2008 óta él velünk a hol jobb, hol rosszabb darabokat magában rejtő széria, amelynek nagy előnye, hogy olyan szegmensben indul, ahol még szerényebb teljesítménnyel is lehet hiánypótlóként szerepelni. Egyetlen gond van, hogy az évtizednyi múltra visszatekintő OMSI olyan magasra tette a lécet, hogy csak alatta lehet átsétálni, annak ellenére, hogy grafikailag messze nem a csúcs. De visszatérve a Bus Simulatorhoz, a szűkebben vett múltat tekintve az mondható el, hogy a 2016-os rész maga volt a gyötrelem, ám a következő darab, ami már 2018-ban került piacra, lényegesen jobbra sikerült.
Igaz, ezt is csak azok gondolják így, akiknek egyébként is közel áll a szívükhöz az ilyesfajta tömegközlekedés videojátékos feldolgozása. Most pedig itt van nekünk a sorozat legújabb darabja, amely olyan, mintha skizofréniában szenvedne, hiszen úgy rettenetes, hogy közben mégis ráveszi az embert egy újabb járat levezetésére.
Ünnep van a városban
Amint nevet adunk cégünknek, és kiválasztjuk, hogy férfi vagy női karakterrel szeretnénk dolgozni, akit szűkre szabott lehetőségek mentén személyes ízlésünkre faraghatunk, kezdetét veszi a ciriburi. Az átvezető videóból kiderül, hogy Angel Shores lakói csakis a mi megjelenésünkre vártak, hogy végre legyen egy élhető, jól szervezett, és nem mellesleg megfizethető tömegközlekedésük. Ennek megfelelően már ülhetünk is a volán mögé, és megkezdhetjük a szolgálatunkat. A játékmenet a szokásosnak nevezhető, tehát vonalakat hozunk létre, járunk be, miközben csörög a kassza, egyre bővül a flottánk, nő a hírnevünk, és újabb területek válnak elérhetővé. Ahhoz, hogy mindent megtanuljunk, a vezetéstől kezdve a vonalak kialakításán át egészen a pénzügyi részletekig különféle tanácsadók segítik munkánkat. Egészen addig, mígnem magunkra maradunk, és elkezdjük valóban bevenni a várost.
Helyesebben városokat, mert az új, tengerentúli környezetbe helyezett térkép mellett megkapjuk a korábbi részből ismert, európai ihletésű Seaside Valley kicsinosított verzióját. Most azonban koncentráljunk Angel Shores bemutatására néhány mondat erejéig, ami egyértelmű jellegzetességekkel rendelkező városrészekből áll. Megtalálható benne az agglomerációs jellegű elrendezés, mint ahogyan a toronyházas üzleti, vagy az eltéveszthetetlen kínai negyed. Értelemszerűen a forgalom, és a manőverezés is ennek megfelelően alakul, hiszen míg a külső részeken szűkebb lehetőségeink vannak, beljebb már több sávos utakon haladhatunk.
Munka közben jön meg az étvágy
A játék gépjárműparkja harminc típusra rúg, amelyek között ott vannak a már ismert gyártók modelljei, mint az Iveco, a MAN, a Setra vagy éppen a Mercedes, de kapunk új, eddig nem látott, és szintén licencelt buszt is, mint amilyen a Volvo, a Scania, a Grande West és a Blue Bird. Most először, emeletes kivitelbe is beülhetünk, bár ennek azért vannak árnyoldalai, de erről majd később, itt inkább azt említjük meg, hogy csuklós, és elektromos buszokat is üzemeltethetünk, és elmondható, hogy utóbbival eddig nem találkoztunk más címben (igaz, nincs is sok konkurens a piacon). Szokásos játékelemnek számít az utasok felvétele, a jegykiadás és az olyan jelenségek, mint a hangosan zenét hallgató, a bliccelő, az elalvó, vagy éppen az ajtóban álló utasok problémaköre.
Összességében kijelenthető, hogy nagy újdonságokat nem láthatunk, és aki az előző részt alaposan megismerte, az itt is gyorsan képbe tudja helyezni magát. A Bus Simulator 2021 el tudja érni azt a sokszor tapasztalt jelenséget, ami például sorozatoknál előfordul, hogy az ember tudja, már abba kellene hagyni, de azt mondja, még egy járat belefér, és ezzel elindul az a fajta spirál, aminek újabb és újabb fuvar a vége. Mindez azért, mert mindig van valami, ami motivál a továbbhaladásra, így például az, hogy minden egyes megállónál látjuk, hogy mennyit fejlődünk, és szeretnénk, ha minél gyorsabban menne ez a folyamat. Tehát ez a része, a buszok felhozatala, a város alapkoncepciója rendben van, beszélhetünk hangulatról, és érthetjük, miért lehet szórakoztató.
