Tessék, kimondom: ha volt bármi értelme a Batman: The Enemy Within második szezonjának, akkor az a lezárása volt. Most értek be igazán azok a döntések, amelyeket az előző - lényegesen szottyosabb és néhol bántóan logikátlan - részekben meghoztunk, és ez az epizód az, amelyik miatt érdemes többször is végigvinni az évadot. Mondogattam már nektek menet közben is, hogy az igazán érdekes nemezis John Doe, vagyis az öntudatára ébredő Joker, aki egyedül lenyomja az összes többi főgonoszt személyiségével, érdekes ábrázolásával. Az egész Wayne család merőben új megközelítése, valamint Bruce és John kapcsolata az, amiért a Telltale nálam innovációs különdíjat kapott, szívem gálaestjén fátyolos szemmel vették át a kitüntetést, megköszönve szüleiknek és persze nekem a hitet, ami akkor is kitartott, amikor éppen egyáltalán nem élveztem a játékukat. Most mégis azt mondom, hogy megérte az eseti kínlódás, mert a végkifejlet parádés.
Kétféle Joker születik
Nagy titkot talán nem árulok el azzal - ha egyébként az Episode 5: Same Stitch előzetesében is ezt sulykolják -, hogy döntéseink fényében kétféle Jokerrel nézhetünk szembe a végjátékban. Az egyik a klasszikus őrült, mániákus gonosz; ismerjük, oké. A másik Joker Batman barátja, aki szuperhős akar lenni, és sokkal érdekesebb módon hasad meg a személyisége. Bárhogy is, Bruce és John barátsága egy nagyon kényes pontja a történetnek, a szükségből adódó kapcsolat valamennyire emberivé válik, és ez olyan következményekkel jár, amelyek egészen abszurd, meghökkentő végkifejletet eredményezhetnek. És nekem ez nagyon bejött. Persze eddig is tudtuk, hogy Batman és Joker amolyan Jin és Jang, amikor a megállíthatatlan erő találkozik az áttörhetetlen akadállyal, nyilván mindkettőben ott az őrület, és van köztük egy furcsa kötelék, de a Telltale pompásan bontotta ki ezt a folyamatot. Kár, hogy ezt más karakter esetében már nem tudom elmondani, talán Alfred okozott még meglepetést számomra.
Akkor most vége?
A többféle - egészen eltérő - befejezés lezárt egy történetet, de a stáblista után belefutottam egy olyan jelenetbe, ami hagyott kiskaput, és a helyzet az, hogy miután végignyekeregtem az évadot, most simán bevállalnám a folytatást. Ha az összes rész olyan erős lett volna, mint a vége, akkor új kultusz születését ünnepelném most veletek, de így maradt egy kis hiányérzet bennem. A záró epizód rövid volt, és nem túlságosan változatos a játékmenetet illetően (jóformán QTE), de a sztori azért rendeset csavart rajtam. Még a hatása alatt állok, talán ez érződik is a soraimon; próbálok különösebb spoiler nélkül átadni egy élményt, de ez kábé olyan, mintha elbalettoznám a Zsivány Egyes zárójelenetét ujjbábokkal. Sok értelme nincs, csak jól hangzik. De nem is próbálkozom tovább. Játsszátok végig a Batman második évadját, megéri.
