Általában megfigyelhető, hogy a konzolok generációváltásával szoktak a sportjátékok is egy nagyot lépni előre, hiszen általában ezek specifikációja tartja vissza az innovációt. Aztán hirtelen fordul a kocka, és a PC-sek lesznek a koloncok, akik a játékok lesajnált verziójával kell, hogy még évekig ellegyenek.
Minden jel arra mutat, hogy a FIFA idén már PC-re is elhozza az új generációs játékélményt, a 2K Games azonban beintett az NBA 2K23-al, méghozzá nem is akárhogy. A kiadó úgy döntött, idén sem frissíti a sorozat PC-s verzióját, így az még mindig az előző generációra épül, úgy jelenik meg, hogy csak a legszükségesebb változtatásokat eszközölik benne.
Erre számtalan kifogása lehetne a kiadónak, ők azonban még annyiba se nézik a PC-s tábort, hogy megerőltessék magukat, konkrétan kimásolták a tavalyi üzenetüket, aztán átírták a játék címét NBA 2K22-ről NBA 2K23-ra.
"Ez egy olyan dolog, amivel kapcsolatban nagyon szenvedélyesek vagyunk, hogy továbbra is vizsgáljuk, mit rejt a franchise jövője. Jelenleg arra fókuszálunk, hogy az új konzolokon a lehető legjobb élmény legyen az NBA 2K23, miközben megbizonyosodunk arról, hogy a többi platformon is frissnek hat majd az élmény."
Szóról szóra ugyanez volt a sablon tavaly is a PC-s verzió hanyagolása kapcsán. Az EA legalább azzal a kissé mulatságos, de sokkal jobban működő indokkal bevédte magát, hogy a számítógépes FIFA generációváltása még azért várat magára, hogy senki ne maradjon ki az esetleg gyengének bizonyuló specifikációja miatt.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
Tudjuk, hogy a PC-s játékosok is a legfrissebb felállásokkal, mezekkel és egyéb körítéssel akarnak játszani, ha azonban el akarja érni a tábor, hogy ők is számítsanak, mindenképpen el kell gondolkodni azon, hogy kifizetik-e a 2K-nek a játékot, vagy maradnak a tavalyi epizódnál.