Két dologban lehetünk biztosak: télen a nappalok és a Telltale játékai egyre rövidebbek lesznek. És nem biztos, hogy a tavasz beköszöntével a Batman széria is magára talál majd, egyelőre az ötrészes második évad komoly zuhanórepülést mutat be egyre kevesebb percet igénylő blokkjaival, mintha csak ki lett volna adva egy kiadói utasításban, hogy muszáj öt epizódot megtölteni valahogy. "Srácok, van elég gonosz karakter, hozzatok össze valami jó kis csavaros helyzetet, szeleteljétek kézművesen, nem egyenlő darabkákra, és fogyassza a nép egészséggel. Vagy egészségtelenül. Mindegy." Persze nem gondolom, hogy villámfénynél gonoszan nevető főnökségi ülés során dőlt el, hogy az egyébként néha merészen újszerű és ötletes Batman szériát mindenképpen a pocsék irányba kell elvinni, még azt sem zárhatom ki, hogy az én ízlésemmel van valami gond, és amúgy állva tapsol minden Telltale- és Batman-rajongó, de részről részre egyre biztosabban fogalmazódik meg bennem az érzés, hogy nekem ez az irány egyáltalán nem tetszik. És tényleg nem csak azért, mert már sikerült az adott dózist kb. másfél órás, nagyrészt teljesen passzív tripre csökkenteni, nem érzem a függők csillapíthatatlan éhségét az újabb adagra.
Bruce úrfi unalma
Rimánkodhatnék persze a Telltale-betegségről, ahogy ezt már annyiszor megtettem, miszerint a játékost újítások és kihívások nélkül hagyni nem egyenes út a siker felé, de talán már csak falra hánynám a borsót, és amúgy is, minek mentem oda, ha egyszer pontosan tudható, mit is jelent a kiadó névjegye. Sóhajthatnék is sztoikusan egy nagyot, de azért ne már! A The Walking Dead első két évada a maga tökéletes történetével, karakterábrázolásával olyan magasra tette a lécet, és a The Wolf Among Us vagy éppen a Tales from the Borderlands olyan újszerű gyakorlatokkal színesítette annak megugrását, hogy teljesen tudatlanul kialakult bennem egy úgynevezett igény arra, hogy a Telltale játékok komoly hatással legyenek rám. Emberi gyarlóság. És bár el kell ismerni, a Batman univerzum újszerű megközelítése pacsit érdemel, a kezdeti lendület mára kifogyott, a sztori unalmas, a kihívást pedig jelenleg csak az jelenti, hogy bármennyire is kötődjek a karakterekhez. Az előző epizód nagy cliffhangere pillanatok alatt oldódott meg, a gonoszokból álló csipet-csapattal való gigászi küzdelem sem volt katartikus, egyedül John Doe Jokerré alakulásának zsenialitása (egy ötperces jelenet vitte a pálmát, emiatt mindenképpen érdemes végigtolni a részt, szerintem érezni fogod majd, miről beszélek, ha odaérsz) lep meg újra és újra. Ez azonban kevés ahhoz, hogy ne érezzem kidobott időnek Bruce Wayne terelgetését.
Hova jut a denevér?
A Telltale hamarosan grafikus motort cserél, és nagyon bízom benne, hogy emellett a játékaikat is alaposan átgondolják. Nem gyenge IP-k vannak náluk, és ideje lenne ezeknek a súlyát megérezve kicsit komolyabb, komplexebb játékokat alkotni. Ez pedig a Rocksteady játékok árnyékában kuksoló Batmanre hatványozottan igaz, még akkor is, ha merőben más a két stílus. De a QTE, a csimpánzok szellemi képességeit igénylő tárgykeresgélés és a viszonylag kiszámítható párbeszédelemek választgatása nem az az arzenál, amit elvárunk, főleg akkor, ha maga a sztori sem elég érdekes vagy drámai ahhoz, hogy odabilincseljen a képernyő elé. Vagy a játéknak, vagy a forgatókönyvnek kiemelkedőnek kell lennie; ha minden csak átlagos, akkor vége mindennek. És most - bár John Doe ismét megmentette a nap végét -, az utolsó rész előtt sajnos pontosan ettől a végtől félek. Amire nem fog emlékezni hamarosan senki sem.
