Hirdetés

Bannolták a Counter-Strike egyik legnagyobb skin-kereskedőjét

|

Igen kétes a trader helyzete, de talán már fellélegezhet.

Hirdetés

Régóta könyörgött már a közösség a Valve-nak, aztán még az idén nyárra tervezett megjelenési dátum is csúszott, de most végre itt van és hivatalosan is játszható a CS:GO utódja, a Counter-Strike 2. Az új játék alatt a Soruce 2 motor zakatol, így azon kívül hogy persze grafikailag sokkal szebbek és részletesebbek lettek a pályák, számos, a játékmenetet módosító tényező is bevezetésre került.

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a skinek és az ehhez kapcsolódó kereskedelem mellet sem, amiről kijelenthetjük, hogy mostanra igen sokak bevételforrásaként szolgál. Iszonyatosan nagyra nőtte ki magát az évek során, mind a játékon belüli és mind a játékon kívüli, sokszor már-már szürke zónát karcolgató piacozás. Erre jöttek még rá pluszba a különböző gambling és fogadó oldalak, ahol szintén a skinek és kések letétbe helyezésével nyerhettek, de inkább bukhattak a játékosok.

Viszont akik nyertek, azok általában nagyot kaszáltak, így rengetegen megszedték magukat és jó néhányan ismert traderré váltak a közösségen belül, konkrétan millió dolláros értékű könyvtárakat felhúzva. Ilyen az egyik legnevesebb kereskedő, St4ck is, akit a minap a közel 1,5 millió dollár értékű inventoryjával együtt bannoltak a Steamről, egyelőre tisztázatlan körülmények között.

 

A közösségben St4ack egyébként az egyik legellentmondásosabb figura a CS körül. Nemrégiben például azzal kezdték vádolni, hogy számos játékost vert át, ezzel ritka és értékes skineket bezsebelve. Többen beszámoltak arról is, hogy sehogy sem érték el St4ck-et, miután előzetes megbeszélés alapján fizetés nélkül küldték el neki skinjeiket.

 

Hirdetés

Az évek alatt elképesztő méretűre duzzasztott Counter-Strike inventoryja mellett a tag még azzal is nagy figyelmet vívott ki magának, hogy megpróbálta elérni az eddigi legmagasabb profilszintet Steamen, amire természetesen szintén több ezer dollárt költött. Már itt is többen panaszkodtak a traderre, ekkor olyan infók szivárogtak ki, miszerint több mint 70 ezer dollár értékben vert át embereket, ezzel a szintlépéshez szükséges Steam játékkártyákra szert téve.

Elég kétes tehát a helyzet, nem tudni pontosan hogy valóban bűnös-e a skinekkel ügyeskedő játékos, vagy csak szimplán koholt vádakkal szeretnék eltűntetni a Steam színéről az irigykedők és a kisebb kereskedők, de egy biztos: St4ck profilja a ban után viszonylag gyorsan feloldásra került, a könyvtárával és az abban található összes itemmel együtt, így egyelőre semmilyen retorzióban sem részesült. Azt továbbra sem tudni, hogy mi lehetett a ban pontos oka.

Ti mit gondoltok az esetről?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)