Nehéz igazán jól körülírni, hogy milyen is a Telltale által megálmodott DC világ. Már korábban is fecsegtem erről nektek: nagyon örömteli dolog, ha egy fejlesztőcsapat elszakadhat a már unalomig ismert kliséktől, új ábrázolást, új kapcsolatrendszereket, sőt újraálmodott karaktereket és személyiségeket tehet a játékba. A Rocksteady-féle Batman jóval konzervatívabb volt ennél, és nekem az a világ lényegesen jobban tetszett; ennek fényében erős a gyanú, hogy én is konzervatív, vaskalapos Batman-rajongó vagyok, de talán nem erről van szó.
A Telltale Batman sorozatának első évada abszolút magával ragadott, tetszett az az irány, hogy Bruce Wayne sokkal több szerepet kap, hogy a Wayne család nem egy szent, és hogy a legtöbb karakter egészen új megközelítésben jut szerephez a történetben, mint amit régi beidegződéseink miatt elvárnánk. De valahogy a nemezisek tekintetében mintha nem találná meg a csapat a kapaszkodókat. Az előző szériában ez még nem volt annyira zavaró, mert mind Vale, mind Dent karaktere nagyon okosan felépített rendszerben lett ellenfél, és Joker, vagyis John Doe is üdítően új megközelítésnek hatott, egyedül Pingvin zavart engem, de itt már sokkal szerencsétlenebb összképet mutat a rosszfiúk ligája.
Ez zavart vajon eddig is?
Próbáltam okosan, értelmesen megfogalmazni (ami egy kifejezetten spoilerveszélyes környezetben ugyebár embert próbáló kihívás) korábban is, hogy mi a gondom a második évaddal, és talán mostanra kristályosodott ki egy mondattá a rossz érzés: a Batman: The Enemy Within gonosz karakterei nem működnek jól. Értem, hogy azt feszegetjük, hogy az élet egy nagy morális szürke zóna, és kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy Bruce Wayne ebben tapicskol, miközben próbálja menteni a menthetőt, és nem csak köpenyes igazságosztóként töri be a kobakokat este 10 és reggel 6 között, de sajnos nem működik a Telltale Öngyilkos osztaga, sem Bane, sem Freeze, sem Harley Quinn kémiája nem hat az emberre (Macskanő még csak-csak); egymáson botladozó, valami magasztosabb célt kergető félig amatőr rablóbandának hatnak, akiken csupán azért van jelmez, mert a környezet megkívánja. Wayne úrfi sem parádézik, így ebben a körben a történet vezérfonala, a nagy összeesküvés és a veszélyt sejtető titok sem mozgat meg érdemben.
Bezzeg John Doe
Ott van viszont a szárnyait próbálgató Joker és köpenyes igazságtevőnk (sőt, sokkal inkább beépített ügynökként mozgolódó, kedves milliárdosunk) kapcsolata, ami a széria igazán emlékezetes eleme, fehér hattyúként emelkedik ki a rút kiskacsák közül. Bár John egy kicsit ripacskodó, egyértelműen a legérdekesebb eredettörténetet hozza el nekünk, és zseniálisan vetíti előre Batman és Joker jin-jang kapcsolatát, amit nyilvánvalóan nem lehet pusztán az "ellenfél" szóval leírni. És ha most nem világos, miről beszélek, akkor játszd végig a játékot, mert komolyan mondom, ezért megéri. Kár, hogy sem a játékmenet (akció alig, fejtörőből is csak egy közepesen izgalmas jutott), sem a többi karakter nem nő fel ahhoz a lehetőséghez, amit ez az elem kínál, de így is biztos vagyok benne, hogy a Telltale által megálmodott Gotham megéri a látogatást. Még van idő a végéig, remélem, John felemelkedését fogom látni, mert a mostani cliffhangernél is jobban izgat ez a vonal.
