Van néhány egész sikeres franchise-a a Sonynak. Ott a God of War, amiben fejszével kell szétkaszabolni mindenféle lényeket, vagy a Horizon, amely arról szól, hogy egy lány robotdinókat ver darabokra, aztán maradványaikból fegyvert épít. Említhetnénk még a The Last of Ust is, amiben zombikat, szektásokat, fegyvereseket csapolunk meg szúró-vágó eszközök vagy lövedékek keltette nyílásokon át, esetleg a Days Gone-t (nyilván említjük a Days Gone-t, soha nem tesszük túl magunkat azon, mennyire méltatlanul bántak vele), ami hasonlóan brutális jeleneteket tartalmazott. Az Uncharted széria részei ezekhez képest visszafogottak voltak, de azokban is gyilkolásztunk nem keveset.
Ha csak ezeket soroljuk fel, bárki joggal gondolhatná, hogy a kiadó a brutális játékok nagyságában hisz, és tény, hogy sok tízmilliós eladásokat ezek voltak képesek generálni (meg a Gran Turismo), de azért nem feledkezhetünk meg Sackboyról és a LittleBigPlanet játékokról, a Ratchet & Clank szériáról, vagy a Knackről sem - bár utóbbi gyorsan feledésbe merült, kedves, könnyed hangulata miatt mégis illik a felsorolásba.
Ezért nem lóg ki a kínálatból az Astro Bot sem, aminek az új PlayStation kütyük techdemónál egy fokkal összetettebb és szórakoztatóbb kísérőjátékai alapoztak meg. A PS4-gyel debütált The Playroom, a PSVR-hoz készült The Playroom VR, a teljes értékű, egyébként fantasztikus VR-játékként megjelent Astro Bot Rescue Mission, majd a PS5 és a DualSense képességeit bemutató Astro's Playroom után eljött az idő, hogy a SIE új kabalája önállóan tündököljön egy olyan játékban, aminek bája, kreatív megoldásai a Nintendo legjobb alkotásait idézik.
Astro kutya mindenit
A történetben nagy mélységet nem kell keresni. Astro és barátai, összesen 300 robot az űrben utaznak PlayStation 5-formájú, aerodinamikailag nem feltétlenül a legjobb kialakítású, ámde egyébként csinos hajójukon, amikor jön egy gonosz űrlény, aki darabjaira szedi, kiveszi a fő komponenseket, melyek aztán pajtásaihoz kerülnek. A továbbhaladáshoz nyilván elengedhetetlen az egyes alkotóelemek visszaszerzése, de út közben meg kell menteni minden elkallódott robotot is, köztük olyanokkal, akik valamely legendás PlayStation-karakternek öltöztek. Kár, hogy csak az igazi veteránok fogják tudni megmondani mindenkiről, hogy ki kicsoda, ugyanis kiszabadításukkor a nevüket, vagy azt, hogy milyen játékban, franchise-ban szerepeltek, nem láthatjuk, csak valami utalást múltjukra, szerepükre. A jelmezből azért sokszor meg lehet tippelni.
A pályák nagyon változatosak, nincs két egyforma környezet: hol térdig gázolunk a sütikrémben, hol egy építkezésen, a dzsungelben, a tengerparton próbáljuk teljesíteni küldetésünket. A pályák nagy részén valamilyen eszköz is rendelkezésünkre áll, mint például a békás-rugós bokszkesztyű, a rakétakutya, de olyan is van, hogy összezsugoríthatjuk Astrót egérméretűre, vagy szivaccsá változik, és ha teleszívja magát, megnő. Végig hasonlóan zseniális és kreatív ötletekkel találkozhatunk, ez még messze nem minden.
Egy pálya akkor is teljesítettnek számít, ha eljutunk a végéig, de a cél inkább az, hogy mindent bejárjunk, megleljük az összes robotot, összegyűjtsük a puzzle-darabokat, amik a becsapódott hajó roncsainál oldanak fel újabb és újabb dolgokat (gacha automatát, egyebek mellett), és olykor egy-egy titkos pályához vezető járatot is meg kell találnunk. Minden kisebb galaxisban vár minket egy-egy boss, egy tematikus pálya, amely teljes egészében egy franchise-ra épül, mintha annak egy részét játszanánk "astrobotosítva", plusz egyéb, rövidebb tennivalók. Egyes kisebb pályákon szinte az is elég, ha kettőt lépünk, és máris teljesítettük, de a PlayStation ikonikus szimbólumaival, a négyzettel, a körrel, a háromszöggel és a kereszttel jelölt pályákkal óvatosnak kell lenni, ezek ugyanis extra nehéz kihívások, ellenőrzőpontok nélküli pályák, melyeken a legkisebb hiba is végzetes. Órákat el lehet tölteni a teljesítésükkel, és ugyan csak egyetlen robotot kapunk, ha eljutunk a végéig, már pusztán a siker ténye is elegendő jutalom.
