A Company of Heroes új életet lehelt a második világháborús stratégiai játékok megfáradt világába. Hogy miért is nem lett végül igazi klasszikus? A gyönyörű grafika, az érdekes történet, és az izgalmas multiplayer ellenére nehéz lenne elfeledni, hogy mindezt már láttuk valahol - körülbelül úgy hatszázszor. A második világháború mindig második világháború marad: a tankcsata Kurszknál, a normandiai partraszállás lehet, hogy egy-egy játékban a szokásosnál érdekesebben kidolgozott, de összességében semmit nem változtat azon, hogy igazán vevők lennénk már néhány új ötletre.
Katonák jönnek, katonák mennek
Hosszasan elmélkedni az alapjáték részleteiről most sajnos nem áll módomban. Fókuszáljunk inkább arra, miben is változott - vagy éppen maradt a régi - a kiegészítőben. Kezdjük, mondjuk a grafikával. A maga idejében a Company of Heroes bizony etalonnak számított a stílusban, és még most sem mondhatnánk, hogy eljárt volna felette az idő. A kiegészítőhöz a Relic tupírozott még egy kicsit a vizuális megjelenítésen, legnagyobb előnyeit ennek persze a DirectX 10-es kártyákkal rendelkezők fogják élvezni. A dinamikus napszak- és időjárás-változás ugyan nem kötődnek szorosan a játékhoz, mégis egészen kellemes azt látni, amikor egy küldetés közben elered az eső, és ha nem is jelentősen, de azért befolyásolja a látási viszonyokat. A nappal - éjszaka ciklus váltakozása a gyakorlatban még ennél is kevesebb jelentőséggel bír, persze azért jár egy dicséret, hogy erre is figyelmet fordítottak a készítők. A hangok is hozzák a megszokott színvonalat, az új felek megkapták saját tisztességes lövés, robbanás, durranás, csuklás és egyéb effektjeiket, nem ártott volna azonban kicsivel több zeneszámot is bepréselni a kiegészítőbe. Sok kifogásunk eddig tehát nem merülhetett fel az Opposing Frontsszal szemben, pedig még nem is tértünk rá a legfontosabb újításokra, a két új frakcióra és kampányra.
Háborús fél (de mitől?)
Miután tudomást szereztünk a két új játszható félről, már nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy a Relic a két szembenálló oldal között egyenlően osztja el az erőket. A szövetségesek megkapták erősítésként a dicső brit sereget, akik tökéletesen definiálják, mit is értünk RTS-ekben turtle taktikaként. Erős, de lassú egységeikkel, rengeteg védelmi épületükkel könnyedén elbarikádozhatják magukat, s közben felállíthatnak egy kellően nagy sereget az ellenség totális elsöpréséhez. Még a legalapvetőbb gyalogos katonák is képesek lövészárkot ásni, ezzel nagymértékben megnövelve defenzív tulajdonságaikat. Mivel a britek ereje brutális tankjaik mellett elsősorban gyalogságukban rejlik, a kezdőknek nem két pillanat lesz betanulni a megfelelő taktikát. A talpasok irányítása sajnos meglehetősen kaotikus, kissé furcsa az útkeresésük és a mesterséges intelligenciájuk is, így aztán nem lesz könnyű dolgunk, ha ki akarjuk használni a különleges képességeket, illetve a parancsnoki egységek által nyújtott bonusz értékeket.
Az elit pancser
Természetesen a tengelyhatalmak csapatai sem maradhattak erősítés nélkül, a kiegészítőben a félelmetes Panzer Elite gárda is csatasorba áll. Ez a frakció szöges ellentéte a briteknek: ha sikerre akarunk jutni, akkor folyamatosan nyomás alatt kell tartani az ellenfelet, és állandó támadásokkal meghiúsítani, hogy felerősíthesse seregét. A Panzer Elite minden egysége a gyors akciókra specializált, a gyalogosok sprintelhetnek, a járművek túlhajthatók, így pillanatok alatt el lehet foglalni a pálya stratégiai pontjainak nagy részét. Erre egyedüliként a kezdetektől fogva képesek a felderítő egységeik is, nincs szükség semmiféle drága fejlesztésre, mint a szövetségesek esetében. Ha mindez még nem lenne elég, van egy orbitálisan nagy előnye is a Panzer Elitnek, ugyanis minden egyes katona képes feljavítani a járműveket. Hogy ez mégis micsoda előnyt jelent, azt gondolom, nem kell ecsetelnem, aki a csata hevében képes odafigyelni, akár folyamatosan karbantarthatja tankcsapatait. Mondom, aki képes odafigyelni... A Panzer Elite frakció bizony nagyon nagy odafigyelést kíván, és nem kevés gyakorlás szükségeltetik, hogy megfelelően kontrollálni tudjuk a gyors akciókat. Elvégre is, ha ez nem megy, akkor pont azt az előnyt vesztjük el, ami ütőssé tenne minket.
Hadra fogható
Hogy mindkét játszható oldal teljes fényében tündökölhessen, a Relic két új kampányt is kreált az Opposing Frontshoz. Visszagondolva arra, hogy az alapjátékban mindössze egyetlen hadjáratot üdvözölhettünk, dicséretes ez az újítás, és a hosszú játékidőt is garantálja. A Panzer Elite oldalán az Operation Market Garden hadműveletbe csöppenünk. Mint azt bizonyára mindenki tudja, aki a történelemkönyvet nem gyújtósnak használta, a németek ekkor már erősen visszaszorulóban voltak, a britek és amerikaiak közös erővel rugdosták vissza őket az anyaországba. A hangsúly itt leginkább a védekezésen van, amennyire csak lehet, fel kell tartóztatnunk a szövetségesek nyomulását, ez gyakran elkeseredett és véres küzdelmet jelent egy-egy fontosabb hídfőállás védelme érdekében. A brit és kanadai közös rendezésű kampány hatalmas meglepetéssel kezdődik: egy eddig szinte még soha nem látott helyszínen, Normandiában hadakozunk, majd pedig megindulunk Caen felmentésére. Arra készüljetek fel, hogy nem kimondottan rohanós módon fogunk csatázni szövetséges oldalon, de erről függetlenül valamiért mégis érdekesebb ez a kampány, mint a németek kétségbeesett visszavonulása. A Company of Heroes: Opposing Fronts
minden szempontból tökéletes kiegészítő, rengeteg új tartalommal, játékelemmel dobja fel az eredeti produktumot, ráadásul standalone, azaz önállóan is telepíthető és futtatható.
GameStar
