Nehéz lenne jó The Walking Dead játékot mondani a Telltale sorozatán kívül, sőt, több a kifejezetten rossz, mint a szimplán középszerű, de az semmiképp nem baj, ha próbálkozások legalább vannak.
Most az utóbbi években főleg Nickelodeon játékokkal foglalkozó GameMill Entertainment (érdekesség, hogy ők adták ki húsz éve a Big Rigs: Over the Road Racinget, minden idők egyik legrosszabb játékát, amit itthon a Rossz PC Játékok Sorozat tett legendássá) ugrik neki a feladatnak, ők készítik az AMC-vel együttműködésben a The Walking Dead: Destinies címet viselő, külső nézetes, történetközpontú akció-kalandjátékot.
Ennek cselekménye a tévésorozat első négy évadát öleli fel, de döntéseink megváltoztathatják az események alakulását. Rick Grimest alakítjuk, és ellátogatunk majd a Greene-ék farmjára, a börtönbe, Woodburybe és Atlantába.
Rick mellett Shane, Michonne, Carol, és Daryl is kiemelt szerepet kap, egyedi képességekkel járulnak hozzá a túléléshez, valamint fontos lesz, hogy jól bánjunk erőforrásainkkal, mert semmiből nem lesz végtelen - közelharci fegyverekből és lőszerből sem.
Azért nagy dolgokat nem érdemes tőle várni, mert olcsóbbra árazzák be, mint egy AAA játékot. PC-n, PlayStation és Xbox platformokon, valamint Switchen játszhatunk majd vele.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!