használt nekik, ám a Curse of the Dead Gods kapcsán hamar semmivé foszlottak a kétségeim, mivel a Passtech Games alkotásának kivételesen jól áll ez a formula.
Hardcore Temple Run
A játék elején tanúi lehetünk annak, ahogy hősünk rettenthetetlen kalandorként belép egy határozottan barátságtalannak látszó helyre, ám a járat lezáródik mögötte, őt pedig elnyeli a sötétség. Ezt követően egy különös templomban találjuk magunkat, ami valójában sötét termek és járatok egyvelege, tele mindenféle kinccsel és megannyi veszélyes lénnyel. Őszintén szólva egy ilyen alapszituációhoz tényleg kiválóan passzol a roguelike köntös, és ezt a játék hamar be is bizonyítja nekünk.
A pályák szerteágazó szintekből állnak, és javarészt rajtunk múlik, milyen utat bejárva érünk célba az adott menet során, mivel egy terület végén eldönthetjük, hogy merre haladunk tovább. A térkép az esetek többségében megmutatja, milyen típusú zsákmánnyal kecsegtet az adott útvonalhoz tartozó következő pályarész, így előre lehet tervezni az alapján, hogy mondjuk egy erősebb fegyverre van épp szükségünk, vagy karakterünk tulajdonságait szeretnénk feljavítani.
Rontás ül rajtam, de élvezem
Főként a szintek elhagyását követően, de néhány egyéb esetben is feljebb kúszik karakterünk rontás-mérője, ami ha átlép egy bizonyos határt, akkor kapunk egy átkot a nyakunkba. Ezek a módosítók gyakran rátesznek egy lapáttal a menet nehézségére, de olyanokkal is találkozni, amelyek egyszerre tartogatnak pozitív és negatív meglepetést. Így például megeshet az, hogy több aranyat találunk a földön elszórva, viszont sietnünk kell az összeszedésükkel, mivel a kupacok egy idő után elillannak. Nem is érdemes túl vadul gyűjtögetni ezeket az átkokat, mert az ötödik és egyben utolsó ilyen sorscsapás már komoly hátrányt jelenthet az egész menetre nézve.
Kézzelfoghatóbb dolgok is hatással lesznek az aktuális kalandunk végkimenetelére, mivel sokféle fegyvert, köztük kardokat, pörölyöket, pisztolyokat, sőt még ostorokat is találni a repertoárban. Emellett ereklyéket is magunknál hordhatunk, amelyek különböző passzív bónuszokkal látnak el minket, és egyszerre több is elfér nálunk. Akkor sincs baj, ha a kapott zsákmányt nem akarjuk ide-oda hurcolni, mivel gyakran felajánlhatjuk azt az isteneknek, cserébe pedig csökkenhet a rontás mértéke, de akár kaphatunk pár szépen csillogó aranyérmét is. A templom sötétjében olykor minden ilyen apróság kész áldásnak számít, úgyhogy mindig ajánlatos alaposan megnézni, éppen mi hever a földön.
A harcrendszerről nem érdemes hosszasan regélni, mivel egy szimpla hack and slash típusú megoldás mellett döntöttek a fejlesztők, ami korrektül teszi is a dolgát. Könnyű elsajátítani az alapjait, de sokszor nem elég mesterien suhintani vagy pontosan lőni, több egyéb - köztük olykor környezeti - tényező is befolyásolhatja egy összecsapás végkimenetelét.
Csak még egy átkozott menetet…
A Curse of the Dead Gods ékes példája annak, hogy olykor nagyon is érdemes odafigyelni az indie csapatok munkáira. Nem voltak túl nagy elvárásaim a játékkal kapcsolatban, ám a Passtech Games kellemes csalódást okozott: az alkotásuk jól működik, nem hemzseg a hibáktól, és összességében minőségi produktum érzését kelti. Nyilván az alapok nem túl eredetiek, és a játékmechanikák nagy részével is találkozhattunk már máshol, de a lényeg az, hogy a fejlesztők ügyesen használták fel a roguelike műfaj elemeit, így pedig szórakoztató lett a végeredmény.
