Hirdetés

Az ingyenes Alan Wake 2 frissítés után a legfélősebbek is képesek lesznek végignyomni a Remedy horrorjátékát

|

Olyan opciókkal gyarapodik Alan Wake és Saga Anderson közös kalandja, amelyek révén az ijedősebb vagy ügyetlenebb játékosoknak is sikerélmény lehet részük.

Hirdetés

Október 27-én lesz egy éve, hogy megjelent az Alan Wake 2, a Remedy pályafutásának eddigi legszebb és legkiforrottabb alkotása. Ennek a megünneplésére nemcsak a ma érkező The Lake House DLC-vel készülnek a fejlesztők, hanem egy teljesen ingyenes évfordulós frissítéssel is, amelyet a közösség kéréseit figyelembe véve állítottak össze.

Ez utóbbi szintén ma élesedik PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X|S-en, és a finn stúdió oldalán olvasható blogbejegyzés alapján a hozzáférést megkönnyítő funkciókat helyezi előtérbe.

Hirdetés

Példának okáért már nem csak horizontálisan, de vertikálisan is inverzre lehet kapcsolni az irányítást függetlenül attól, hogy egeret vagy kontrollert használunk. Azt is érdemes megemlíteni, hogy lehetővé válik DualSense vezérlővel a giroszkópos célzás, a haptikus visszajelzés előnyeit pedig gyógyítás és dobás közben is élvezhetjük, nem csak akkor, hogy valamelyik fegyvert használjuk.

Az általunk irányított karakterek az update telepítését követően azonnal meg tudnak fordulni, és a QTE-kel sem kell bajlódnunk, ha akarjuk, automatikusan elintézi helyettünk a játék. Az is előnyös lehet, hogy az ütemes gombnyomogatást igénylő feladatok során elég lesz egyetlen gombnyomás, ahogy gyógyítás közben vagy Alan lámpájának használatakor sem kell rátapadnunk a kijelölt gombra.

De nem érte be ennyivel a Remedy, hanem egyértelmű csalással felérő opciókat is beépített, úgymint a játékos sebezhetetlenségét és halhatatlanságát, az elsőre ölő találatokat, a végtelen lőszert és a soha le nem merülő elemlámpát.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)