Bárki, aki találkozott tesztünk alanyával azt megelőzően, hogy elérhető lett volna akármilyen formában, amikor csupán képeken, illetve előzeteseken keresztül ismerhettük, azonnal felkiálthatott, hogy jaj, BioShock! Nem is csoda, hiszen képi világában és az ezen keresztül sugárzó hangulatban valóban Rapture-t idézi, ám vaskosat tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy bármi egyéb hasonlóság is akad a két játék között.
Tesla, Edison, Einstein
Történet szempontjából elég pofás forgatókönyvet sikerült kitalálniuk az olasz srácoknak, hiszen az 1800-as évek legvégére helyezett események szerint Nikola Tesla megvalósította azon vízióját, miszerint megépít egy monumentális hajót, amelyre összegyűjti a világ összes olyan nagy koponyáját, aki csak számít. Ezt egyébként játék közben majd magunk is tapasztalhatjuk, amikor imitt-amott találkozunk elhagyott igazolványokkal, többek között Albert Einsteinével is. Tesla szerint mindez azért jó gondolat, mert a rengeteg tudós segítségével ki lehet fundálni olyan találmányokat, amelyek örök békét hoznak az emberiségnek, bár ő ezt úgy képzeli el, hogy legyen egy halálsugár, amely komplett hadseregeket képes elpusztítani, így végül senkinek sem jut eszébe háborúzni annak tudatában, hogy a következő pillanatban vízpáraként szublimál a légkörbe.
Mindezek szellemében készült el a Helios névre hallgató, minden idők legnagyobb óceánjárójának tekinthető úszó objektum, amely nem más, mint egy brutális méretű kutatólaboratórium. Az elmondottak tükrében borítékolható, hogy ez a rengeteg okos ember végül megalkot valami olyasmit, ami túlnő rajtuk, és a vége nagyon csúnya katasztrófa. Itt jövünk a képbe mi, helyesebben Rose Archer, aki szakmáját tekintve újságíró (mostanában egész sűrűn bukkannak fel firkászok a sétaszimulátorokban), és testvérét, Adát keresve jut el a Heliosra, ahol meglepetten szembesül azzal, hogy az óceánjárón teremtett lélek sincs. Szerencsére éppen van nála egy amolyan kommunikátor, amelyen keresztül kapcsolatot tud létesíteni Adával, illetve - mint később kiderül - másokkal is. Viszonylag hamar rá kell jönnie azonban, hogy nincs egyedül a ladikon, bár a humanitást eleinte leginkább kettőbe szakadt, rusnyán megcsonkított, belső szerveiket és agyvelejüket szemrehányóan a világ elé táró hullák képviselik.
Menet közben játékosként arra is rájövünk, hogy a fiktív világ nyomokban tartalmaz némi Orwell-féle 1984-et, de inkább csak gyűszűnyi adagokban. Rengeteg plakátot és feljegyzést találhatunk beépített ügynökökről, kémekről, szabotőrökről, már lebuktatott és körözés alatt álló spionokról és Edisonról, aki mintha cseppet renitens lenne. Mindezek egyvelegét szépen, fokozatosan adagolja a játék, így elősegíti azt, hogy minden egyes apró információmorzsa után úgy érezzük, egyre jobban összeáll a kép, hogy a végén kibontakozzon a teljes igazság… már amennyiben van türelmünk kivárni.
