Idén ősszel sem maradtunk Call of Duty nélkül, most a nyolc évvel ezelőtt debütált Black Ops alszéria kapott új epizódot. Az egyjátékos hadjárat ez alkalommal ugyan kimaradt, de az első hetes eladási adatok ismeretében ez nem igazán vette el a vásárlók kedvét attól, hogy beruházzanak kedvenc lövöldözős sorozatukba. Mindössze három nap alatt átlépték a bűvös fél milliárd dolláros álomhatárt, szinte pontosan ennyit kaszált legutóbb a WWII is (pedig abban elég masszív egyjátékos hadjárat volt). A siker három tényezőnek köszönhető: időben kapaszkodtak fel a battle royale szekérre a Blackout játékmóddal, hozták a szokásos, gyors akciót a multiplayerben, és emellett továbbvitték a zombis szálat. Érdekes, hogy a Call of Duty játékok magját évek óta a kompetitív többjátékos mód adja, de idén ez kapta a legkevesebb szeretetet. Vannak persze változtatások, új ötletek, de inkább a megszokott élményt csiszolták, és próbálták feldobni, nem valami merőben újat kitalálni. Nem mintha ezzel bármi baj lenne.
Honnan jöttek Paca specialistái?
Már a Black Ops III-ban is megjelentek a specialisták, amelyek mindegyike kapott egy speckó fegyvert és képességet, de azért az ott bemutatott megoldás valahogy nem volt az igazi. Most szinte mindenki visszatért, de nem egy az egyben ugyanúgy, ahogy korábbról ismertük őket. Kétfelé lehet osztani a választható karaktereket: egy részük a csapat számára hasznos, a többiek kizárólag saját hatékonyságukat tudják erősíteni. Crash például különleges tárakat osztogathat és újra- vagy túltöltheti csapattársai életerejét, Recon egy érzékelővel adott körben a minimapre rajzolja az ott tartózkodó ellenfeleket, illetve átláthat a falakon, és bejelölheti a riválisok pozícióját társai számára - ők egyértelműen mindenki számára hasznosak. Ezzel szemben Nomad lézeres csapdákat helyezhet el, és szabadjára engedheti - jelenleg iszonyú szívós - kutyáját, aki egyetlen harapással öl, Ruin pedig odaránthatja magát tereptárgyakhoz csáklyájával, és becsapódhat a földbe. Vannak, akiket előnyösebb használni, míg mások kevésbé segítik a győzelmet, de úgy isten igazából nem a képességeken múlik a meccsek végkimenetele.
Ha már kütyükről van szó, fontos megemlíteni, hogy mindegyik esetében igyekeztek a valóságnál maradni. Nincsenek hatalmasat robbanó, nyomkövető drónok, a legdurvább scorestreak egy repülő, amelyről háromféle lövedékkel tudunk légi támogatást nyújtani. Sosem voltam rajongója az önműködő gyilkolószerkezeteknek, amelyek már a Call of Duty: Modern Warfare óta (tehát több mint tíz éve) részei a játéknak, de most sikerült olyan felhozatalt kitalálni, amitől az aktiválók elégedettséget éreznek, a szenvedő alanyok meg nem tehetetlenek. Vagy legalább sokkal ritkábban, mint a Black Ops III esetében.
Felszerelésünket a Pick 10 rendszer szerint állíthatjuk össze, azaz tíz pontot oszthatunk el fegyverek, kiegészítők, perkek, egyéb extrák között. A rendszert jól ismerhetik a Black Ops játékokban jártasak, és még mindig jól működik.
Kicsit ebből, kicsit abból
Két új lehetőséggel bővült a többjátékos módok választéka, és remélhetőleg ezeket nem dobják el úgy egy használat után, mint a Black Ops III-as Safeguardot vagy az Infinite Warfare-ben bemutatkozott Defendert. Mondjuk az köztudott, hogy aki multizik, az nagy valószínűséggel Team Deathmatchet vagy Dominationt játszik, de a bőséges kínálat mindig jó. Az egyik újdonság a Control, amelyben két ötfős csapat felváltva játssza a támadók és a védők szerepét. Adott két pont, a támadóknak ezeket kell elfoglalniuk megadott időn belül, a védők pedig értelemszerűen minden erejükkel és eszközükkel igyekeznek keresztbe tenni nekik. A kör háromféleképp érhet véget: a támadók sikerrel megszerzik mindkettőt, és ezzel nyernek; az idő lejár, és így a védőké a dicsőség; vagy elfogy valamelyik oldalon az újraéledési lehetőségek száma. Akár egy meccsen belül is előfordulhat mindegyik, minden a csapatmunkán és a pályaismereten múlik. Némelyik harctéren érezhető volt a védők előnye (nem sokat lehet tenni, ha a teljes ellenfél csapat spawncampelni kezd), de ez egy kis balanszolással javítható (és a Treyarch most úgy figyel a játékosok visszajelzéseire, mintha mindenki mellé leültetett volna egy fejlesztőt jegyzetfüzettel), egyébként pedig nagyon izgalmas és élvezetes.
