Pár éve hangzott el Michael Pachter gyakran idézett iparági elemző szájából, hogy a Call of Duty úgynevezett golyóálló franchise-zá nőtte ki magát. Újbeszélről magyarra fordítva ez annyit tesz, hogy történjék bármi, a masszív rajongótábor minden körülmények között megveszi az évente érkező újabb részeket. Aztán persze kiderült, hogy az említett úriember ebben (is) téved. Elmélete papírhajóján az Infinite Warfare viszonylagos sikertelensége ütött befoltozhatatlan léket, mert hiába rendelkezett például jobb és változatosabb kampánnyal, mint bármelyik CoD a legutóbbi konzolos generációváltás óta, a játékosok egyszerűen belefáradtak abba, hogy már ötödjére lőjék egymást halomra futurisztikus kulisszák között bolhaként ugrándozva és függőleges felületeken szaladgálva. Égető szüksége volt tehát az Activisionnek valamilyen más típusú élményre, amennyiben azt szerette volna, hogy a jövőben is ünnepként tekintsünk egy-egy rész megjelenésére. Úgy tűnt, a helyes lépést ebbe az irányba az jelenti, ha visszatérnek a sorozat történelmi alapokon nyugvó gyökereihez (WWII), és onnan kiindulva újraépíthetik a franchise-t, emiatt az idei résszel kapcsolatban szárnyra kapott híresztelések alaposan megleptek bennünket. Aztán sor került a tényleges leleplezésre, és még mindig nem sikerült teljesen magunkhoz térnünk döbbenetünkből, ugyanis a hajmeresztő pletykák mindegyikéről kiderült, hogy az utolsó szóig igazak.
A történet vége
Egy percig sem vitatva a többjátékos komponens érdemeit és jelentőségét, célszerű végiggondolni, hogy melyek voltak azok a pillanatok, amelyek a 2003-as Call of Duty debütálása óta beégtek a tudatunkba. Átkelni a Volgán folyamatos légitámadás közepette, hogy felszabadítsuk Sztálingrádot, miközben a túloldalon töltetlen karabély vagy egy tár lőszer várt, épp olyan élmény volt, mintha az Ellenség a kapuknál című film leglátványosabb jelenetében vettünk volna részt. De említhetném azt a küldetést is, amelyben álcaruhába burkolt mesterlövészként kellett átosonnunk a Csernobilhez közeli, nem is annyira kihalt Pripjatyon likvidálandó célpontunkig, hogy aztán lóhalálában meneküljünk onnan, a végén pedig magunkat beásva, óriási túlerő ellen küzdve várjuk az értünk küldött helikoptert. És akkor még nem említettem a reptéri mészárlásba torkolló No Russian missziót (erre a mainstream sajtó is felkapta a fejét), sem pedig Alex Mason hidegháborús vesszőfutását, amely a legvadabb konspirációs teóriáknál is csavarosabbra sikeredett. Az említettek mind olyan momentumok, amelyekkel még a szériát felületesen ismerők is összefuthattak, és egészen mostanáig ugyanakkora mértékben határozták meg a sorozatot, mint a multis csatározások.
A Call of Duty: Black Ops 4 (stilizáltan Black Ops IIII, de ebben a formában most írtam le először és utoljára) azonban szakít a hagyománnyal, és kirúgja a franchise alól egyik alappillérét azzal az indokkal, hogy a statisztika szerint sokkal kevesebben játszottak a Black Ops III kampányával, mint ahányan egymást kergették vagy élőhalottakat irtottak. Készséggel elhiszem, hogy a számok nem hazudnak, csupán arról feledkezik meg nagyvonalúan a Treyarch, hogy épp a mintaként szolgáló epizódnak jutott a legpocsékabb sztorimód mind közül a széria történetében, a négyfős coop és a fejezetek sorrendjének felcserélhetősége se tudta megmenteni. Emiatt megkockáztatom, hogy a következtetés alapjául szolgáló eredmény akár még torz is lehet.
A fejlesztőket mindez nem persze zavarja, kerek-perec közölték, hogy ezúttal ne számítsunk kampányra, a narratív elemek más formában jelennek majd meg a játékban, például a specialisták háttértörténetének formájában, amelyek célja a hozzájuk kapcsoló egyjátékos kihívásokkal egyetemben a lore-építés.