Csakhogy…
Olyan hibákat, és felfoghatatlan jelenségeket tapasztalhatunk játék közben, hogy azonnal jön a hirtelen felindulásból elkövetett Alt+F4. Első körben például meg kell barátkoznunk a grafikával, ami egy kéretlen időutazás, természetesen nem a jövőbe, sokkal inkább azokba a korszakokba, amikor egy GTX 580-tól leesett az állunk. Nem azt mondom, hogy csúnya, de az elmosott textúrák, a kissé kopottas, messze nem 2021-es megjelenítés olyan, amivel természetesen lehet együtt élni, de fel kell dolgozni, hogy ilyen. Aztán ott vannak az olyan apróságok, mint amikor éppen két megálló között adja azt a feladatot segítőnk, hogy hozzunk létre új vonalat, amit a térképen kell megtennünk, ám ekkor az idő nem áll meg, és jelentős késést tudunk összeszedni.
Egyébként nem kötelező azonnal engedelmeskedni, de a továbbhaladásnak egyértelmű feltétele a feladat teljesítése, szóval úgysem ússzuk meg. A forgalom résztvevői, gyalogostól autósig szerencsétlen idióták gyülekezete, teljesen kusza gondolatokkal, totál kiszámíthatatlan cselekedetekkel. Ott áll a gyalogos, szemmel láthatóan olyan szándékkal, hogy átkeljen a túloldalra, és amikor megállunk, hogy elengedjük, sarkon fordul, és megy tovább a járdán. Nem tudom hogyan, de egyszer sikerült álló helyzetben két kerékre tenni a buszt, illetve láttam olyan autót, ami hirtelen elemelte az orrát a talajtól, és az úttestre merőlegesen imbolygott egy időre. Nagyon jó, hogy a tócsákba belehajtva fröccsen a víz a kerék alatt, csak éppen nem ott, ahol kellene, hanem a tócsa mellett, a szárazabb aszfalton.
Ahogy az előző részekben, úgy most is találkozunk majd kerekesszékes utassal, aki szeretne a hátsó ajtónál lévő rámpán felgurulva csatlakozni az utastársakhoz. Megnyomtam a gombot, hogy rámpa ki, és csak két kattanást hallottam, pedig minden instrukciót végrehajtottam, ami ennek a műveletnek a sikeres lebonyolításához szükséges. És ez nem egyszeri jelenség volt, hanem folyamatos, így innentől kezdve szerencsétlenek mindig ott maradtak a megállóban. Karakterünk mozgása is elég nevetséges, és nem csupán azért, mert folyamatosan fut, hanem azért, ahogy kinéz eközben. Mintha Dwayne Johnsont látnánk balettozni (hoppá, olyan volt a Gyerekjáték című filmben).
Maradva játékbeli kivetülésünknél, többször tapasztaltam olyat, hogy éjszaka az egyébként szőke karakterem haja hirtelen feketére váltott, majd vissza szőkére. Korábban szó volt az emeletes buszokról, amikkel egyébként az a gond, hogy külső nézetből egyszerűen túl sokat takarnak ki előlünk, ami hamar diszkomfort érzetet okoz. Végezetül említem meg, hogy az MI irányította járművek, legyenek azok buszok vagy autók, nem a kormányzott kerék, és a hátsó tengely(ek) mentén fordulnak, hanem konkrétan a középpontjuk körül változtatnak irányt, és ez nem szép. Szóval a hibákat napestig lehetne sorolni padlóba süllyedő emberekkel, egymáson átsétáló járókelőkkel, és egyéb nyalánkságokkal, de már így is hosszúra nyújtottam. Ja, még annyit, hogy van ám benne multiplayer mód is, csak éppen minek?! Teljesen értelmetlen, hiszen összesen négyfős szobák vannak, és mindössze annyi történik, hogy a szembejövő járművet nem a gép, hanem egy élő ember hajtja.
A fent leírtakat néhány gondolatba sűrítve tehát elmondható, hogy köszönjük az új hangulatot hozó várost, az ebben a részben debütáló buszokat, valamint az energiát, amit a fejlesztők a játékba tettek, mert valóban lehet ez az egész szerethető. Csakhogy közben olyan rettenetes dolgokat tapasztalhatunk, amelyek hamar erodálni tudják azok kedvét, akik csak egy kicsit is kevésbé rajonganak a buszozásért, mint a kemény mag. A játékhoz eddig két javítás érkezett, és vélhetően jönni is fog még, de jelenlegi állapotában túl sokat kérnek érte.