A másik új mód a Heist, amelyben nem számít a specialistaválasztás, hacsak nem azért, mert boldoggá tehet az érzés, hogy azzal megyünk, amelyik külsőre a legjobban tetszik. A kütyük és képességek nem játszanak szerepet, sőt az is mindegy, milyen fegyvereket oldottunk fel eddig, és azokra milyen kiegészítőket aggattunk. Erősen merít a Counter-Strike játékokból, ugyanis minden kör elején vásárolnunk kell. Először csak egy pisztolyra elegendő a pénzünk, majd sorra tudunk egyre jobb stukkereket venni, azokat fejleszteni, felszerelni magunkat páncéllal, perkekkel. Általában - főleg ha nem vagyunk nagyon ügyesek - döntenünk kell, hogy telepakoljuk a lőszertáskát, vagy inkább irányzékra költünk, gyengébb fegyvert viszünk, de erősebb védelmet, netán fordítva. A győztes csapat tagjai mindig több lóvéval gazdálkodhatnak, de mindenki magának vásárol be, nincs osztozkodás meg számolgatás, mint a CS:GO-ban. Ha a shoppingolásnak vége, indul a kör, a feladat pedig mindkét fél részéről egy pénzzel teli táska felmarkolása, majd kimenekítése. A táska és a kimenekítési pont mindig véletlenszerűen helyezkedik el a pályákon. A feladatot nehezíti még, hogy nincs újraéledés; akit lelőnek, a kör végéig fekve marad, viszont földre kerülés után egy kis ideig csapattársaink felkaparhatnak minket, és így kapunk még egy esélyt. A pénz kimenekítéséhez szükséges idő lehetne rövidebb, illetve a scorestreakek nem hiányoznának innen (nem vicces, ha valaki ledob egy bombát, és így kiiktatja a teljes csapatot már az elején), de alapvetően elég átgondoltnak, feszültnek és szórakoztatónak éreztem. Leginkább azok fogják szeretni, akik a Search & Destroyt is bírták, csak ez pörgősebb.
Ezek mellett nincs például Uplink, amely valamilyen formában már az Advanced Warfare óta mindig szerepelt (a WWII-ben mint Gridiron), nincs War, amely a tavalyi rész legfrissebb, legélvezetesebb módja volt. A kötelező minimumot megkapjuk (TDM, FFA, Kill Confirmed, Search and Destroy, Domination és Hardpoint), és ha őszinték akarunk lenni, igazából nem is kell más.
Még egy hiányzóról említést kell tennünk: a WWII közösségi tere, a Headquarters áthozásával nem bajlódott a Treyarch, pedig szuperül kiegészítette volna a Specialist HQ-t, amely kvázi a tutorial, csak szépen becsomagolták egy hangzatos névbe. A specialisták "főhadiszállása" csak egy unalmas menü lett, a bázist csupán átvezetőkben láthatjuk, pedig ha bejárhatóvá teszik, az sokat adott volna a hangulathoz. Ugyan egyjátékos kampány nincs, valamicske sztoridarabkákat azért csak elszórtak. A tíz alapkatona mindegyikének képességeivel és múltjával rövid szimulációk során ismerkedhetünk meg, amelyekben egyrészt irányított keretek között próbálhatjuk ki, melyikük mit tud, másrészt letolhatunk egy meccset nagyon buta (nehézségi szinttől függően egyre életszerűbben viselkedő) botok ellen gyakorlásképp. A missziókat videó nyitja és zárja, de elég nehéz összefűzni a háttérsztorit, és pont a végére lesz érdekes, úgyhogy érthető, miért nem reklámozta ezt túl a fejlesztőcsapat. Összességében nagyon jól, alaposan vezeti be a kezdőket a játék működésébe, még pár scorestreaket is kipróbálhatunk, illetve megismerkedhetünk minden mód sajátosságaival.