Fogyasztó társadalom
Van persze abban valami sorsszerű, hogy épp az a stúdió meri felrúgni a szabályokat, amelyiknek a sorozat legutóbbi nagy vérfrissítését, a zombimódot köszönhettük. Látva a sikert a Sledgehammer Games és az Infinity Ward is beadta a derekát (önként vagy kiadói nyomásra, talán sosem tudjuk meg), bár utóbbi még megpróbálkozott a saját útját járni, de a földönkívüliek nem arattak osztatlan sikert a játékosok körében. Ennélfogva az élőhalottak szériatartozékká váltak, a Treyarch pedig minden idők legnagyobb zombiadagját tervezi a nyakunkba zúdítani, aminek a játékmód rajongói kétségtelenül örülni fognak.
Eddig sem álltak távol az időutazáshoz hasonló őrült ötletek a rothadó csoszogókkal teli kalandoktól, ám ezúttal egészen az ókori Rómáig küldenek vissza bennünket a fejlesztők. A IX (ez a megjelenéskor elérhető három történetszál egyike) szokatlan módon szúró-vágó és egyéb közelharci fegyverek használatára kényszeríti a saját idejükből kiragadott hősöket: Scarlettet, Shawt, Diegót és Brunót. Ugyancsak az ő szerepükben kell életben maradnunk az ominózus jéghegy felé tartó RMS Titanic fedélzetén, ahol a Voyages of Despair küldetés keretében egy félresikerült rablás során elszabadul a pokol. Végezetül pedig a klasszikus négyes (Dempsey, Nikolai, Takeo és Richtofen) alcatrazi kalandját élhetjük át ismét, a Blood of the Dead ugyanis a Black Ops II-ből ismert zombis térkép, a Mob of the Dead újragondolása.
Nagyjából a szokásos kezdő zombis tartalom háromszorosáról beszélünk, amit a Treyarch megfejel még a játékmód testre szabásának lehetőségével. Száznál is több tényezőt változtathatunk meg az életerőtől az élőhalottak mozgási sebességén át az általunk elszenvedett sérülés mértékéig, emellett elhárul az akadály a közösség tagjai által kitalált szabályok szerint zajló versenyek elől is. Beépített tutorial segít eligazodni az újoncoknak, és választható nehézségi fokozatok gondoskodnak arról, hogy mindenki a képességeinek leginkább megfelelő körülmények között játszhasson. Annak érdekében pedig, hogy még véletlenül se unjunk rá a zombimészárlásra, bevezetik az ideiglenesen elérhető, szezonális eseményekhez és a különböző témákhoz köthető kihívásokat. Továbbá most először botok kíséretében is fegyvert ragadhatunk, így azok sem maradnak ki a jóból, akik nem szeretnek vagy nem akarnak másokkal együtt játszani. Ugye érzitek a helyzetben rejlő iróniát?
Csapatjáték
Mivel az egymás elleni többjátékos mód narratívája a második és a harmadik Black Ops között helyezkedik el, a srácok megőrizték azok futurisztikus jellegét, ám egyúttal tanúbizonyságát is adták, hogy nemcsak hálásak az építő jellegű kritikáért, hanem alkalomadtán meg is fogadják. Ennek következtében megszabadultak a sokat szidott szökdécseléstől és falon futástól, megtartották viszont karakterosztályként is felfogható specialistákat, de mindegyikükön végrehajtottak pár módosítást. Összesen tíz karakter közül választhatunk, akiknek egy-egy különleges fegyver, illetve sajátos képesség is jutott, ennélfogva különböző szerepeket tölthetnek be a csapatban.