Sötétben is ragyogó Helios
Ritkán szoktuk a történet ismertetése után azonnal a grafikával kezdeni, de most muszáj, mert az Unreal Engine 4 hajtotta megjelenítés olyan pofásra sikeredett, mint egy művészien megtervezett somlói. Biztos van ennél szebb és jobb, de azt nem lehet elvitatni, hogy a külcsín első látásra is megkedvelhető. Az esővíztől vert ablakokon gyönyörűen csorog a víz, az elegáns bútorok még összevissza dobált állapotukban is meggyőzőek, a drága szőnyegek kiválóan átadják azt az érzést, hogy Tesla valóban egy olyan bárkát álmodott meg, amely tükrözi az emberi elme nagyságát. Sokszor okoz problémát a zárt térben játszódó játékokban, hogy idővel unalmassá válnak a helyszínek, ám itt erről szó sincs. A hatalmas terek a maguk kis zöld szigeteivel, szökőkútjaival olyanok, mintha egy elegáns angol parkban sétálnánk, de az egyéni szálláshelyek is rendkívül hangulatosak már csak azért is, mert bár felépítésük egyforma, mégis hűen tükrözik lakóik alaptulajdonságait. Látszik, hogy ki az, aki a sakkért rajong, ki az, aki képtelen maga körül rendet tartani, kinek van problémája az itallal, sőt az egyik ajtó előtt még egy levelet is találunk, hogy az illető szíveskedjen csendesebben hancúrozni folyton cserélődő barátnőivel.
"Gondolkodjunk, Béláim!"
Talán nem csoda, ha egy ennyi rejtéllyel megfűszerezett játékban leginkább a logikán és a finoman elszórt információk helyes összekapcsolásán van a hangsúly annak érdekében, hogy folyamatosan megtaláljuk a továbbjutás kulcsát. Kezdetekben nincs is ezzel semmi probléma, mert a játék úgy tolja az arcunkba a megfejtéseket, mint jehovások az örök élet prospektusát, ám később bonyolódnak a dolgok, és azok, akiknek az "Itt fogyasztod, vagy csomagoljam?" kérdés is problémát okoz, komoly akadályokba botolhatnak. Azt lehet egyébként mondani, hogy önmagában viszonylag gördülékeny a játékmenet, ritkán bolyongunk céltalanul vagy búcsúzunk el a Heliostól hirtelen haragunkban egy Alt+F4-gyel. Mégis akadnak pillanatok, amikor kezd kicsit elegünk lenni a bandukolásból, főleg annak tükrében, hogy Rose nem egy harcos alkat, tehát egyetlen reakciója a vészhelyzetekre a rohanás és a bujkálás. Habár a játék szereti magát horrorként aposztrofálni, nem jelenthető ki, hogy folyton megfagy majd a vér az ereinkben, inkább abban ügyes a CttS, hogy nem várt helyzetekben hozza ránk a frászt, de ez nem jelent konstans rettegést, tehát inkább thrillerről van szó, amivel nincs is gond, mert így is megmarad az egészséges hangulat.
Valahol szivárog a víz
Nem lehet azt mondani, hogy az olasz fejlesztőcsapat ne dolgozott volna szépen, hiszen egyedi és érdekes sztorit kanyarítottak, pofásra és nagyon hangulatosra reszelték a grafikát, sétaszimulátorhoz képest nem túl unalmas, ám mégis akadnak olyan részletek, amelyek rontanak a játékélményen, vagy egyenesen idegbajhoz vezetnek. Ilyen többek között az, ami számos hasonló cím rákfenéjét képezi: a mentési pontok. Tételezzük fel, hogy jóhiszemű a felhasználó, és nem idegből lép ki, hanem jön egy áramszünet. Ilyenkor sajnos általában igen messziről kell újra nekifutni az adott fejezetnek, ami leginkább akkor idegesítő, amikor már nagyjából a következő mentés/rész előtt vagyunk. Olykor képes a karakterünk elakadni valamiben, de ez nem gyakorta előforduló jelenség. Inkább az okozhat problémát, hogy a fejtörők egyeseken valóban kifoghatnak (bár a YouTube korában ez mégsem probléma). Összességében tehát el lehet mondani, hogy egy igen szórakoztató, egyedi hangulatú, ha nem is sodró lendületű, de mindenképpen érdekes történettel rendelkező játékot alkotott a brigád, amit azoknak feltétlenül ki kell próbálniuk, akik szeretnek védtelenül bolyongani véres hullák között, csinos környezetben.