A Call of Duty: Black Ops 4 e szegmense őszintén szólva semmi olyat nem mutat, amit valahol ne láttunk volna már, és biztos, hogy jobban hangsúlyozhatták volna a különböző specialisták szerepét, de van annyira élvezetes, mint eddig volt, és pont sikerült megtalálni a földhözragadt, de azért high-tech hadviselés egyensúlyát. Pár nagyobb pálya még jót tett volna neki.
Mocsy egy arénában a zombikkal
Három teljesen különálló helyszínen kezdhetjük meg a zombik elleni hadjáratunkat. Azok, akik beruháztak a Season Passbe, kapnak egy negyediket is, de ennyit igazán megérdemelnek, hiszen majdnem a dupla árat fizettek a játékért. Az előző CoD tapasztalataiból kiindulva érdemes elgondolkodni a szezonbérlet beszerzésén: negyedévente egy halom új tartalmat kapunk, így a következő rész megjelenéséig nem kell nagyon azon agyalni, hogy melyik FPS játékot töltsük be egy könnyed, félórás kikapcsolódásra. Az első zombis pálya a IX nevet viseli, és szokatlan módon egy római kori arénában kell elintéznünk néhány ezer élőhalottat a tomboló közönség szórakoztatására. Nagyon sok logikát nem szabad keresnünk a sztoriszálban, pont ez a jó a zombi játékmódban: a fejlesztők engedik, hogy elguruljon a gyógyszerük és olyan játékelemeket is bevethetnek, amelyekre főként a természetfeletti jelző illik.
Első nekifutásra kicsit csalódtam, amikor kiderült, hogy az ókori környezet ellenére modern fegyvereket is leakaszthatunk az aréna faláról, de aztán gyorsan napirendre tértem a dolog felett. Ebben a játékmódban a tudomány és a varázslat egészen jól megfér egymással. Elképesztő mennyiségű vicces feladványt zsúfoltak bele a fejlesztők, telepakolták eszement kihívásokkal, amelyekre épeszű ember még csak nem is gondol. A megjelenést követő napokban azonban sorra fejtette meg a CoD zombirajongó közössége a rejtvényeket. Az aréna homokja alatt rejtőző titkos katakombákban összerakhatunk egy ősi varázsfegyvert, ennek segítségével megbéníthatjuk a vérünkre szomjazó és húsunkra éhező élőhalottakat, illetve összehozhatunk egy befejezést is, amelynek során rothadásnak indult harci elefántok rohannak be az arénába. Nem egyszerű ezeket összehozni, ezért senki se keseredjen el, ha nem jön rá a nyakatekert feladványokra egyedül, vannak olyan csapatok, akik már tíz hosszú éve (ekkor jelent meg az első zombis térkép) ezekre a rejtvényekre specializálódtak.
Zombik a fedélzeten
A második zombis pálya a hírhedt Titanic fedélzete, itt kell megtizedelnünk az élőholtak sorait. Ezúttal sem kell nélkülöznünk a természetfeletti erőket: a modern tűzfegyverek mellett időnként hatalmas harci kalapácsokat és lézersugarat okádó varázsbotokat is bevethetünk az zombiveszedelem ellen. Szerencsére ezt a pályát is meg lehet nyerni, és bőven van itt is felfedezni való, az egyik titkos fegyverünk megszerzéséhez pedig még a mélység legismertebb szörnyetegét, a krakent is segítségül hívhatjuk.
Zombik a rács mögött
A harmadik helyszín, a Blood of the Dead ismerős lehet azoknak, akik régóta követik nyomon a Black Ops játékok élőhalottjait. A legendás börtönsziget, az Alcatraz egyszer már szerepelt a második részben, annak az egyik DLC-jében fedezhettük fel ezt a területet először. Most kibővült a térkép, illetve változtak a beszervezhető karakterek is. A többihez hasonlóan ez a pálya is teljesíthető, de itt se számítsunk könnyű győzelemre.
