Már három hónap sincs hátra a Starfield szeptemberi megjelenéséig, amikor is választ kapunk a nagy kérdésre, hogy a Bethesda az űrkalanddal is meg tudja-e ismételni a The Elder Scrolls fantasy világával és a 3D-s Falloutok posztapokaliptikus pusztaságaival elért korábbi sikereit.
A játékosoknak már egyszer le kellett nyelniük, hogy a stúdió Microsoft általi felvásárlása miatt az új IP csak számítógépre és Xboxra fog megjelenni, most pedig egy újabb döntés borzolja a kedélyeket, vagy legalábbis egyesekét.
A Bethesda és az AMD nemrég bejelentették, hogy a piros csapat lesz a játék hivatalos partnere, amit nem mindenki fogadott jól. A negatív reakciókat elsősorban az okozza, hogy az AMD a korábbi szponzorációs partnereinél minden jel szerint blokkolta a rivális felskálázási technológiák, az Nvidia-féle DLSS és az Intel XeSS implementálását, így most sokan arra számítanak, hogy a Starfieldnél is ez lesz a helyzet.
A jó hír, hogy a DLSS-szel ellentétben az AMD által kifejlesztett FidelityFX Super Resolution 2 (FSR 2) nyílt szabvány, vagyis az Nvidia-kártyák birtokosai is bevethetik, ám ez nem vigasz azoknak, akik az előbbit részesítik előnyben. Olyan is van, aki ezért egyenesen a pirosak bojkottjára szólított fel hol máshol, mint a Twitteren.
We need to start a boycott of AMD for this anti-competitive garbage. They are intentionally blocking DLSS support in games they sponsor, something that Nvidia does not do at all. Terrible on their part. Shame on you, AMD. pic.twitter.com/Mo4vvFXy6B
— Joker (@JokerReview) June 27, 2023
A helyzetet remekül illusztrálja, hogy a reakciók még az AMD-nek szentelt Reddit-fórumon sem elsöprően pozitívak, bár a Bethesdába vetett bizalomról többet mond el, hogy a kommentek között uralkodó vélemény szerint a játék így is, úgy is egy bughalmaz lesz, függetlenül attól, hogy melyik GPU-gyártó plecsnijét nyomják rá. A stúdió egyébként ezt már jó előre igyekezett kezelni, és a Starfield hivatalos bemutatóján azt ígérte, hogy a sci-fi mókában sokkal kevesebb hibával gyűlik majd meg a bajunk, mint a korábbi munkáikban.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
Ami a hivatalos oldalt illeti, a Bethesda és az AMD szerint a partnerség egy magasabb szintű optimalizációt tesz lehetővé, hiszen az Xbox-konzolok hardverét is a pirosak szállítják. A Starfield szeptember 6-án fut be PC-re és Xbox Series X/S konzolokra.