Idén két alkotással is meglep minket a Supermassive Games, amely az Until Dawnnal korábban kivívta a horrorrajongók elismerését. Az említett 2015-ös játék joggal nevezhető klisés tinihorrornak, ugyanakkor hátborzongató atmoszférája és néha olcsónak ható, de jól időzített ijesztegetései miatt az egyik legjobb PlayStation-exkluzív lett belőle.
Azóta a csapat elindított egy ettől független, több platformon is elérhető szériát, a szintén az ijesztő történetek elmesélésre épülő The Dark Pictures Anthologyt, ami rövidesen tovább fog bővülni, ám előtte még megismerhetünk egy másik sztorit.
Fiatalok a pácban, sokadik rész
Lehetőséget kaptam, hogy még a júniusi megjelenés előtt belekóstoljak a The Quarry című játékba, ami váratlanul tűnt fel a horizonton, de a hivatalos bejelentés után egyértelmű lett, hogy érdemes figyelemmel kísérni. Ez a játék is a Supermassive jól bevált receptjét hasznosítja: egy interaktív filmet kapunk, amiben mi hozzuk meg a fontos döntéseket, és rajtunk múlik, hogy a főszereplők közül ki fog eljutni a hátborzongató kaland végére.
A preview verzió rögtön a mélyvízbe dobott, a második fejezet végét és a harmadik egy szeletét mutatta be, de ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy megismerjem a szereplőket, valamint a csapatban uralkodó erőviszonyokat. Van itt visszahúzódó, csendes lány és jóval pajkosabb cicababa, de találkozunk majd a tipikus macsóval és egy értelmesebb sráccal is. A táboroztató fiatalok mellett akad még néhány főszereplője a sztorinak, például a David Arquette által alakított Chris, aki a Hackett's Quarry nyári tábor rejtélyes tulajdonosa. Aztán ott van Ethan Suplee marcona karaktere, Bobby, akivel nem szívesen futnék össze egy sötét sikátorban.
A látottak alapján nem ezek az arcok a videojáték-ipar legösszetettebb figurái, de van annyi dimenzió bennük, hogy ne akarjuk minél hamarabb kicsinálni őket, és inkább a túlélésükért küzdjünk. Jó választás volt ismét népszerű színészeket felkérni a különböző szerepekre, mert így a szinkron egészen kiváló lett, a fejlesztők pedig mesterien ültették át a játékba a stáb tagjainak fizimiskáit.
Valami van az erdőben
Érthető, hogy a próbaverzió miért a történet ezen szakaszára fókuszált: ízelítőt kaptam a vihar előtti csendből, amikor a srácok még vígan pihentek a tábortűz körül, illetve abból is, amikor már megtörtént a baj, és a koromfekete erdőben kellett menekülni egy nagyon agilis szörnyeteg elől. Persze ez nem volt hatalmas kihívás, mivel a The Quarry játékmenete és irányítása is a stúdió korábbi alkotásait idézi fel.
A mászkálós szakaszok a megszokott módon zajlanak, felfedezhetjük az egyes pályarészeket és interakcióba léphetünk a fénnyel jelölt tárgyakkal. A feleletválasztós és döntéshozós etapok megoldása sem okoz komoly fejtörést, ahogy a QTE-ket is régi ismerősként köszönthetjük. Nem totálisan új játékmechanika, de fokozza egy picit az izgalmakat, amikor a megfelelő gombot nyomva tartva kell visszafojtani a lélegzetet, majd elengedni, ha már tiszta a terep.
A Supermassive megtartotta azt a megoldását is, hogy a fejezetek között egy különös figura beszéljen mindenféle, olykor nehezen értelmezhető dologról. Ezúttal egy Eliza nevű hölgy az útitársunk, aki a begyűjtött tarot-kártyák alapján igyekszik megjósolni nekünk a jövőt - konkrétan segít életben tartani a szereplőket.
Óriási újításokra nem érdemes számítani, de úgy gondolom, hogy egy ilyen típusú videojátéknál nem is a kreatív játékmenet az elsődleges szempont. Számos okból lehet jogosan kritizálni a Supermassive munkásságát, de azért azt el kell ismerni, hogy a csapat nagyon közel hozta egymáshoz a játékok és a filmek világát. A The Quarry közben is gyakran érezhetjük majd úgy, hogy a moziban ülünk, és ebben nagy szerepet játszik az, hogy már megint iszonyatosan élethű szereplőket készítettek nekünk a fejlesztők.
Nagy felbontású slasher
Lehet, hogy The Witcher 3-ban szebben lengedeznek a fák, a Red Dead Redemption 2-ben meg élethűen ürít a ló, de ha élettel teli karakterekről és arcmimikáról van szó, akkor egyértelműen a Supermassive Games van a csúcson. Sőt, ezúttal mintha sikerült volna még feljebb tornázni a lécet, mivel bizonyos fényviszonyok mellett már-már fotorealisztikusnak hatnak a színészek digitális másai, amelyekhez egyébként kitűnő animációk társulnak. Pontosan ezek miatt érezhetjük még inkább úgy, hogy egy filmet nézünk.
Rengeteg licencelt, a jelenetekhez olykor kifejezetten jól passzoló zene került a játékba, és habár volt olyan, amikor picit soknak tűntek az egymást rövid időn belül követő dalok, azért azt el kell ismernem, hogy nagyot dob a hangulaton a jól időzített háttérzene. Abban biztosan segít, hogy még jobban együtt tudjunk érezni a szereplőkkel.
Őszinte leszek, nekem tetszett, amit láttam a demóban. Nyilván nem maradtak rejtve a negatívumok, de szerintem továbbra is működőképes ez a formula, és egyáltalán nem bánom, hogy a Supermassive ezzel a játékával is az interaktív filmes vonalat követi. Ha az Until Dawnhoz hasonlóan picit egyedivé tudja varázsolni a csapat ezt a történetet is, amire a látottak alapján minden esély megvan, akkor a The Quarry garantáltan jó vétel lesz.
