Sokat elmond már önmagában az is a 2023-as Call of Duty: Modern Warfare III kampányáról, hogy csak akkor jutott eszembe, mennyire borzalmasan béna volt, amikor elindítottam a Black Ops 6-ot, a mindennapjaimat szerencsére nem határozta meg ez a csalódás az elmúlt egy évben. A két játék szólómódja persze sehogy nem kapcsolódik össze, még csak a fejlesztőcsapat sem ugyanaz mögöttük, és így könnyű minden évben új esélyt adni az aktuális gárdának.
Ezúttal a Treyarch volt a soros, ami utoljára a Black Ops Cold Wart szállította 2020-ban. Már annak kampányában is voltak értékelhető pillanatok, a Black Ops 6 pedig még úgy is felülmúlja, hogy a színvonal meglehetősen egyenetlen.
Ha kell, erővel, ha kell, csendben
Előfordult már néhányszor a Call of Duty-k kampányaiban, hogy folyton ugrálunk a világ különböző pontjai között: egyszer a sivatagban harcolunk, aztán a havas hegyekben, majd utána megint valahol teljesen máshol - és nincs is ezzel baj, megszoktuk már. Így épül fel a Black Ops 6 egyjátékos módja is, csak még durvábbak a kontrasztok: miután Szaddám Huszein palotáját rohamozzuk meg, egy hallucinációkat okozó gáz hatására zombikat és szörnyeket mészárolunk egy nyomokban a BioShock Rapture-jét és a Control Oldest House-át idéző laborban, aztán más-más csapattagokat alakítva, kvázi magunkkal együttműködve kirabolunk egy kaszinót. Van, hogy egy viszonylag jellegtelen sivatagban járkálunk ide-oda a saját tempónkban, és van, hogy Bill Clinton kampányrendezvényén hajtunk végre egy csínyt.
Nem csak a helyszínekben fedezhető fel változatosság, a küldetésekben is - hol teljesen lineáris, hol részben nyitott, egy esetben pedig abszolút nyitott terepen dolgozhatunk, ahogy nekünk kényelmes. Az egyik misszió például Irakban játszódik, három SCUD rakétát kell semlegesítenünk úgy, hogy egy központi bázisról kocsival elindulunk, amerre szeretnénk, és útközben esetleg kiiktatunk pár SAM-kilövőt, néhány ellenséges bázist, netán összeszedünk pár elszórt ládát. Egy másikban egy bázisra kell behatolnunk, és ott több lehetséges módszer közül válogatva kiiktatni egy radart, egy kilövőállomást és egy helikoptert. Hogy milyen sorrendben haladunk, és hogy robbanószereket használunk-e, vagy inkább a meggyőzés erejét és a lopakodást, rajtunk áll. A fent már említett Clinton-rendezvényes esemény során is három teljesen eltérő opció áll rendelkezésünkre, amik miatt még újrajátszani is érdemes ezt a küldetést.
De akadnak hagyományosabb, "menj és lőj mindenre, ami lő rád" jellegű missziók is - és pont ezeket élveztem kevésbé, különösen azokat a helyzeteket, amikor valami indokolatlanul szívós ellenfelet kellett legyőzni - de komolyan, mi indokolja, hogy egy egyszerű mesterlövész vagy egy távirányítós autókat szóró katona két tárnyi lövedéket elnyeljen, mielőtt elfekszik?
Érdekes, hogy a fent említett küldetések mennyire jól megmutatták, milyen is lehetne egy CoD, a klasszikusabb, bármilyen extrát nélkülöző bevetések meg a sejtésem szerint azt, hogy mivel nincs mindenre elég idő, nem tudnak mindent pont ugyanannyira alaposan kidolgozni. Mintha különböző csapatok kapták volna az egyes küldetések elkészítésének feladatát, és mindenki a maga módján állt volna ennek neki. Összességében viszont elégedett vagyok, a jobb pillanatok nagyon erősek és többségben is voltak, az összeesküvés-elméletekre, kémkedésre épülő, az 1990-es évek elejének hangulatát, illetve a kémfilmes zsánert is ügyesen megidéző sztorit szinte végig élveztem. Nem engedték el a paranormális, horrorba hajló mozzanatokat sem, amit vallatásra, kínzásra és kísérletezésre használt anyagok hatásával úgy tudtak megmagyarázni, hogy ne úgy tűnjön, mintha csak a móka kedvéért dobták volna be ezeket.
Bevesszük az erődöt
A csapatunk, amiben mi a rejtélyes Case-t alakítjuk, aki jó eséllyel kemény emberkísérletekben is részt vett kísérleti alanyként, a Rook nevű bázison rendezkedett be. A kúriát érdemes felfedezni, mert rejt egy széfet, aminek számkódját csak egy többlépéses fejtörő megoldása után deríthetjük ki - kár a neten keresgélni, mivel több megoldás lehetséges. Itt beszélgethetünk a jól ismert, most kerekesszékhez kötött Frank Woodsszal, Sevvel, a kémmel, aki szinte minden küldetésben más álruhát visel, vagy Adlerrel, a gyilkológép szépfiúval. Minden karakter egyéniség, mindenki szimpatikus, érezhető, hogy nem egy eldobható alkalmi csapathoz csapódunk. Szintén a bázison költhetjük el azt a pénzt, amit a küldetések során találunk itt-ott - fejlesztéseket, perkeket vásárolhatunk, de akár tervrajzokat is feloldhatunk a multihoz. Végigjátszható a játék, ha ezzel nem foglalkozunk, de sokat segíthet némi erősebb védelem vagy fegyverfejlesztés.
Ha hajlandóak vagyunk lehajolgatni, kipróbálhatunk számos fegyvert, illetve kísérletezgethetünk a kiegészítőkkel is, mivel akármit felveszünk, az nálunk marad, nem muszáj döntenünk gránátok között, a táskánkból bármit elővehetünk. A lövöldözés szórakoztató, az ellenfelek gyorsan halnak, bár nem okosak, és gépi társaink sem jelentenek sok segítséget, sőt, össze-vissza szaladgálnak, nem egyszer lőttem meg őket véletlenül. De hát ez is hagyomány már a CoD-nál.
A kampány nem hosszú, de hosszabb az átlagnál, ha mindent kényelmesen felfedezünk. Abszolút érdemes végigjátszani, különösen úgy, hogy a játék PC-n és Xboxon is elérhető a Game Passban, a teljes ár töredékéért végezhetünk a sztorival, aztán multira és zombis módra is bőven jut idő. Ahhoz, hogy elmondjuk, az online módok milyenek lettek, még szükségünk van egy kis időre, de nézzetek vissza a hét folyamán, ha kíváncsiak vagytok, hogy éljük meg!
