Vu Cseng műve, a 16. század második felében kiadott Nyugati utazás minden bizonnyal sokaknak ismerősen cseng, és annak fontos szereplője, Szun Vu-kung, vagyis a Majomkirály gyakran visszaköszönt már a popkultúra különböző rétegeiben, sőt videojátékokban is sokszor találkozhattunk már vele, leginkább értelemszerűen olyan címek esetében, amelyek mögött kínai fejlesztők álltak. És nincs ez most a Black Myth: Wukong esetében sem, hiszen a játékot az a kínai Game Science fejlesztette, amely a kiadást is magára vállalta, szóval gyakorlatilag független megjelenésként tekinthetünk a stúdió első munkájára. Arra a játékra, ami megjelenése után gyakorlatilag letarolta a Steamet, sorra döntötte a rekordokat, és jogosan zsebelte be az elismeréseket szakmai és vásárlói oldalon is.
Kezdjük gyorsan egy kis magyarázattal: általában már a megjelenés előtt pár nappal, vagy a starttal párhuzamosan le tudjuk nektek szállítani a videojátékok tesztjeit, ennek pedig értelemszerűen az az oka, hogy a kiadótól vagy forgalmazótól már jó előre megkapjuk az adott címet, aztán már csak végig kell pörgetnünk megfelelő tempóban, hogy az embargó lejártakor a világ összes másik médiumához hasonlóan mi is megjelentethessük saját írásunkat, illetve videónkat. Bizonyos esetekben azonban nem kapunk korai hozzáférést, nem érkezik kód, ilyenkor picivel később tudjuk szállítani a kész anyagot, hiszen veletek együtt kezdhetünk csak bele a kalandozásba. Az viszont egyáltalán nem jó jel, ha egy kiadó egy adott platformot teljesen kihagy a kódosztásból, jelen esetben pedig pontosan ez történt. A Black Myth: Wukongot megjelenés előtt kizárólag PC-n lehetett tesztelni, PlayStation 5-ös kódot senki sem kapott az egész világon. És ilyenkor az embernek akarva akaratlanul a Cyberpunk 2077 esete jut az eszébe, mikor is megjelentek a PC-s verzióról a remek tesztek, majd a szakma a vásárlókkal együtt csodálkozhatott rá arra, mennyire gyatrán futnak a konzolos kiadások. Ennyire most nem vészes a helyzet, de azért kijelenthető, hogy a PS5-ös Wukong technikai fronton nagyon köhécsel.
Nem soulslike
Még mielőtt azonban rátérünk arra, hogy milyen megkötésekkel kell szembenézniük a konzolos pajtásoknak, tegyük tisztába, ténylegesen mivel is van dolgunk. A Black Myth: Wukong tehát az említett Nyugati utazásból merít ihletet, de sokban kiegészíti, megcsavarja annak történetét. Teszi ezt úgy, hogy bár rengeteg mindent megpróbál elmagyarázni narratíva terén, azok erősen bajban lesznek, akik nem kötöttek szorosabb ismeretséget az alapművel, mivel a játék komolyan feltételezi a háttértudást - ezzel is ráerősít egyébként arra, hogy az elsődleges célközönség a kínai játékosok tömege volt, amivel egyébként a világon nincs semmi baj, és teljesen bizonyos, hogy számukra lesz a legnagyobb katarzis végigjátszani ezt a sztorit. Akad itt viszont két dolog, ami kapcsán sokáig tévedésben voltunk: egyrészt mi nem magát Szun Vu-kungot fogjuk irányítani, a Majomkirály ugyanis a játék eleji meglehetősen látványos videóban pórul jár, és évszázadokra egy sziklában reked. Vu Cseng könyvében egyébként Buddha bünteti meg őt, és ötszáz esztendőre az Öt Elem-, azaz a Vuhszing-hegy alá zárja, de itt némiképp másként alakulnak a dolgok. Szóval főhősünk nem Vu-kung, hanem egy névtelen kiválasztott, egy majom, aki megszólalásig hasonlít küllemét tekintve a nagy elődre. Őt irányítva kell összegyűjtenünk azokat a relikviákat, amelyek segítségével ki lehet szabadítani a Majomkirályt.
Még ennél is fontosabb tényező azonban az, hogy lukra futottunk a játék műfaját tekintve is. Szinte mindenki soulslike címként várta a Black Myth: Wukongot, de a helyzet igazából az, hogy a 2024-es év másik üdvöskéjéhez, a Stellar Blade-hez hasonlóan bizony ez a játék sem illeszthető bele abba sormintába, amit anno a FromSoftware kezdett el gondozni. A Wukongban is újratermelődnek a mentési pontoknál megpihenve a kisebb ellenfelek, kemény bossharcok tucatjai várnak ránk, azonban egyáltalán nem nehéz a játék, sőt mi több, mellőzi az egyik legfontosabb soulslike vonást: semmiféle büntetéssel nem jár az, ha fűbe harapunk, vagyis halálunk után egyetlen lelket, avagy jelen esetben willt sem fogunk elveszíteni.
