Vajon tudok-e úgy tesztet írni szerkesztői agyérgörcs nélkül, hogy végig pro-kontra vonalon haladva egyre távolabb kerülök saját álláspontomtól? A Telltale szépen lassan eléri nálam ezt a lehetetlennek tűnő állapotot, ugyanis lépten-nyomon arra törekszik, hogy a "legjobb nem jó játék" díjat bezsebelje. Egyrészt ismét lenyűgöztek a Batman világ olyanformán csavargatásával (nem erőszakosan), hogy a rajongókat is meglepjék, és a DC univerzumban kevésbé jártas játékosokat is beszippantsák. Remekül felépített párbeszédek, jó cselekmény, kicsit képregényes, kicsit valószerű atmoszféra. Ezt a részt is nagyon élveztem… volna, ha egy rajzfilm vagy mozi lenne, és nem kellene pár percenként azzal szembesülnöm, hogy itt bizony játékról van szó, amely azért bőven tartogat kellemetlen meglepetéseket.
Lekonyuló denevérfül
Szóval megint áldozhatnék egy csomó karaktert arra, hogy ecseteljem nektek, mennyire remek történetírók és dramaturgok ülnek a Telltale irodáiban, legyen ez alapértelmezés. Az, hogy a Wayne családot merték nem csak áldozati szerepben mutatni (a Gotham sorozathoz hasonlóan), nekem már önmagában csoda, Selina és Bruce kapcsolata is remekül épül, Pingvin szokatlan zsánere is illik az összképbe, de nem akarok belemászni a sztoriba, hiszen az egyetlen olyan részről beszélünk, amiért érdemes játszani. Sajnos minden más tekintetben már nem ilyen egyértelmű a siker. Bár a teljesítmény érezhetően javult, még mindig vannak fps-zuhanások, apró akadozások.
A QTE-jelenetek kicsit nehezebbek lettek, végre meg is lehet halni, ha rossz gombot nyom az ember, és van egy kocsmai verekedés is remek körítéseként ennek a játékmódnak, de sajnos ez lesz az interaktivitás csúcsa ebben a részben. A válaszok kiválasztása mellett alig van dolgunk, még a nyomozós rész is visszaszorult, és a rajtaütés tervezése csak kényszeres elem, hogy néha dolgunk is legyen. E mellé pedig egy tragikusan rövid, egy órában kifulladó epizódot kapunk. Pedig pár izgalmas eredménnyel járó, komolyabb döntés is bekerült végre, amelyek után érdemes mindkét utat tovább követni, de összességében nem képes túllépni a Telltale azokon a korlátokon, amelyeket mintha mesterségesen állítana saját maga elé.
Én vagyok Kétarc?
Szóval ilyenkor komoly bajban vagyok: egyrészt érzem, hogy értékelnem kell azokat a fentebb említett finomhangolásokat, amelyek azt mutatják, hogy néha egy fejlesztő is ránéz a játékra, és igyekszik javítani az összképen, illetve a teljesítményen. Ugyanakkor a rövidség és a visszaszűkült játékmechanika (még azt a kevés újdonságot is elhagyva vagy feleslegessé butítva) miatt meg ismét felhorkan bennem a rosszabbik énem, aki szíve szerint letudná a dolgot annyival, hogy a Telltale az írókon kívül rúgjon ki mindenkit, és kezdjenek el végre játékot csinálni, mert ezt kb. még egy évig lehet húzni, utána már senkit sem érdekel majd.
Így őrlődöm. Továbbra sem tudom elfelejteni, milyen élményeket köszönhetek ennek a végtelenül egyszerű játékstílusnak, de elég csak a Life is Strange ahhoz, hogy hozzátegyem: lehetne ezt sokkal jobban is. És ahogy múlik a szerelem, úgy száll fel a köd, és látom egyre zavaróbbnak azokat a hibákat, hiányosságokat, amelyeket eddig simán elviseltem, csak mert mindig magával ragadott a történet. Na mindegy, hamarosan folytatódik a teszt-sorozatunk itt a GSO-n, addig gondozgatom saját kis pro és kontra lényeimet, meglátjuk, mivé fejlődnek.
