A 2016-ban megjelent Darkest Dungeon elemeit külön-külön láttuk már máshol is korábban, ám a Red Hook Studios olyan eleggyé formálta össze őket egy sajátos atmoszférával felvértezve, hogy azonnal kultikussá vált a végeredmény. Hasonló bravúrra vállalkozott a budapesti székhelyű Zen Studios is, amelyet elsősorban a Pinball-széria miatt ismernek a játékosok, noha már többször is megmutatták (például az Operencia: The Stolen Sunnal), hogy szakértelmük nem merül ki a flipperekben, kellő mértékű támogatással sokkal nagyobbat is mernek és tudnak álmodni.
A két stúdió esszenciája egy különleges projektben, a Saber Interactive által kiadott Circus Electrique-ben egyesült, amely le sem tagadhatná magáról, hogy a Darkest Dungeon inspirálta - viszont amiképpen a soulslike-címek között is akadnak olyanok, amik levedlették magukról a skatulyázást (legutóbb a Steelrising), úgy a Zen újdonsága is kiharcolja azt, hogy ne Darkest Dungeon-klónként tekintsünk rá.
Cirkuszt a népnek
A Circus Electrique a legegyszerűbben talán a sztoriközpontú szerepjátékok, a taktikai játékok és a menedzserjátékok keverékeként írható le, amelyet cirkuszi környezetbe helyeztek a viktoriánus Londonban, mindezt pedig nyakon öntötték egy nagy adag steampunkkal is. Már ebből is kitűnik, hogy a koncepció meglehetősen egyedi, ez a speciális stíluskeverék pedig már a legelső perctől kezdve magával ragad. Olyan, mint egy bohóc: egyszerre vidám és komoly. Ahogy egyre többet fedezünk fel az alternatív történelemből, ismerjük meg az újranyitó társulat sajátosságait, csodálkozunk rá a káoszba fulladó városnegyedekre és hallgatjuk meg a nosztalgikus dallamokat, úgy érezhetjük, mintha varázslattal lenne dolgunk, ám a tennivalók armadája gyorsan visszahúz a földre. Nehézségi szinttől függő intenzitással, de egyszerre kell felderítenünk a polgárok rejtélyes Tébolyának hátterét, menedzselnünk a cirkusz fenntartását és rendet tartani az utcákon is, ezeknek hála pedig sosem fullad unalomba a játékmenet, sőt inkább túlságosan is összetett, de térjünk vissza rá később.
A sztorit egy céltudatos, fiatal újságírónőn keresztül bogozhatjuk ki, akinek édesanyja a Circus Electrique legnagyobb sztárja volt hajdanán, bácsikája pedig a mai napig annak porondmestere, így nemcsak szakmai, hanem személyes célok is vezérlik abban, hogy kiderítse a társulat szerepét az ügyben, miközben személyes tragédiájából is egyre többet megtudhatunk a ténykedése nyomán. A képregények és rajzfilmek stílusát keverő dialógusok, valamint átvezetők remekül passzolnak a játék látványvilágához, noha a legtöbb fordulatot már előre ki lehet találni, szóval inkább az általános minőség késztet a folytatásra, mintsem a csavaros történetmesélés vagy a meglepetés iránti vágy.
Mulat a manézs
A történet fonalának felgöngyölítéséhez azonban elengedhetetlen, hogy a közönséget megvédő fellépők ne haljanak éhen és a lelkesedésük se törjön meg, szóval folyamatosan gondoskodnunk kell a cirkusz ellátásáról, a körülmények ellenére fellépéseket kell szerveznünk. A vándorműsorok felépítése több faktorból áll: amiképpen a Darkest Dungeonnál meg volt határozva, hogy kik nem hajlandók együtt küldetésre menni, úgy az előadók is finnyásak tudnak lenni. A show sikere érdekében figyelnünk kell a köztük lévő kémiára, a műsorszámuk típusára és erősségére, valamint természetesen arra is, hogy milyen szakmát űznek. Az együttműködési hajlandóságuk egy kémiasávon látszik, és az minél több csillagot ad ki, annál többet oszthatunk el a publikum, élmény és bravúr kategóriákban.