Bossok tengere
A legjobb minőségű akció-kalandjátékok alapvetéseit használja fel a Wukong ahhoz, hogy tökélyre fejlessze saját játékmenetét: majomhősünket irányítva kombókat kell összefűzni kis és nagy támadásokból úgy, hogy menet közben folyamatosan szerzünk új varázslatokat és képességeket, amelyeket persze fejleszteni is lehet és kell, craftoljuk a menőbbnél menőbb cuccokat, legyőzött ellenfeleink lelkét megszelídítve pedig akár az ő alakjukat is felvehetjük rövid időre. Eközben teljesen beszippant a játék, mire észbe kapunk, máris ugrottunk pár szintet, és újabb pontokat oszthatunk el a képességfákon. Ennél nincs is egyértelműbb jelzés arra, hogy nagyon jól szórakozik az ember, repül az idő, amíg a bossokat darálja.
Alapvetően lineáris pályatervezésre számíthatunk, nem fogunk komolyabban eltévedni és nem is kell sokat várni két masszív bossharc között, sőt a Wukong gyakorlatilag már-már egy nagy, hatalmas bossrun, amit alig szakítanak meg köztes szakaszok. Főellenfelek tucatjait kell legyűrni, és az ellenlábasok ilyen magas száma mellett bukik ki igazán az, hogy mennyire ügyes munkát végeztek a Game Science dizájnerei. A bossok ugyanis markánsan eltérőek, szinte mindbe jutott egy kis csavar, valami apró extra kunszt, amitől egyedi lett, és amitől élvezetes újra és újra megpróbálkozni a két vállra fektetésével.
Akad azonban egy komoly bibi, ami belerondít az egyébként remek dizájneri munkába: olyan sok láthatatlan fallal találkoztunk a játékban, amire már hosszú évek óta nem volt példa, és nem véletlenül mellőzték ezt a megoldást a fejlesztők. Nagyon árt az összképnek, és megnehezíti elmélyülésünket a játékban az, ha szegény főhősünk szerencsétlenül ugrándozik a nagy semmi előtt, és csak azért nem tud az adott irányba továbbhaladni, mert eddig tartott a pálya és nem tovább. Simán meg lehetett volna oldani ezt sokkal elegánsabban is, természetes akadályokat felhasználva.
Akad itt persze más, amiért kifejezetten buksisimi jár: bármikor lehetőségünk van arra, hogy minden pontot újraosszunk, legyen szó akár a képességekbe, akár a varázslatokba pakolt pontocskákról, akár a relicünk fejlesztéséről, amikor csak kedvünk tartja, nulláról alkothatjuk újra karakterünket. Ez egy olyan engedmény, amit sürgősen át kellene vennie mindenkinek, aki hasonszőrű játék fejlesztésére adja a fejét, ugyanis kevés jobb és szívmelengetőbb dolog van annál, minthogy az ember bármikor kipróbálhat egy teljesen új buildet, ha épp erre szottyan kedve.
Kéne még izom a PS5-be
Ahogy a bevezetőben már kitértünk rá, a játékot PlayStation 5 konzolon teszteltük, és ha van olyan megjelenés, ami világossá teszi, hogy bőven itt az ideje egy esetleges PS5 Pro megjelenésének, akkor az bizony a Black Myth: Wukong. Összesen három grafikai módot kapunk, de ebből az első kettő, a Quality és a Balance igazából a használhatatlanság határát súrolja. Hiába néz ki sokkal szebben Quality módban az egyébként is gyönyörű játék, pont ez a műfaj az, ahol az alacsony fps-szám teljesen megöli az élményt. És bizony a fix 60-at még a Performance mód sem tudja tartani, szóval lecsavart látvány mellett is folyamatos az ingadozás, olykor zavaróan nagy beesések is tapasztalhatók - képzelhetitek, mennyire élvezhetetlen így a másik két mód.
A Wukong animációi csodaszépek és részletgazdagok, de mindennek ára van, a PlayStation 5 dobozában rejlő erő pedig teljesen világosan kevés mindehhez. Az sem javít az összképen, hogy a játék hajlamos néha összeomlani, és ha ez épp egy bossharc utáni átvezető alatt történik, akkor az újratöltést követően a boss előtt találjuk magunkat, verhetjük le ismét. Velünk ez kétszer fordult elő, ami pont kettővel több a kelleténél.
Összességében persze miden percért nagyon hálásak vagyunk, amit a Wukongban eltöltöttünk, még akkor is, ha az említett technikai limitációk és egyéb bosszúságok meg is próbáltak árnyékot vetni erre az élményre. Nos, nem sikerült nekik, mi pedig nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy ha elsőre egy ilyen remekművet tudott lerakni az asztalra a Game Science csapata, akkor a mostani hibákból tanulva legközelebb mire számíthatunk tőlük.
