Mi sem jelzi egyértelműbben, hogy még tart a nyári uborkaszezon, mint hogy továbbra is alulreprezentáltak a friss, legfeljebb egy-két hónapos címek mostani játékajánlónkban. Természetesen az is befolyásolja, hogy épp mihez férünk hozzá a gyűjteményünkből, ha nyaralni megyünk, vagy hirtelen másik lakásba kell költöznünk.
Alább olvashatjátok szerkesztőségünk tagjainak tippjeit a megfelelő kikapcsolódást illetően, de ti is osszátok meg velünk és egymással, hogy mit érdemes tolni ezen a hétvégén.
HP - A Back 4 Blood zárt bétájával ütöm el az időt, hamarosan írok is nektek valamit róla, de egyelőre nem találom benne a helyem, nem érzek érdemi fejlődést a Left4Deadhez képest. Persze nem is biztos, hogy ez volt a cél, de engem nem talált el a hangulat, amiért eléggé csalódott vagyok, nagyon kíváncsi voltam erre a játékra. Persze ez még csak béta, javulhatnak a dolgok még a megjelenésig.
mazur - Rendületlenül tartom a balatoni frontot (a déli part továbbra is a miénk), úgyhogy továbbra is csak a Switch jöhet szóba, vérre menő Super Mario Party és Mario Kart 8 meccsekkel. Good times!
Paca - Mivel a napokban többször is figyelmeztetett az Xbox Series X-em, hogy nincs elég szabad hely a belső tárhelyen, úgy döntöttem, nem pihentetem rajta tovább a játékokat, és az Immortals Fenyx Rising befejezésével fogom kezdeni. Még egy istenség felszabadítása és a végjáték van hátra, de nagyon élvezem, mind a játékmenet, mind a humora fantasztikus, csak ajánlani tudom, ha még nem próbáltátok, ne hagyjátok ki.
Zs - Nintendós mércével egész jó leárazások vannak a Switchen, én pedig nagyon vágytam valami agyatlan szórakozásra, szóval behúztam a Lego Harry Potter Collectiont. Kockás kivitelben is elbűvölt a varázsvilág, a hétvége szabad perceit így a Roxfortban töltöm majd.
Hunter - Nagyjából 5 napnyi szakadatlan küzdelem után elértem MMORPG-karrierem legnagyobb eredményét: lett egy házam az FFXIV-ben. Péntektől keddig klikkelgettem a plakettekre, versengtem végtelen emberrel és tettem tönkre a csuklómat és hüvelykujjamat, de kedd este fedél volt a karakterem feje felett, és rengeteg új haverom lett a barátlistámon. A hétvégén valószínűleg velük fogok pörgetni pár raidet és dungeont, mert házam ugyan van, de egy vasam nem maradt arra, hogy valamit rakjak is bele.
Gucs - Nem hiszem, hogy sok időm lesz hétvégén játékra, de jövő héten már szeretném folytatni a Resident Evil Village-et. Ha jól rémlik, múltkor még arra panaszkodtam, hogy a Capcom újdonsága nem túl ijesztő. Nos, jelentem, hogy a House Beneviento némileg rám cáfolt, de utólag belegondolva tök jó, hogy a fejlesztők beraktak egy ilyen részt is. Habár akkor valószínűleg nem így vélekedtem, amikor szerencsétlen Ethannek a liftre kellett várnia, miközben zajlottak mögötte az események.
Szada - Lubickolás, családi grillezés, közös mozizás és horgászat egyaránt lesz a hétvége folyamán, szóval játékra most nem nagyon jut majd idő, de magammal viszem a Xavier világa/X hagyatéka képregényt és a George R.R. Martin: Tuf utazása című regényét is, szóval nyugodt perceimben lesz mihez nyúlnom.
Szabi - Kissé egymásra torlódtak a D&D partijaim, ráadásul jó pár új játékosom van, tehát folyamatosan háttértörténeteken jár az agyam, illetve hogy miként emelem be az új karaktereket az éppen futó kampányaimba. Valószínűleg a hétvége szabad órái is előkészületekkel telnek majd, hiszen jó pár összecsapást és dungeont le kell gyártanom, hogy kis kalandozóimnak ne legyen egy nyugodt percük sem. Levezetésnek a Critical Role második szezonját pörgetem, ami ugyan nemrég ért véget, de nagyon szeretném tudni, hogyan zárult a Mighty Nein története, mire indul az új évad.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
MattMadzz - Nem akármilyen feladat szakadt a nyakamba az elmúlt két hétben: találnunk kellett egy azonnal beköltözhető albérletet Budapesten és át is kellett oda bútoroznunk, úgyhogy jelenleg még azt sem tudom, hogy hol vannak a konzolok HDMI kábelei. Ebből kifolyólag egy percem sem volt a kedvenc hobbimra, de abban bízom, hogy vasárnapra legalább az Xbox készen áll majd a nappaliban arra, hogy levadásszak néhány acsit a State of Decay 2 világában. 500 nyitott ajtóval elcsapott zombi? Komolyan?
Kivi - Az Amazonnak köszönhetően behúztam a Battlefield V-öt, amit egészen eddig még ki sem próbáltam. Mindenképpen belevetem magam a multiplayerbe, de ha marad rá időm, akkor megpróbálok teljesíteni néhány War Story kihívást is.
Chava - Még mindig a The Ascent gigantikus arkológiájában bolyongok, sorra lépve a szinteket szó szerint és átvitt értelemben is. Ha sikerül még a napokban végeznem vele, akkor nem kezdek bele rögvest másik játékba, inkább kiolvasom azokat a képregényeket, amelyek toronyba halmozva várnak a sorukra.
Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?