Aki csak egyszer is emelkedett vitorlázórepülővel a levegőbe, és tekert a felhőalapig, az valószínűleg soha nem felejti el ezt az élményt, mely örökre bevésődik az emberbe.
Amikor nem kell fülesbe beszélni a motor kopácsolása miatt, amikor valóban csak a természetet és az időjárást megfelelően ismerő ember ügyességén múlik, hogy a repülésből 5 perc, vagy 5 óra lesz, az egy olyan élmény, melytől a vitorlázó pilóták egész életükben függenek. Szemük állandóan az égboltot kutatja, és ha meglátnak egy barátságos „jó idő” felhőt, akkor máris lepörög a fejükben, hogy miként tekernék meg az alatta lévő emelést, onnan merre indulnának, és tippelgetik, hogy milyen magasan lehet az alap, pedig lehet, hogy éppen egy irodaépület ablakából bámulnak az égboltra.
A földtől való elválás mindig egy olyan élmény, amibe nem lehet belefásulni, és aki évtizedek óta az égboltot járja, annak is ugyanolyan felszabadító érzés a repülés, mint aki még csak az első felszállásain van túl. Egy motor nélküli repülővel pedig valóban szinte korlátlan szabadság áll a repülő ember rendelkezésére, hogy órákon át a levegőben legyen, bele-bele szippantva a felhők páradús, tiszta levegőjébe, ahol nincs más, csak a repülőgép, a felhajtóerő és a pilóta. Ezt az érzést egyetlen játék sem tudja visszaadni, mint ahogyan a Condor Soaring Simulator sem, ám ettől mégis bátran nevezhetjük a legjobb repülős címnek.
Soha ne repülj túl alacsonyan és túl lassan
Nem szeretnénk részletekbe menően rabolni az időt szárnyprofilokkal, áramlásba helyezett testtel, termikekkel, áteséssel, vészhelyzetekkel és hasonlókkal, de azt a játék megfelelő élvezetéhez mindenképpen érdemes tudni, hogy miként lehetséges egy motor nélküli repülővel hosszú órákon át a levegőben lenni, miközben megteszünk több száz kilométert. A vitorlázórepülőkkel megfelelő időjárás esetén nem csupán annyi történik, hogy felhúzza őket valami, aztán néhány perc múlva a földön vannak. Ezek a gépek ugyanis közben szépen siklanak előre a maguk 70-80-100-akármennyi km/h-s sebességükkel, miközben a tempóhoz tartozó merülési sebességükkel süllyednek is, hiszen ebből van a mozgási energia.
Léteznek azonban a termikek, melyek megfelelő időjárási helyzetben a talaj felszínéről szakadnak fel, és bennük olyan mértékű energia van, hogy simán emelik magukkal a röpcsit is. Tulajdonképpen nagyon fapadosan ismertetve mindössze ennyi a vitorlázórepülés titka. Minél nagyobb egy ilyen termik átmérője, annál könnyebb benne tartani a gépünket, illetve minél nagyobb a feláramlási sebessége, annál jobban emelkedünk vele mi is. Jellemzően a termikek tetején találhatóak azok a csodaszép cumulusok, melyek a pilóták számára egyértelműen jelzik, hogy merre repülőzzenek annak érdekében, hogy jó sokáig legyenek a levegőben. Éppen ezért az egyik felhőről a másikra utazva repülhetünk jó időjárás esetén például 500-700 kilométert is, bár ilyenkor illik már a délelőtt derekán a levegőben lenni.
Ami pedig a gépeket illeti, van egy siklószámuk, ami azt jelöli, hogy 1000 méteres magasságból hány kilométer távolságra siklanak, ami a legrosszabb esetben is (pl. Góbé) gyakorlatban 15 körül van (papíron természetesen több), tehát ha 500 méteres magasságban vagyunk, még van esélyünk 7-8 kilométert előrehaladni, főleg, ha mindezt hátszélben tesszük. A teljesítménygépek esetében ez a szám 30 és afeletti (akár 50-60 is lehet), tehát innen Szegedről optimális esetben 2000 méteres felhőalapról mélyen be tudunk hatolni a szerb légtérbe, de ilyet természetesen nem teszünk, hiszen alapesetben nem szabad.
A felszállómező és a légtér szabad
A hosszúra nyúlt bevezető után csapjunk a lovak közé, de ne túl hevesen, ugyanis érdemes végigmenni az oktató módon, ami egész jó kis gyorstalpaló felkészítés, melyben megtanulhatjuk az alapvető dolgokat, a felszállástól kezdve a fordulókon át a termikben történő emelkedésen keresztül a hullámrepülésig és leszállásig mindent. Szintén nem szeretnénk durva mélységekbe menni a felszállással kapcsolatban, de érdemes tudni, hogy intézhetjük csörlésből, avagy vontatógép mögé akasztva. Csörléskor a reptér velünk ellentétes végén egy erős motorral megáldott szerkezet van, melyről a gépünkig ki van húzva a csörlőkötél, és ahogy ezt a csörlőaggregátor húzza befelé, úgy emelkedünk mi a kötél végén. A gyakorlatban ez egy elég intenzív élmény, és akkor vagyunk ügyesek, ha az irányunk folyamatosan az aggregátor felé mutat, miközben a gép sebessége valahol 80-110 km/h között van, típustól függően. Ilyenkor a függőleges sebességünk, vagyis az emelkedés másodpercenként 15 méter lehet, amit úgy kell elképzelni, mintha egy lifttel a földszintről a tizedikre két másodperc alatt jutnánk el, csak itt nem két másodpercig tart a folyamat, hanem kb. 30 másodpercig, miközben 400-500 méteres magasságba emelkedünk.
