Várostromok, egymásnak feszülő seregek és emésztési problémákkal küzdő bárányok jellemzik a flipperasztalairól ismert Zen Studios jelen alkotását. A Tower Defense műfaj nem ismeretlen a magyar játékiparban – elég csak a Fortix sorozatra és a Defenders of Ardaniára gondolni – ám ennyire összetett, számtalan lehetőséget kínáló képviselőjével, mint a CastleStorm aligha találkozhattunk korábban.
Leszel a tűpárnám?
Az alapfelállás szerint a zoomolható, jobbra-balra scrollozható képernyő két szélén egy-egy erődítmény magasodik a kies táj fölé. Észak és Dél háborúja ez barbár vikingekkel, daliás lovagokkal, szenilis királlyal és egy tanácsossal, aki már az első pillanattól gyanús. A mi feladatunk pedig nem más, mint hamarabb lerombolni az ellenfél erődjét, mint ahogy ő teszi azt a sajátunkkal. Ennek érdekében különféle lövedékeket vágunk hozzá a falakhoz az embernagyságú dárdától kezdve a robbanó bombán keresztül a pukizó birkáig.
A lényeg, hogy hulljon a vakolat, repedezzenek a tartóoszlopok, ingassuk meg a szerkezet fő pilléreit és összeomlik az egész kóceráj. Ráadásul azáltal, hogy egy-egy specifikus célt (egy szinttel fejlettebb harcosok, nagyobb sebzés, gyorsabb kiképzés stb.) szolgáló terem megsemmisül, egyre gyengébbé válik ellenfelünk. Természetesen ez fordítva is igaz. A várostromon túl zászlórablás, illetve a támadók kivéreztetése áll még a bakák szerződésében, akiket korlátozott számban tudunk csak bevetésre küldeni.
Jómagam sosem állnék be közéjük, mert nem elég, hogy az ellenséges csapatok számosabbak, erődjük folyamatos tűz alatt tartja őket, még a saját uruk is – ez volnék én – hajlamos hátba lőni őket. Fontos tehát a célzás, kár minden elvesztegetett lövedékért. Már csak azért is, mert öt egymást követő halálos találat (pl.: fejlövés) után killstreak következik. A néhány másodpercig tartó kartács roppant látványos és hatásos. Még mágiát (sebző, gyógyító, védelmező stb.) is bevethetünk a győzelem érdekében, hadd hulljon a férgese, és csorogjon a pénz a kincstárba. Minden peták kelleni fog, mert a várak termei, az egységek, a lövedéktípusok és a varázslatok is továbbfejleszthetők, s akkor még nem is beszéltünk házi terminátorunkról.
A birodalom védelmezője
Bármikor előfordulhat, hogy egy bolyhos bárány felmászik a lőtoronyba, és nyammogni kezd a balliszta kötélzetén. Semmi baj – gondolná az ember, hiszen ott vannak még a talpasai, akik alig várják, hogy lerohanhassák az ellenséget. Jajj, de épp hascsikarás gyötri a sereg felét? A többiek pedig sztrájkolnak, jobb bérezést, több szabadságot, nyugellátást szeretnének, kevesebb baráti tüzet és az indokolatlan lefejezések beszüntetését követelik?
Akkor biza a hadak sokszorosan kitüntetett vezérének kell a szarvuknál megragadnia a viking hordákat, és úgy rúgni vissza őket Északra, hogy a jegesmedve adja a másikat. Aranyhajú és aranyszakállú vitézünk egyébként jobbra-balra haladva páncélozott bolhaként szökdécsel, kardjával nagyokat suhogtat, pajzsa mögé bújva hárít, sőt még íját is előkapja, hogy sündisznót csináljon ellenfeleiből. A lövöldözés hasonlóképpen zajlik, mint a ballisztával, csak épp nincs lehetőségünk az irányzék finomhangolásra (D-pad), az analóg karra kell bíznunk a célzást.
Pompás hajlék e vár
Ismét egy jól felépített játékot tett le az asztalra a budapesti stúdió. A látványvilág bájos, akár egy tündérmese, a történet kellően debil és humoros, de nem sértődtem volna meg, ha a szereplők párbeszédeit hallhatom is. A bal analóg karra helyezett célzás számomra hajszálnyival érzékenyebb volt a kelleténél, de meggyőződésem, hogy mire a legmagasabb nehézségi szinten is végigjátszom a kampányt, készen fogok állni online és lokális multira egyaránt, nem hagyom ott a fogam a survival mód első hullámaiban, és már saját magam tervezem meg erődjeimet, ha már egyszer lehetőségem van rá.