A nézők aztán fizetnek az összerakott program megtekintéséért és ajándékokkal is elhalmozhatnak - minél jobban tetszik nekik a végeredmény, annál többet adnak mindenből. Ahogy fejlődünk, egyre bonyolultabb műsorokat is összerakhatunk, de a játék ránk bízza a döntést, hogy mennyi tag lelkesedését szeretnénk feltornázni, illetve milyen ajándékok kellenek a fejlesztésekhez, mivel minél több mutatványost fogunk be itt, annál többet vonunk el más feladatoktól. Merthogy nincs végtelen hely a társulatban, szóval alaposan meg kell válogatnunk, hogy kit és mikor küldünk fellépni, gyógyulni, tréningezni, harcolni és kiket fogadunk be magunk közé.
Az oroszlán szájában
Bohócokkal, tűznyelőkkel, erőemberekkel, fakírokkal, akrobatákkal és más különféle szerzetekkel tölthetjük fel a sorainkat, akik egyéni erősségekkel és gyengeségekkel rendelkeznek, így az alternatív London utcáira kilépve minden esetben az lesz a legfőbb feladatunk, hogy egy olyan négyes csapatot állítsunk össze belőlük, amely képes az előtte álló csetepatét megnyerni. A harcokat ugyanis különböző körülmények befolyásolják, ezt pedig előre jelzi nekünk a térkép: az éjszaka, az eső, a köd és más hatások alatt más-más képességek erősödnek és gyengülnek, így például vizes környezetbe aligha bölcs dolog tüzes csapattársat vinni, ellenben az elektromos talentumok jól jönnek.
Ahogyan a játék többi része, úgy ez is meglehetősen sokrétű, hiszen számít az ellenséges négyes összetétele, a cirkusztagok sorrendje (minden képességet nem lehet minden helyen használni), a lelkesedésük és életerejük mértéke, valamint az is, hogy a küzdelmek során milyen behatások érik őket.
A saját maguk által előidézett állapotok mellett előfordulnak a harc hevében véletlenszerű hatások (minthogy bátorrá, boldoggá vagy letaglózottá válnak), az ellenfél általi mozgatások és negatív befolyások is, ráadásul a cirkusznézetben legyártott eszközöket (kedvtöltő, életfeltöltő és kezdeményezés-elősegítő) sem szabad elfelejteni, az ámulatmérő betelésével lekérhető szuperképességekről már nem is beszélve. Megunhatatlan, hogy minden egyes ütközetnél megtaláljuk a megfelelő kombinációt a győzelemhez, és akkor még nem is beszéltünk a következő városnegyedbe való továbbjutáshoz szükséges boss legyűrését, ami szintén egyéni megoldást kíván.
Az egyes területek persze nemcsak a megtébolyultak kisöprését tartogatja a kalandozó cirkuszosoknak, akadnak itt kincsek, apró sztorikat adó váratlan események, különböző egyszerű minijátékok, vándorárusok, rajongói találkozások, mindenkit felgyógyító ispotályok vagy éppen olyan pubok, ahol sztármutatványosokra tehetünk szert. Az újrajátszhatóságot nagyban javítja, hogy mivel különböző útvonalakon haladunk, és így sok felfedezetlen utca marad a terület végéhez érve, ezért később - egy adott tárgy megszerzésével - bejárhatjuk a kihagyott részeket is, valamint elkenhetjük a környék legkeményebb bandájának száját extra erőforrásokért.
Minden szem rá szegeződik
A leírtakból remélhetőleg érezhető, hogy a Circus Electrique mennyire komplex tud lenni, pedig sok apróságra még ki sem tértünk (az újságokat például érdemes böngészni az érdekességekért!). Ahhoz, hogy az egymásra épülő rendszerek és mechanikák eredményesen tudjanak együtt működni, még a legalacsonyabb nehézségi fokozaton is oda kell figyelni, a durvább szinteken pedig valódi kihívást jelent az előrejutás. Nem véletlen, hogy maguk a készítők is gondoltak az elakadó vagy türelmüket vesztő játékosokra, hiszen beépítettek egy bármikor megnyitható kódexet, ami támpontot ad a hogyan továbbhoz, ugyanakkor kihagyták azt, hogy bármikor változtatható legyen a nehézség.
Ezek miatt a Zen Studios új játéka az előzőekkel ellentétben nem való mindenkinek, inkább azokat célozza meg, akik szeretik a megfelelő kihívást és nemcsak végigrohanni akarnak egy pályán vagy sztorin, hanem kiérdemelni a továbbjutást, továbbá nincs problémájuk a körökre osztott harcok és a menedzsment keverékével. A Circus Electrique ekképpen nem egy közönségjáték, viszont akik rákapnak az ízére, azoknak kifejezetten szórakoztató lesz ez a steampunkosított mutatvány.
U.i.: igen, van magyar felirat!
