Idegen hordák rusnya lobogói tűntek fel a katonáink menetelésétől megrogyott dombok mögül. Illő őket szép szavakkal, kivont szablyákkal és maró ágyúfüsttől könnyes szemekkel fogadni, hogy érezzék, ezt a földet már saját kezünk boronálja simogatva, jó szándékból, hogy áldását adva, majd fogadva éhen ne veszejtsen minket és a harcok során született testvéreinket. A gyüttmenteknek mondom, hogy később ebből ne legyen felhördülős félreértés: nincs itt semmi látnivaló, lehet célirányosan a lovak fejét másfelé fordítani, vagy le lesztek róluk kaszabolva.
Sok jó nép kis helyen is elfér
Egyenes beszéd ez, magam sem fogom a kertelést hizlalni, így rögvest leírom ide nektek, hogy a Rise to Glory DLC-vel a Cossacks 3 nem lett jobb, csak több. Ahogy korábban már kifejtettem nem túl pozitív véleményemet az alapjátékkal kapcsolatban, úgy most sem fogom tenyérnyi mellszőrömet drága samponnal és balzsammal örömömben bedörzsölni, mert nem változott meg gyökeresen a nézőpontom. Persze bizsergető ismét a nosztalgiafaktorban megfürödni, hiszen nemcsak élményt ad ideig-óráig a stratégiai hadviselés vezénylése, hanem megcsillant olyan régi eseményeket - legalábbis nálam -, amelyek a tizenöt évvel ezelőtti első rész megjelenésekor zajlottak körülöttünk a nagy kerek világban, tudjátok, ott, a monitoraink mögött. Nyilvánvalóan most is kellemes ránézni a készítők által felújított látványvilágra, és akik még nem untak bele a gigászi ütközetekbe, azok értékelni fogják a sebtiben felpattant csomagocskát, mert jó pár órányi plusz tartalom terpeszkedik benne.
A történelemkönyvek XVIII. századot elregélő lapjaira lépve először a porosz haramiákkal az oldalunkon mutathatjuk meg Európának, hogyan kell lángba borítani az öreg kontinenst Nagy Frigyes bőrébe bújva, majd egy évszázadot visszalépve az időben a svédekkel demonstrálhatjuk, hogy az agresszív hógolyózás miként festi vörösre a szűziesen fehér tájat. Hét új egység is bemasírozik nagy dérrel-dúrral a képbe, amelyek nem csupán az egyjátékos hadjáratokban keverhetik meg egy csöppet az erőviszonyokat, hanem mások ellen viaskodva is okozhatnak némi felüdülést a frissen érkező obsitosok. Tekintetemet legfőképp a két kampányra, illetve a három egyedi küldetésre irányítottam, mert hiába érzem úgy, hogy a saját szemétdombomon én vagyok a kiválasztott, ha egy acélos jellemmel és izomzattal felruházott hős, egy gorombább odaszólás a harctéren, esetleg egy dörgedelmesebb muskéta felszisszenése már teljes visszavonulásra vagy fejvesztett rohangálásra késztet (ami, valljuk be, nem az örök élet receptje). Persze ebben van egy kis izgulás, meg a rutin hiánya, de azt nem a Cossacks harmadik felvonásában fogom megszerezni, mert ez már kevés.
De Lé Ci ne már
A felsoroltakon kívül még voltak olyan kedvesek a fejlesztők, hogy két büszke nép teljes garmadáját is hozzánk vágták, egészen pontosan a szászok és a bajorok tagbaszakadt fiait ereszthetjük egymásnak a havas pályákon, ami méltányolandó. Ha ezt a tartalmas pakkot lendületből a vállára kapja az ember, akkor a gyönyörtől berogyaszt, de csak az, aki kimondottan kedveli a múlt kopottas, minden nyűgével és bajával újra kiadott stratégiai játékát. Anno végigverekedtem magam az alapkiadáson, ezért most már frusztrál, hogy ebben a DLC-ben továbbra is ordítóan jelen vannak azok a hiányosságok és hibák, amelyek régen jellemezték az alkotást. Ezért megköszönöm a lehetőséget, hogy ismét kipróbálhattam lappangó vezérvéremet, de inkább szerénységem felé fordítom az egyik ágyú csövét, és ráeresztek egy kartácstüzet a testemre. Tapossák egymást nyugodtan a régi nagyhatalmak, én darabokban repülök a jövő felé.
