Szó se róla, a Bioshock egészen új szintre emeli horror műfaját: a paráztatás még azelőtt elkezdődött, hogy sikerült elindítani a játékot. Bennem legalábbis meghűlt a vér, amikor a telepítés és automatikus patchelés végén "The BioShock patch file has an invalid signature" üzenetet kaptam - egymás után négyszer. Aztán kiderült, hogy az AVG vírusirtó volt a hibás (atyai jótanács: mindenki szedje le install előtt), de végül semmi nem akadályozhatott meg abban, hogy belecsobbanjak a nagy kalandba.
Indul a Raptúra
Annak a kb. három embernek, aki nem játszott a demóval, röviden összefoglalnám a lényeget: egy hatalmas, tenger alatti városban - Rapture-ben - járunk, ahol a kedves helyiek egy ADAM nevű anyag, valamint különféle plasmidok és tonicok segítségével egészen meghökkentő képességekre tettek szert, cserébe jól megőrültek és most ölik egymást, ahol csak érik. Egyszerűsítve úgy néz ki a képlet, hogy a plasmidok afféle "varázslatok" (villámot szórunk, telekinézissel dobálunk vagy lángra lobbantunk dolgokat, fagyasztunk...), a tonicok pedig specializáltabb fizikai, mérnöki vagy harci képességek, melyekkel például nagyobbat ütünk, ellenállóbbak vagyunk adott támadások ellen, gyógyulunk a hackeléstől, az elsősegély csomagokból nem csak HP-t, de EVE-t (ha tetszik, manát) is szerzünk, és így tovább. Mivel több plasmid és tonic áll rendelkezésünkre, mint amennyit egyszerre testünkbe építhetünk (ezt a limitet, ahogy például maximális életerőnket vagy EVE-szintünket is a nehézbúvár Big Daddy-k által kísérgetett horrorkislánykáktól beszerzett ADAM-mel növelhetjük) kénytelenek vagyunk választani. Szerencsére bizonyos "automatáknál" (Gene Bank) ingyen átrendezhetjük az aktuális kiosztást, úgyhogy mindent végig lehet kísérletezni.
A valóságban persze nem ilyen bonyolult... (de igen)
Vannak még nagyon érdekes mechanizmusok (mint például a fényképezőgép, mellyel minél jobb és mozgalmasabb képet készítünk adott ellenfelünkről, annál nagyobb sebzésbónuszt és több, hasznos információt nyerünk), de ezeket most nem részletezem - gyorsan lássuk inkább, milyen maga a játékélmény. Nos... a hangulat elképesztő. A bázis art-deco stílusa zseniális, a különféle hangeffektek és a zene pedig tökéletesen egészítik ki Rapture egyedi atmoszféráját. A sztori főképp elszórt hangfelvételeken át bontakozik ki, melyek nagyon sokat dobnak az összhatáson - csak épp az ember menet közben gyakran nem áll le meghallgatni őket, mert izgul és inkább dönget tovább.
A halál... csak átmeneti állapot
A harc izgalmas és változatos (főleg a számtalan plasmid és tonic variációi miatt) az ellenfelek pedig néha ugyan szándékoltan primitívek (cserébe hiperagresszívek) máskor azonban zavarba ejtően ügyesek... Nem beszélve a Big Daddy-kről, akikkel egészen egyedi élmény minden összecsapás. Egyetlen dolog zavar csak, de az nagyon: ha például egy hosszú és fájdalmas Big Daddy-harc közben elhalálozunk (nem ritka) akkor a legközelebbi Vita-Chamberben éledünk újjá és csak annyi a dolgunk, hogy visszacsattogjunk ellenfelünkhöz, aki időközben ugyanolyan állapotban marad, ahogy hagytuk - azaz ha fele életerejét már lecsaptuk róla, nem gyógyul meg, és így akár négyszer-ötször is meghalhatunk egy harc során, az sem jár semmiféle büntetéssel, előbb-utóbb úgyis kidől, és neki nem jár Vita-Chamber.
Ez persze eltörpül a játék egyéb érdemei mellett - egyelőre fejezzük is be itt, a következő GameStarban részletesen beszámolunk a BioShock minden apróságáról.
