Ezer és egy játékban vonulhattunk már jól felszerelkezve különböző félelmetes szörnyetegek ellen, rondaságok millióit mészároltuk le az évek során, az viszont egészen ritka és üdítő, amikor a másik oldalba is belekóstolhatunk, és mi magunk leszünk az undorító, vérengző fenevad. Valami ilyesmit kínál nekünk a megkapó pixelart grafikát használó Carrion is, amit a lengyel Phobia Game Studio csapatának köszönhetünk.
A szörny te vagy
A Carrion egy "fordított" horrorjáték, amelyben mi magunk bújhatunk bele a csápos, karmos, fogas, rusnya és amorf emberevő szörnyeteg bőrébe. Egy titokzatos kutatólaborban ébredünk tudatunkra, pillanatokon belül pedig már egykori fogvatartóinkból fogunk falatozni. Miután átvettük az uralmat a lény felett (ami simán megállná a helyét Carpenter filmjeiben is), egyből szembetűnik, hogy az irányítás végtelenül egyszerű és szabad: a kúszó-mászó csápkupacnak nem ellenfele a gravitáció, bárhová fel tudunk kapaszkodni.
A kontroller egyik karjával az ő mozgását szabályozzuk, míg a másikkal elő tudjuk csapni az egyik húsos-fogas nyúlványát, hogy beszakítsunk vele egy ajtót (csodálatos pusztítást végez már ez is, ha eltalál egy gyanútlan emberkét), vagy épp megragadjunk egy életünkre törő katonát, netán egy védtelen tudóst. Másodpercek alatt igazi vérfürdőt rendezhetünk, ami be kell vallanom, piszkosul szórakoztató. Lényünk elképesztő gyorsan cikázik a látótér egyik végéből a másikba, vagy ép becsusszan a labor valamelyik nyílásába.
Elveszve a labor mélyén
Nem csak az önfeledt mészárlásról szól azonban itt minden, különböző apróbb logikai feladványokat is muszáj megoldanunk a továbbjutás érdekében. Nem kell semmi komolyabb huncutságra gondolni, a folyamatosan feloldható új DNS minták pedig egy halom extra képességgel látnak el bennünket, amelyek segítenek túljutni az említett puzzle elemeken.
Kár, hogy a fejlesztők ezen a vonalon nem ástak kicsit mélyebbre, így a felfedezés és az új skillek bevetése nem éri el a klasszikus metroidvania játékok esetében megszokott szintet.
Ennél nagyobb probléma, hogy a nagyon könnyű eltévedni, vagy simán elveszíteni a fókuszt. A Carrion nem fogja a kezünket, nincs minimap, nem villog a fejünk felett az aktuális feladat, ennek köszönhetően pedig fájdalmas percek pörögnek majd le tényleges előrehaladás nélkül. Ez nem egy elfogadható nehezítés, inkább csak időhúzás, ami simán megkétszerezi az egyébként sem túlzottan hosszú játékidőt - így is nagyjából öt óra alatt a Carrion végére lehet érni.
Csápos kis csibész
Ez a pár óra szerencsére nem fog eseménytelenül eltelni, temérdek emlékezetes pillanattal ajándékoz meg bennünket a játék. Bár nem vagyunk rákényszerítve, érdemes gyakorta használni a lény extra képességeit, különösen a történet vége felé, amikor már keményebb ellenfelek (lángszórós katonák, vagy épp drónok) is az utunkba kerülnek.
Személyes kedvencem az a skill volt, amely segítségével gyengéden belefúrtuk az egyik undorító csápunkat egy emberi lénybe, majd eztán mi magunk irányíthattuk őt. Ördögi, egyben gyönyörű megoldás. Nem kell félni, ezek mind-mind annyira szórakoztató játékmechanikák, hogy egyetlen percig sem fogjuk sajnálni a szerencsétleneket, öljük meg őket bár azért, hogy elfogyasztásuk révén visszatöltsük az életerőnket (ezáltal megnöveljük a lény méreteit), vagy egyszerűen csak kedvtelésből.
Kicsivel több kapaszkodót a játékos kezébe adva, illetve jobban rácsúszva a metroidvania irányra még jobb játék lehetett volna a Carrion, de így is egy igazi kis gyöngyszemről beszélünk, ami véresen megkapó pixelgrafikájával és döbbenetesen élvezetes kezelhetőségével emlékezetessé tud varázsolni egy hétvégi napot.
