Általában a kezdő együttesek első piacra eresztett albumát a banda nevére szokták keresztelni, a haza colorStar azonban negyedik lemezéig váratott evvel a hagyománnyal. A napokban boltokba került albumot rengetegen várták már, azonban a többszöri csúszás és huzavona után végül megérkezett csinos tokjában, így az együttes hű kedvelőjeként rá is vetettem magam a 8 számot felsorakoztató korongra.
Nagy meglepetésekre nem érdemes annak számítania aki gyakori látogatója a colorStar koncertjeinek, a számok többsége ugyanis ilyen-olyan hangszerelésben már elhangzott az amúgy élvezetes bulikon. Mert hogy a colorStar jó kis bulikat szokott ám csinálni, tele ugrálással, nagy kurjongatásokkal, melyhez nagyban hozzájárul az előző három album felhozatala. De vajon az a pár szám amit már ismerhettünk ezek közé tartozna? Nos részben igen, részben nem. Az új albumról hiányzik valami, ami miatt az emberek többsége colorStar koncertre jár. A tempó kicsit visszafogottabb, és bár van néhány pergősebb szám, azért messze elmaradnak az olyan ugráltatós címektől, mint a Petite Adéle, az Aalomadalom vagy az Air Traffic. Azonban a lassulással egy kis komolyodás is érkezett, ami nem feltétlenül rossz. Kétségtelen, hogy nem ezek lesznek a colorStar legjobb partizós számai, de otthoni hallgatásra bőven megfelelnek, bár a colorStar másik erőssége, a hátradőlünk és chilleskedünk-féle zenék ugyancsak hiánycikknek számítanak.
Az album első száma, a Forog a világ remekül megalapozza az albumhoz jókedvünket, kellemes kis gitározgatós móka, a lábunk pedig ütemre kezd pattogni. A soron következő Roam the Land bár kellemes, a lelkesedésünk mégis lankad, kicsit visszafékez, és valamiért nem tudok megbékélni Keleti András angoljával, holott eddig ritkán akadtam fenn ezen. A harmadik szám, a Cold Winds tovább erősíti a lassabb tempót, és korábbi vidám hangulatunk átcsap melankóliába, de itt már azért jó hallgatni az éneket és ismét visszatér a bizalom. A Chamber of Hearts-al kisebb kitérőt teszünk a reggae irányába és szépen lassan vissza is tér az első számban tapasztalt már-már bulizósabb hangulat, mely tovább fokozódik a Sudden Love című számnak köszönhetően, bár ebből hallottunk már jobban hangszerelt változatot. A System Breaks Down szerencsére tovább tartja a gyorsabb tempót, azonban nem tartalmaz emlékezetes pillanatokat, talán ez a lemez egyik legsemmitmondóbb száma. Utolsó előttiként érkezik az Origination, melyben Keleti András énekes pihen, helyén Alan Watts archív beszéde gondoskodik arról, hogy kellemes révületi állapotba kerüljünk. A remek kezdést tehát egy kisebb hullámvölgy követte, mely után sikerült visszakapaszkodnia magát a nagyszerű szintjére az albumnak. Ám örömünk csupán eddig tartott, az utolsó Angyal című szám ugyanis nagyon lehúzza a lemez összképét. A szokatlanul pop-os dal olyannyira kilóg a sorból, hogy szinte leesik a korongról, pedig az első perce nagyon jól kezdődik, aztán számunkra szokatlan és idegen giccs következik.
Akkor most hallgassuk meg a lemezről a Sudden Love című dalt:
Összességében az új colorStar album minden hibája ellenére is jól sikerült, érettebb alkotás mint a korábbiak. Bár evvel az érettséggel sajnos veszített is a bulizhatóságából, de legalább sikerült otthoni hallgatásra is optimalizálni az együttes stílusát. A 8 szám talán kevés ennyi év után, főleg, hogy többet is agyonjátszott már a zenekar. Ettől függetlenül a colorStar számomra továbbra is olyan banda, melynek erőssége inkább a fellépésekben rejlik, ugyanis rendre kiváló bulit csapnak ha a hangosítás is a helyén van. Messze nem ez a legjobb albumuk, de a koncertek legalább változatlanul jók.
3.5/5