A felszállás másik módja a repülőgépes vontatás, amit valószínűleg jóval többen láttak már, mint csörlést. Ekkor egy vontatógép áll a vitorla elé és az húzza fel a kívánt magasságra, illetve termikbe. A 2011-es táborban Gyu kipróbálta a gépemen ezt a lehetőséget és pillanatok alatt leakadt, majd össze is törte a repülőt, szóval ez sem egyszerű feladat. Célszerű mindig a vontatógép tengelyében maradni, miközben még csak véletlenül sem emelkedünk fölé, de nem is süllyedünk nagyon alá, mert légcsavarszélben elég kellemetlen a repülés, arról nem is beszélve, hogy a vontatópilóta sem kap röhögőgörcsöt a mutatvány láttán és nem kerül életveszélybe, ha orra rántjuk. A vontatás kezdetekor fokozottan célszerű ügyelni a vízszintes szárnyra, ellenkező esetben hamar leakadunk, ráadásul könnyen géptörés a vége. Ha esetleg sikerült lekövetni a motorost, akkor a vontatás végét barátságos csűrőzéssel jelzi, ekkor oldunk és elkezdődik az igazi móka, a termik megkeresése.
Szépen dalol a variométer
Talán láttatok már vitorlázógépeket a magasban körözni, amit a játékban is sűrűn kell, ugyanis ha megvan az emelés, a folyamatos körözéssel tudunk vele együtt emelkedni. Mivel a játékban nem érezzük a fenekünkön, hogy belénk rúgott a termik, ezért figyeljük a variométert, ami szaggatott sípolással jelzi, ha éppen emelésben vagyunk. Minél magasabb hangon és gyorsabb ütemben csipog, annál szélesebben vigyoroghatunk, de vigyázzunk, ahol emelés van, ott valahol merülés is lesz. Az így megszerzett magasságot aztán orrirányú sebességgé alakítva nekiindulhatunk a kitűzött távnak, a tekerés és a siklás folyamatát annyiszor ismételve, ahányszor csak szükséges a táv megrepüléséhez, vagy amíg el nem fogy alólunk a levegő és kénytelenek nem leszünk egy szimpatikus terepen leszállni.
Miért a legjobb?
A legtöbb repülős szimulátorral az a probléma, hogy nem csak a repülés egy bizonyos területére koncentrál, így például a Flight Simulator részek esetében is a sárkányrepülőtől az Airbus-ig minden van, melyeknél elég durva lenne minden szerkezetre különböző fizikát írni, ezért szükséges valamilyen kompromisszumot kötni. Ebből lesz egy élvezhető, a többi játékhoz képest valóban szimulátorosnak nevezhető megoldás, pedig alig jobb, mint egy Csobot Adélra maszkírozott Pinokkió. Ezért aki teheti, annak inkább az X-Plane-t ajánlanánk repülőzéshez, ami egyrészt közelebb áll a valósághoz, másrészt könnyebben moddolható. A Condor Soaring Simulator-ban viszont nincs ilyen probléma, csakis vitorlázórepülők vannak, 15 méterestől 30 méteresig, viszont nagyjából ugyanaz a fizika jellemzi mindet.
Nem kell elaprózni a dolgokat, 100 kilóstól a több száz tonnásig, így azt mondhatjuk, hogy ami a játékban történik, az nagyvonalakban hasonlatos ahhoz, ami valódi repüléskor. Félreértés ne essék, a Condor sem tökéletes, de alkalmas arra, hogy bepillantást nyerhessünk a repülés fizikájába, megismerhessük a termikeket, a csörlést, a vontatást, és a leszállást. Fel kell azonban készülni arra, hogy nem lesz azonnali sikerélményünk, ennek a játéknak ugyanis nem az a célja, hogy minél többen megvegyék, így akinek nincs meg a kellő türelme és kitartása, az inkább el se kezdje. Itt nem elég csűrővel fordulni, rá kell segíteni pedállal is, különben úgy megcsúszunk, hogy mire feleszmélünk, már ki is estünk a termikből, ráadásul elkezd süvíteni a repülő, ami kényelmetlen érzést ad.
Jó az öreg a háznál
Maga a játék nem egy mai darab, ugyanis immár lassan hét éve, hogy elérhető, éppen ezért gyakorlatilag bármin elfut, aminek van képernyője, de az utólagosan készített modok rendszerigénye lényegesen komolyabb lehet, mint az alapjátéké. Ugyanakkor életkora ellenére egyáltalán nem rossz a grafikája, legalábbis ha nem testközelből szemléljük az egymásra merőleges lapokból álló fenyőfákat, vagy a hasonlóan kialakított egyéb növényzetet. De az ég kellemesen kék, a felhők hívogatóak, a hegyoldalak üde zöldek, és a naplemente is hangulatos. Tud furcsa grafikai bugokat produkálni, főleg notebookon, de ettől függetlenül hangulatában, realitásában és megjelenítésében is egy igen jól sikerült alkotással van dolgunk, mely, ha nem is teljesen, de valamelyest képes enyhíteni a földre kényszerített ember várakozását addig, míg újra beindul a vitorla szezon.
