Kiegészítőt értékelni sosem egyszerű feladat, hiszen mielőtt belevágnánk egy expanzió - jelen esetben a Company of Heroes: Tales of Valor - élveboncolásába, fel kell tennünk magunknak egy kérdést: mi az a határ, ahol még érdemi kiegészítésről beszélhetünk, s amit átlépve csakis a gyanútlan játékos pénztárcájának költséghatékony kifosztása jöhet szóba? Hogy a Company of Heroes: Tales of Valor a vízválasztó melyik oldalán foglalt állást, kiderül, ha az elkövetkező néhány oldalon velem tartotok.
A piszkos tizenkettő
Nem árt már az elején tisztázni, hogy a CoH: Tales of Valor igen csekély eséllyel indul a grandiózus összecsapásokért és epikus csatákért rajongó játékosok kegyeiért folytatott küzdelemben. A harmadik hadjárat kivételével mindvégig csupán maroknyi gyalogost, s egy-két páncélost küldhetünk harcba. A Company of Heroes sajátos fejlődési rendszere ellenére a Warhammer 40K: Dawn of War II-ből kölcsönzött valós idejű taktikai akció második világháborús meghonosítása nem lenne rossz, ha nem merülne ki háromszor egy-másfél órában a hadjáratok végigjátszása. Annak ellenére, hogy embereink nem lépnek szintet - a tapasztalati pontok központilag kerülnek felhasználásra -, a játékosban végig erős az érzés, miszerint törődnie kell velük. Igaz, nem is nagyon hagy választási lehetőséget a program, lévén utánpótlásról sokáig csak álmodhatunk.
Az első, Michael Wittmannn Villers-Bocage melletti bravúrja által ihletett hadjáratban az említett városka elfoglalása a cél. Meglepő, de egyetlen Tigrissel vadászni a szerencsétlen britekre merőben szórakoztató tud lenni. A tervek szerint ebben lenne segítségünkre a külön dobozban tárgyalandó Direct Fire opció. A második küldetéssorozat La Fiere közelében egy átkelőhely birtoklásáért folytatott összecsapást mutat be az amerikaiak szemszögéből, amelyben javarészt puhatestű bakákon múlik a győzelem. A harmadik kampány során ismét a német erőket irányítjuk. A korábbiaktól eltérően egységgyártással és a védelem kiépítésének lehetőségével kiegészített utóvédharcokat folytathatunk, miközben a Falaise városánál kialakult katlanból hanyatt-homlok kihátráló csapatok elvonulását biztosítjuk.
A küldetések tálalása kellően profi, s a fantasztikus muzsikával megtámogatott átvezetők könnyedén megteremtik a normandiai kergetőzéshez szükséges hangulatot.
Hős lehetett volna
Miután néhány óra elegendő a hadjáratok teljesítéséhez, nem sokkal a megvásárlást követően rakhatnánk is fel a polcra porosodni a CoH: Tales of Valort, ha nem gondoltak volna a fejlesztők a többszereplős játékmódok rajongóira. Szerencsére eszükbe jutottak, különben kimaradna az életünkből három, rendkívül szórakoztatóra sikeredett játékmód. Előrebocsátom, hogy ezek mindegyike az együttműködés ritka és értékes képességére épül, tehát azok, akik képtelenek csapatjátékosként gondolkodni, jobban teszik, ha más szórakozás után néznek. Mint említettem, a kiegészítő három multiplayer játékmódot tartalmaz, amelyek közül a leggyorsabban talán az Operation Panzerkrieg sajátítható el. Hagyományos, győzelmi pontok megszerzését célul kitűző területfoglalós mókáról van szó egy jókora csavarral: nincs építkezés, nincs egységgyártás, csak a páncélos a fenekünk alatt, képletesen szólva. Magyarán egyetlenegy tankkal kell mindegyik játékosnak boldogulnia. Más kérdés persze, hogy ezek többfélék lehetnek, ráadásul a csapatonként legfeljebb három játékosnak arra is lehetősége nyílik, hogy összehangolja a fejlesztés irányát. Az a csapat lehet hatékonyabb, és arathat győzelmet a másik felett, amelyik egymást kiegészítő és támogató páncélosokkal rendelkezik. A már-már deathmach-hangulatot árasztó játékmód csillogására a Direct Fire kihasználatlansága vet árnyékot.
A második játékmód Operation Stonewall névre hallgat. Ebben legfeljebb négy játékosnak kell a szövetségesek színeiben egy várost védelmeznie a hullámokban érkező németektől. Az egyre erősödő támadásokkal szemben akkor lehet sikerrel felvenni a harcot, ha a játékosok mindegyike más irányt szab fejlesztéseinek, különböző dolgokra specializálódik.
Operation Assaultra keresztelték a harmadik játékmódot, amit a Defence of the Ancients ihlethetett. Két csapat harcol itt egymással 3-3-as felállásban. Minden játékosnak választania kell egy gyalogos hőst (utász, tiszt, szanitéc, mesterlövész stb.), a feladat pedig az, hogy a harcmező másik végéig elverekedve magunkat, felrobbantsuk az ellenséges csapat üzemanyag-tárolóját. Ehhez persze előbb még át kell valahogy evickélnünk a lövészárkokkal, géppuskafészkekkel és ütegekkel felálló védelmen. Nyilvánvaló, hogy hamarabb nyerne bármelyikünk egyujjas rönkhajítási versenyt, minthogy három nyeszlett baka épségben átérjen a térkép túloldalára, és felrobbantsa az értékes üzemanyagot. Szerencsére a főhadiszállásról folyamatosan érkeznek majd különféle gyalogos alakulatok, amelyek fokozatosan nyomulnak előre, s ha ügyesen támogatjuk őket, akkor annak rendje, s módja szerint kikaparják nekünk a gesztenyét. Az MI vezérelte egységek ötletszerűen változtatatják taktikájukat, és sokszor nem azt teszik, amit a játékos várna tőlük. Ettől függetlenül mindhárom játékmódra ráillik a szórakoztató jelző, minőség tekintetében csak elvétve találnánk kifogásolnivalót. A probléma a mennyiséggel van. Három új többszereplős játékmód önmagában ütőképes adaléknak tűnik, és jó érv lehetne a vásárlás mellett, ha nem korlátozódnának eme lehetőségek egy-egy térképre. Legyenek bármilyen szórakoztatóak, folyton ugyanazon a térképen bohóckodni egy idő után a legelhivatottabb rajongó számára is unalmassá válhat.
A nyúl farka
Bármennyire is kedveltem a Company of Heroest és az Opposing Fronts kiegészítőt, tüzetesebb vizsgálat után kénytelen vagyok megállapítani, hogy a Tales of Valor nem több egy, a játékosok pénztárcájára utazó csalinál. A szomorú tény fölött, miszerint egyetlen új harcoló féllel sem bővült a kínálat, nehezen ugyan, de szemet lehetne hunyni, amennyiben nem lenne rövidebb a magányos karosszéktábornokok számára írt hadjáratok trojkája, mint a nyulam farka. Némileg enyhíthetné hiányérzetünket a frakciónként megjelenő két új egység, ám hogy ennek se örülhessünk maradéktalanul, multiban csak úgy használhatjuk őket, ha lecserélünk pár régi bútordarabot.
GameStar 2009/05
