Egyszerre innovatív és múltidéző, oldschool és aktualitásokkal dobálózó. Valahogy így lehetne jellemezni a Battle Chasers: Nightwart, amelyben egy csapat hős élén kell felfedeznünk egy rejtélyes sziget titkait, és túlélnünk annak borzalmait. A játék le sem tagadhatná, hogy a korai Final Fantasy epizódokra támaszkodik, ugyanakkor bőven akadnak benne új ötletek, amelyek miatt nem másolja a műfaj nagy alakjait, inkább csak tiszteletét fejezi ki feléjük.
JRPG a javából
A durván 30 órás kampány során egy hősökből, zsoldosokból és egyéb fura szerzetekből álló csapat útját kell egyengetnünk, és bár a táj gyönyörű, a bámészkodást úton-útfélen megtöri a körökre osztott harc, ahol rengeteg különböző képességet felhasználhatunk. Itt jelenik meg az overcharge mint központi mechanika, amely a gyakorlatban egy második mana pool, amit a gyengébb képességeink töltenek fel. Mivel alapjáraton nagyon kevés manából gazdálkodhatunk, ez egy érdekes csavart visz a harcba, hiszen folyamatosan mérlegelnünk kell, hogy meddig tudunk félgőzzel küzdeni, és mikor kell tényleg kinyitni a pofonzsákot.
Maguk a kazamaták egyébként procedurálisan generáltak, ezt azonban egészen addig nem vesszük majd észre, amíg le nem reseteljük az egyiket. A világ oly részletesen kidolgozott, és minden annyira a helyén van, hogy az emberben fel sem merül, hogy azokat a tereptárgyakat és dizájnelemeket nem egy grafikus dizájner helyezte oda, hanem algoritmus dobálta össze. A harcok között különböző fejtörőket is meg kell majd oldanunk, amihez jól jönnek majd karaktereink speciális képességei. A Unity motor remekül teszi a dolgát, a látvány pedig hibátlanul visszaadja a képregényes hangulatot. A zenére sem lehet panasz, és a szinkront is eltalálták. A csapat minden egyes tagja egyedi személyiség, amihez sokat hozzátesznek a hangok, ugyanakkor kaphattak volna fontosabb szerepet, mert nem ismerjük meg őket igazán még a kampány végére sem, pedig 30 óra alatt azért lett volna lehetőség kibontani őket.
Fordult a kocka
Egy bizonyos pontig azt hittem, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, de aztán jött egy érdekes törés a játékban, ezt követően pedig megváltozott az összkép. A harcok alapjáraton nem kifejezetten nehezek, aki látott már körökre osztott játékot, annak ezzel sem lesz gondja, az ellenfelek azonban egy pillanattól fogva elkezdenek két-háromszor akkorát ütni, mint korábban, és csapatunk tagjai innentől úgy hullanak, mint a legyek. Az alacsonyabb szintű, kisebb nehézségű dungeonök teljesítéséért természetesen a szintünk sem ugrik meg annyira, a manánál pedig csak a loot mennyisége alacsonyabb a játékban: a maréknyi arany mellé általában olyan tárgyakat kapunk, amelyeket nem tudunk használni, és csak fillérekért tudjuk eladni, hogy aztán valami értelmeset vásároljunk drága pénzért. Ezek együttesének köszönhető, hogy elég sokat kell grindolni, ha át akarjuk verekedni magunkat ezen a szegmensen. A Battle Chasers ezzel együtt is kifejezetten szórakoztató, így ha valakinek bejönnek az oldschool JRPG-k, az mindenképp adjon neki egy esélyt!