Vissza kell mennünk!
Persze azért nagyon okosan ösztönöz az Astro Bot, hogy amíg nem szereztünk meg mindent, ne menjünk tovább. Mindenhol számlálók mutatják, hogy állunk, és ha egy pályán mindent teljesítettünk, az egyébként addig kék zászló aranyra vált. Valamennyi robotot mindig meg kell menteni, mielőtt megküzdhetünk a boss-szal, de messze nem az összeset. Ha egy pályára visszatérünk annak teljesítése után, 200 érméért felbérelhetünk egy madarat, aki elkezd csipogni és mutogatni, ha egy robot, puzzle-darab, vagy elrejtett bónuszpálya közelébe érünk, és ez aztán tényleg megkönnyíti a dolgunkat.
És ha már nehézség: az Astro Bot nem egy kifejezetten nehéz játék, sőt, a fent említett szimbólumos pályáktól eltekintve ritkán kínál nagy kihívást. Rohangálunk, kerülgetjük az akadályokat, szétcsapjuk az ellenfeleket, vagy szétlézerezzük őket a dupla ugrással aktiválódó, robotunk lábából induló nyalábokkal, esetleg használjuk az épp rendelkezésünkre álló extra eszközt, de ennyi - pont kényelmes, családdal is játszható. Sem az ugrándozós részek, sem a csapkodósak nem megterhelőek, ráadásul a checkpointokkal is bőkezűen bántak a Team Asobinál. Ugyan egyetlen találat is végzetes (bossharcoknál szerencsére nem), ha esetleg elhullanánk valamiért (például mert a nagy káoszban nem látjuk a felénk közelítő lövedékeket), akkor is úgy kerülünk vissza, hogy szinte rögtön haladhatunk is tovább.
Külön élmény a központi terület, aminek felfedezését, elzárt részeinek feloldását a már megmentett robotok segítik. Adott pontokon látjuk, hogy hány robot szükséges, és ha rendelkezésre áll már annyi, odahívhatjuk őket magunkhoz: egymás nyakába állva hidat vagy kötelet képeznek, segítenek eltolni, megemelni dolgokat. Nem csak beugranak valami portálba, hanem aktívan tevékenykednek; ez is az Asobi zsenialitásáról árulkodik.
Eleinte aggódtam, hogy ahogy hasonló, könnyed játékoknál, úgy itt is a tartalom mennyiségével lesz probléma, és emiatt a teljes ár sem érződik majd indokoltnak, de mire minden robotot összegyűjtünk, minden titkot felfedezünk, 14-16 óra simán elröppen. Csak az hiányzik, hogy nincs játékbeli időmérés, ami mutatná egyes pályákon mennyi idő alatt jutunk át - a speedrunnerek ennek biztosan örültek volna.
Bár nem ez a játék mutatja meg a legjobban, mire képes a PlayStation 5, határozottan szép, és ami még fontosabb, tele van apró részletekkel, a bolygókon fel-felbukkanó, különböző robotállatokkal koaláktól mókusokon át majmokig, meg néhány nehezen behatárolható lényig. Ha egy kicsit is letesszük a kontrollert, a robotunk leül PlayStationön játszani, Minden pillanatában, minden elemében látszik a gondoskodás, az, hogy ezt olyan emberek készítették, akiknek a PlayStation a szívügye, büszkék arra, hogy a Sony megbízásából dolgozhatnak, ismerik és tisztelik a márka 30 éves múltját.
Az Astro Bot fantasztikus élmény, megmutatja, hogy egyszerű alapokra is lehet emlékezetes, szórakoztató játékot építeni. Mindig, amikor újabb titkot fedünk fel, újabb pályát nyitunk meg, elönt minket az öröm, sokszor a nosztalgia is - mégsem pusztán arra játszik, hogy a PlayStation-rajongók szívét megmelengesse, akár annak is érdemes belevágni, akinek a PS5 az első konzolja, és Psycho Mantis, az Ape Escape vagy a Jak & Daxter semmit nem mond. Egyszerre bájos önmagában, és azon megoldásai miatt, amiket más playstationös fejlesztők munkái inspiráltak. Ötletesen használja a DualSense-t is, még ha a kontroller funkciói (a mozgásérzékelésen túl) nem is élveznek akkora hangsúlyt, mint az Astro's Playroomban.