Ruin például csáklyavetőjének köszönhetően egy szempillantás alatt odaránthatja magát a meglőtt tereptárgyhoz, de annak sincs akadálya, hogy valamelyik ellenfelét vegye célba a szerszámmal. Emellett rendelkezik egy területre ható speciális támadással is, amely gyakorlatilag azonnal végez a hatókörében ragadt ellenlábasokkal. Az említett rusholó specialistán túl Prophet, Seraph, Battery, Nomad és Firebreak lehet ismerős, Recon, Ajax, Crash és Torque viszont ebben a játékban mutathatja meg első alkalommal, hogy mire képes. No nem olyan sűrűn, mintha hero shooterbe keveredtek volna, emiatt érdemes megfontoltan alkalmazni a trükkjeiket, hogy győzelemhez segítsünk ötfős csapatunkat. Mivel többé nem regenerálódik magától az életerőnk, akkor is észnél kell lennünk, amikor meggyógyítanánk magunkat, hiszen amíg lepörög a tűdöfés animációja, védtelenek vagyunk, pont, mintha újratáraznánk. Egyelőre úgy fest, hogy a specialisták mindegyike hasznos, illetve egymagában is életképes, de szinte biztos, hogy lesznek olyanok, akiket nem szívesen hagynak ki egyetlen csapatból sem. Erre különösen jók a cimborái sérüléseit ellátó Crash esélyei, akárcsak Reconé, aki viszonylag nagy területen teszi láthatóvá a hatósugarába keveredett ellenfeleket a társak számára, akár átlátszatlan objektumokon keresztül is.
A fejlesztők lelkesen áradoztak a fegyverkezelésről is, szerintük sosem okozott még ekkora örömöt elsütni őket, látvány, hangzás és viselkedés tekintetében az eddigi legautentikusabb élményt nyújtják. És persze a lövedékek csíkot húznak maguk után, így végre nem jelent gondot annak beazonosítása, hogy honnan is nyitottak ránk tüzet, illetve sokkal kiszámíthatóbbá vált a fegyverek visszarúgása, azaz könnyebben korrigálhatunk. A flintákat sokféle kiegészítővel láthatjuk el, hogy a lehető legjobban szolgálják igényeinket, pontosabban a specialistáét, akinek loadoutját (fegyverek, perkek, gránátok) a WWII-ben alkalmazott kasztalapú megoldás után visszatérő Pick 10 rendszerben állítjuk össze.
Az utolsó kapcsolja le a villanyt
A játékkal kapcsolatos korai híresztelések közül a battle royale adaptálása is igaznak bizonyult, amelynek leleplezését direkt az előadás végére hagyták a fejlesztők. A Blackout névre keresztelt játékmód a tervek szerint visz majd valami egyedi csavart is a jól ismert formulába, ám egyelőre még azt sem árulták el, hogy a szokásos százfős viadalokkal kell-e számolnunk, vagy ennél kevesebb, esetleg több játékossal. Természetesen a főszabály erre is érvényes: az nyer, aki utolsóként marad állva. Annyi már biztos, hogy a Black Ops részek állandó visszatérőjeként már kissé unalmassá vált Nuketown térkép méretének ezerötszázszorosára hizlalják a játékmódnak otthont adó gigantikus helyszínt. Emiatt pedig szükségesnek látták, hogy különböző négy- és kétkerekű járgányokat, sőt még motorcsónakokat és helikoptereket is a rendelkezésünkre bocsássanak. A járművek, akárcsak a fegyverek és a karakterek (többek közt Mason, Reznov, Hudson, Woods és Menendez) ismerősek lesznek az alsorozat korábbi tagjaiból, sőt a zombimódból is áthoznak vendégszereplőket. Ezzel együtt sokkal több a kérdőjel, mint a konkrétum, vagyis amíg nem láttuk működés közben - pláne ki sem próbáltuk -, nehéz megmondani, hogy állja-e majd a sarat a battle royale aktuális nagyágyúival szemben.
A jövő FPS-e
Még ha teljesen hidegen is hagynak valakit a Call of Duty: Black Ops 4 változtatásai az évekig érintetlen formulán, az sem tagadhatja, hogy izgalmas időszakát éli a franchise, amely nagyjából a 2007-es Call of Duty 4: Modern Warfare óta számított piacvezetőnek. Biztos pozíciója tudatában azonban elkényelmesedett az Activision, s miközben utóvédharcokat folytatott az örök rivális Electronic Artsszal (főként annak Battlefield sorozatával), nem vette észre, hogy a surranópályán ketten is megelőzték, majd annak rendje s módja szerint megfosztották koronájától. Jelen pillanatban ott tartunk tehát, hogy a Call of Duty már nem teremti a divatot, csak követi, nem kezdeményez, csupán reagál, és másol ahelyett, hogy újítana. Roppant kíváncsiak vagyunk rá, hogyan fogadja a közönség a Black Ops 4-et, mert annak következményeit nem csak a franchise, hanem a műfaj egésze is garantáltan meg fogja érezni.