A fegyvereket és különleges képességeinket a műhelyben és a laborban tuningolhatjuk, persze ahhoz elég sokat kell játszanunk. A perkeket nem kell begyűjtenünk, már az első hullámban használhatjuk őket, sőt idővel visszatöltődnek. Szintlépéskor jutalmul plazmát kapunk, ebből kotyvaszthatunk magunknak új képességeket. Minél több plazmát használunk fel egy új varázsital kikeveréséhez, annál nagyobb az esély arra, hogy legendás varázsital legyen az eredmény, ami azért elég nagy segítség egy keményebb menet során. A fegyvereket a műhelyben tudjuk felszerelni különböző kiegészítőkkel, itt használni kell az adott fegyvert, csak attól fog fejlődni. Ez egy hosszadalmas folyamat, mert amennyi fegyver van a játékban, hogy egy év nem is nagyon lesz elég ahhoz, hogy mindegyikből kihozzuk a maximumot. A fegyverek és a varázsitalok mellett talizmánokat is készíthetünk, ezek amolyan egyszer használatos varázstárgyak, amelyek a meccs elején aktiválódnak, és végig kitart a hatásuk. Megnövelt közelharci sebzés, nagyobb hatóerejű gránátok, olcsóbb fegyverfejlesztések és hasonló nyalánkságok lesznek jutalmaink, de sajnos ez azzal jár, hogy a talizmánunk megsemmisül, és újra el kell készítenünk a laborban.
A Black Ops 4 zombimódja hozza a szokásos színvonalat, de nem sikerült túlszárnyalnia önmagát. Látszik, hogy a készítők kétségbeesetten igyekeznek új dolgokat kitalálni, és felfrissíteni a tíz évvel ezelőtt megismert játékélményt. Kifejezetten tetszett viszont az a megoldás, hogy mostantól botokat is magunk mellé vehetünk a meccsek alatt, nem kell nyilvános megmérettetésekben leégetnünk magunkat. Ezek az MI által irányított karakterek egészen ügyes segítőtársak, kifejezetten jól harcolnak, és még arra is képesek, hogy felszedjenek bennünket a földről. Ennél többet azonban ne várjunk tőlük, a rejtvények megoldását nem fogják helyettünk elvégezni. A meccsek testre szabhatóságával is elégedett voltam: amennyiben úgy döntünk, minimális zombijelenléttel és rengeteg kezdőtőkével is nekiláthatunk az új pályák megismerésének. Jómagam szeretem ezt a játékmódot, de együtt tudok élni az olyan véleményekkel is, amelyek szerint élvezeti faktora messze elmarad a Blackout nyújtotta örömöktől.
Kaci szerint volt kitől tanulni
Egyesek egyszerű PUBG klónnak, mások az eddigi legkifinomultabb battle royale élménynek tartják a Blackoutot, az igazság pedig most is valahol középen helyezkedik el. Hogy 2018-ban mindenki battle royale-t fejleszt, az már egyáltalán nem megy újdonságszámba, ahhoz viszont általában egészen új oldalról kell megközelíteni a témát, hogy a túlszaturált piacon érvényesülni tudjon az ember. A Call of Dutynak ez úgy is sikerült, hogy megmaradt a "realisztikus" háborús vonalnál.
Tény és való, a játékszabályokat nem írta újra a Treyarch, ha valaki játszott már PUBG-t, az ne számítson hatalmas meglepetésekre. Nyolcvan-száz embert dobnak ki meccsenként a szigetre, akiknek a folyamatosan szűkülő zónán belül kell megküzdeniük egymással a túlélésért. Bár maga a sziget nem kifejezetten nagy, bepattanhatunk különböző járművekbe (még helikopterek is vannak), hogy gyorsan a kívánt helyre jussunk, de bármilyen útvonalon érkezzen is a gép a meccs elején, gyakorlatilag bármelyik helyszín ugorható távolságban van. Bizonyos helyeken zombikba is belefuthatunk, akik általában értékes lootot őriznek, úgyhogy ha hajlandók vagyunk kockáztatni, rábukkanhatunk néhány igazi ritkaságra, de ezzel nyilván az ellenfelek figyelmét is felhívjuk arra, hogy a közelben vagyunk, és épp nagyon el vagyunk foglalva.
