A tavalyi E3-as konferenciavideója óta senki sem kételkedik a Devolver Digital kiadó vagányságában, de nem csak emiatt érdemes mindig figyelemmel kísérni a gondjaiba vett játékokat. Természetesen ez a jó értelemben vett elmebaj azt is jelentheti, hogy egy totálisan játszhatatlan hülyeség is előfordulhat náluk, de ugyanakkor igazi gyöngyszemekkel is gyarapodhat általuk az indie játékok palettája. A Fourattic fejlesztőcsapat játéka szerencsére utóbbiak közé sorolható, amely talán kitűnő hangulatával fogja leginkább beszippantani a játékosokat.
Vissza a '80-as évekbe
A történet 1986-ban játszódik, bár kiindulópontja még korábbra, a '40-es évek közepére tehető, mikor is - egy kicsit talán már elcsépelt módon - régészek megtalálnak egy titokzatos, nagy erővel bíró követ, amely természetesen minden baj forrása lesz kalandjaink során. Ezután azonban, a játék jelenébe ugorva máris egy vérbeli ifjúsági kalandregényben találhatjuk magunkat, pont mintha a Stranger Things vagy akár a Spielberg-féle Kincsvadászok (The Goonies) szellemi utódjában volnánk. A hangulat tényleg hibátlan, a fent említett sorozathoz az is hasonlít, hogy itt is tonnányi utalást kapunk különböző '80-as évekbeli filmekre, zenékre, játékokra és egyéb, popkulturális hatással bíró eseményekre. Ezt persze az is jelentősen segíti, hogy a játék mai kifejezéssel élve az ún. pixelart grafikai stílust követi. Bár első pillantásra talán még a békebeli LucasArts örökzöldjeit is eszünkbe juttathatja, mégsem beszélhetünk klasszikus értelemben vett kalandjátékról. Milyen stílusú játék is akkor a Crossing Souls? Egy kicsit olyan, mint az említett klasszikusok, ugyanakkor a játékidő tetemes hányadát nem túl könnyű akciórészek teszik ki, mikor is nagyon egyszerűen meghalhatunk. Az irányítás jellegét tekintve hasonlít kissé a twin stick shooter játékokra, amikor is a baloldali karral tudjuk karakterünket terelgetni a pályán, a jobbal célozva pedig körbeforgatjuk őt, hogy a megfelelő irányba tüzeljen és csapkodjon.
Stranger Kids
A játék legjobb része, hogy főhőseink különböző képességeit folyamatosan variálva kell megoldanunk a pályán adódó fejtörőket vagy végrehajtanunk az akciókat. A talán leginkább főszereplőnek tekinthető Chris például egy baseballütőt suhogtatva küzd ellenfeleivel, valamint képes falra mászni a lelógó növényzeten. Matthew, a tudóspalánta lézerpisztolyt használ, és rakétacipőkkel tud lebegni rövid ideig. Big Joe, a csapat legerősebbje hatalmas ökölcsapásokra és nehéz tárgyak tologatására képes, Charlene pedig ostorát használva harcol. Parittyaként lövi ki magát, és hatalmas vetődésekre képes. Továbbá ott van Chris öccse, Kevin, az ő bemutatása azonban már nehéz lenne spoilermentesen. A játék hibrid mivolta szintén kikacsintás a régebbi videojáték-stílusok irányába, hiszen néha egészen meglepő pályák kerülnek elénk. Például egy biciklis üldözés során a három lehetséges út közül kell mindig gyorsan a megfelelőre váltani, mint a C64-es időkben. Máskor pedig egy bossharc alkalmával nemcsak verekednünk kell, hanem minden körben egy zenei dallamot is vissza kell játszanunk, szintén régebben sokat látott módon.
Már maga a cím is beszédes, egyértelműen utal arra, hogy hány meg hány stílus keveredik kalandjaink során. Fontos még megjegyezni, hogy sokkal kényelmetlenebb billentyűzettel játszani, mint kontrollerrel; fel is hívják erre a figyelmünket az elején. Fogadjunk szót, mert úgy győződhetünk meg arról ténylegesen, hogy a Crossing Souls remek játék, amelyet a nosztalgiát kedvelők már 15 euróért magukévá tehetnek.
