Hirdetés

City Life: Deluxe teszt

|

Bármely társadalom különböző rétegekre bontható. Ezek a csoportok általában nehezen képesek egymással jó viszonyt kialakítani, így erről az előrelátó vezetőnek kell gondoskodnia.

Hirdetés

Nem, tisztelt hölgyeim és uraim, nem Karl Marxtól, s nem is az ELTE szociológiai tanszékének radikális platformjától származnak cikkünk bevezető gondolatai. A megfejtés sokkal egyszerűbb: a City Life ugyanis pontosan erről szól.

 

Évismétlés

 

Igaz, jelen írásunkban már a kiegészítővel (Európában Deluxe, a tengerentúlon viszont World Edition néven fut) foglalkozunk, de jobban tesszük, ha egy kis alapozással kezdünk. Merthogy mi sem szenteltünk túl sok figyelmet a játékra tavaly nyáron, amikor a Sim City megdöntésére készülő programot piacra dobták - talán emlékeztek még, épp akkor volt valami E3 elnevezésű zugtalálkozó, mi meg botor módon inkább arra koncentráltunk...

Szóval, az említett városmenedzselős legenda lenyomására vállalkozó csapat egészséges ötlettel állt elő. Nyilvánvaló volt, hogy egy újabb klón, legyen az bármennyire is pöpec, nem hozhat átütő sikert. Ezért a derék Monte Christó-s legények kitaláltak egy teljesen új megközelítést, amelyhez mintegy járulékos jelleggel kötődik a városépítés, -menedzselés. Az ördög a részletekben, a City Life lényege pedig a társadalmi csoportok egymással való viselkedésében rejlik. A játék nyilván leegyszerűsíti a való életben létező viszonyrendszert, de azt kell mondanunk, a hat különféle réteg meglehetősen jó keresztmetszetet ad. Mást sem kell tennünk, mint balanszírozni eme hat, teljesen eltérő életszemléletű, iskolai végzettségű, ízlésű társaság igényei között. A melós csavargyárba jár dolgozni, és esténként egy pofa sört (esetleg kettőt) akar bedobni a közeli krimóban, mielőtt hazamegy megnézni felvételről a Mónika show-t. A topmenedzsernek bankcenter kell, meg az, hogy legyen Ferrari-szalon a közelben.


Frontvonalak

 

Ez eddig rendben is volna, csakhogy ezek a csoportok annyira rühellik a tőlük távol eső rétegek képviselőit, hogy lehetőség szerint az utcán sem találkoznának össze. És itt kezdődnek a mi problémáink, vagyis a játék lényege: ki kell sakkozni azt az egészséges arányt és egyensúlyt, amely egyszerre képes egy város normális működését biztosítani (mert számos építmény, munkahely igényel különböző osztályokból származó alkalmazottakat), ugyanakkor nem lesz elviselhetetlen a csoportok közötti feszültség. Utóbbi egy ideig csak az érintett rétegek közérzetében érhető tetten, de krónikus esetben ez tényleges utcai harcokká fokozódhat - az meg ugye, nem tesz jót senkinek.

A feszkót legjobb alapból elkerülni azzal, hogy jól körülhatárolható kerületekben telepítjük le a népeket. Ezt ugye a számukra lényeges intézmények koncentrált elhelyezésével tudjuk elérni, s így már csak azzal kell foglalkoznunk, hogy azokon a helyeken ügyeljünk a rendre, ahol szükségszerűen találkoznak virtuális lakosaink. Ilyen régiókban például a rendvédelmi szervek fokozott jelenlétével lehet megfelelő mederben tartani a városi hangulatot.

 

Szépség és éhség

 

A játék grafikája egy menedzserprogramhoz képest akár még tetszetÅ‘snek is nevezhetÅ‘, ugyanakkor a közepes kategóriás tesztgépen már erÅ‘sen vissza kellett vágni a beállításokból, úgy pedig már kifejezetten sivárnak hatott a környezet. Még akkor is, ha figyelembe vesszük azt a nem túl gyakori lehetÅ‘séget, hogy a madártávlattól egészen a járdaszintig tudjuk állítani a kamerát. Utóbbi esetben ütközik ki a City Life egyik idegesítÅ‘ eleme: a változatosság hiánya. Az bizony elég kiábrándító, hogy egy zsúfolásig telt kávézó teraszára zoomolva nem látunk mást, mint piros pólós, kék farmerban ücsörgÅ‘ „egyenembereket", akik ugyanolyan napilapba temetkezve lazítanak. Ha mentséget akarnánk keresni a fejlesztÅ‘k szempontjából, akkor erre azt lehetne mondani, hogy minden egyes csoportot elsÅ‘ ránézésre azonosíthatóvá akartak tenni, így nem bajlódtak azzal, hogy egy „kaszton" belül mondjuk, 6-7 különbözÅ‘ figurát készítsenek. RészünkrÅ‘l inkább bajlódtunk volna az azonosítással...

 

New York, Párizs, Agra: all in!

 

Érdekes, hogy épületek tekintetében ugyanezt a problémát sikerült megoldani a kiegészítővel. A több száz különféle bolt, lakás, intézmény már bőségesen elég ahhoz, hogy ne érezze az ember: egy szibériai lakótelep tervezésén munkálkodik. A változatossághoz egy csipetnyivel az is hozzájárul, hogy néhány híres épületet is felhúzhatunk fantáziavilágban létező városunkban. Vicces, amikor az Eiffel-toronyból egyszerre láthatunk rá a Szabadság-szoborra és a Tádzs Mahalra.

Van még néhány újdonság(nak látszó) elem a kiegészítőben - lásd keretes írásunk, ám ezek igazából nem sokat tesznek hozzá a játékélményhez. Ennek ellenére a tervezgető típusú embereknek bátran ajánlható a program, különösen akkor, ha tavaly lemaradtak az alapjátékról. Az összetett rendszer egyszerű kezelhetőséggel párosul, s igazi negatívumként (a már említett sivárságon kívül) csupán annyi róható fel, hogy néha túlságosan bonyolulttá, nehézkessé válik városunk fejlesztése. Ilyenkor a kevésbé állhatatos versenyzők inkább magukra hagyják a civakodó népeket, és betöltenek egy FPS-t. Szóval, csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végigcsinálja...

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)