Több, mint koppintás
Hatalmasat újít ellenben a Blackout a PUBG-hez képest a játék dinamikájában. A meccsek nagyon pörgősek, így teljesen át kell állítani az agyunkat, ha a lassabb, taktikusabb játékmódhoz vagyunk szokva. Na, persze ez nem azt jelenti, hogy agyatlan hentelésbe torkollik, miközben a stratégiai gondolkodás egyáltalán nem jut szerephez, csak egészen máshogy kell megközelíteni a helyzeteket. A legtöbb battle royale-ban óriási előnye van a pozícióban lévő védő játékosnak, ezért rengeteget számít, hogy hogyan szűkül a kör. Ezzel szemben a CoD olyan eszközöket ad a játékosok kezébe, amelyeknek köszönhetően könnyen megfordíthatnak egy elveszettnek tűnő szituációt is. Vegyük például a gyógyulást, ami futás közben is pillanatok alatt megoldható, nem kell egy fedezék mögött ücsörögve tekergetnünk a fáslit. Ezt a féltucatnyi különböző gránáttal, szenzoros darttal és egyéb kütyüvel kombinálva kirobbanthatunk valakit a fedezéke mögül. Végre megéri agresszívan játszani, és nem pusztán az dönti el egy párbaj kimenetelét, hogy ki felé szűkül a kör. Bár maga a gyógyulás csak másodperceket vesz igénybe, általában jóval kevesebb ilyen cucc van nálunk, így a csapatos meccsekben sem alakul ki állóháború, mert ha tűz alá veszünk egy másik osztagot, akkor nem tudják a végtelenségig felkaparni társaikat a földről.
Maga a tűzharc pontosan annyira szórakoztató, amennyire egy Call of Duty játéktól elvárja az ember. Az általában használt hit-scan megoldás helyett számolnunk kell a kilőtt golyók sebességével és röppályájával, de a ballisztika sokkal megbocsátóbb, mint amihez a legtöbben hozzászoktak az ilyen játékokban. Ez persze általánosságban is igaz a gunplayre: a fegyverkezelés sokkal közelebb áll az árkádos vonalhoz, mint a szimulátoroshoz, de ha a játékmenet érdekében vesznek vissza egy kicsit a realizmusból, az megbocsátható bűn.
Új ez a terep
Ami viszont nem az, az a kezelőfelület, amely történetesen az egyik legrosszabb a battle royale játékok történetében. Érthető, hogy a Treyarch szerette volna a lehető legegyszerűbb UI-t odarakni, mert hát a Call of Duty-játékosok nagy része nem rakétamérnök, illetve olyasmit próbáltak létrehozni, amely PC-n és konzolon is megállja a helyét, de a végeredmény katasztrofális lett. Elveszni nem nagyon lehet benne, hiszen táskával együtt is legfeljebb tíz tárgy lehet nálunk, de ezeket nem tudjuk sehogy sem átrendezni, hogy egyszerűbb legyen mondjuk a gyógyító cuccokat begyömöszölni. Mivel egyszerre csak az egyik fegyverünk látszik az inventoryban, ha ki akarjuk cserélni mindkettőn a távcsövet, akkor le kell dobni az egyiket földre, átváltani a másik fegyverre, arra felhelyezni a távcsövet, visszaváltani az elsőre, és azon is cserélni. Ez a PUBG-ben konkrétan két kattintás. A fegyverek és a különböző töltények sziluettjét a mai napig nehezen ismerem meg a földön, de utóbbi legalább nem foglal külön helyet a táskában. Ezen remélhetőleg csiszolgatnak a közeljövőben, mert hosszú távon sok embernek az agyára mehet a dolog.
Sajnos nem mehetünk el szó nélkül a technikai problémák mellett sem, amelyek a Blackoutot érintették a legkomolyabban. PC-n és konzolon is számos lecsatlakozásba futottunk bele, és előbbin az sem volt ritka, hogy egyszerűen bármilyen hibaüzenet nélkül kifagyott a játék. Ez különösen akkor volt zavaró, amikor nagyobb csapatokkal akartunk játszani, ilyenkor ugyanis nemcsak kiesett egy ember az osztagból, de néha visszahívni is csak a party feloszlatásával lehetett.
A Blackout azonban még ezekkel együtt is hihetetlenül szórakoztató, lendületes, letisztult élményt kínál, és sokkal többet számít benne a játékosok képessége, mint hogy kifognak-e egy szerencsés szűkülést. Ha valaki egy dinamikus battle royale-t keres pörgős meccsekkel, nem agyonbonyolított gunplay-jel és vérbeli Call of Duty hangulattal, az ne nézelődjön tovább.
Most ez is jó
Az új Call of Duty nem okozott csalódást, egyjátékos hadjárat nélkül is hozta a kötelezőt. Bár mi sem voltunk elragadtatva a kampány eltörlésétől, az eddigi eredmények azt mutatják, hogy működik a recept enélkül is. Tizenöt év után még mindig óriási a rajongótábor, és ezek a fránya számok arról árulkodnak, hogy továbbra is eredményes a stratégia, miszerint nem az a lényeg, hogy évről évre újdonságokkal nyűgözzék le a rajongókat, a kiszámíthatóság és az állandóság sokkal fontosabb.
