Az Assassin's Creed Origins és az Assassin's Creed Odyssey után azt hihettük, hogy most már kiismertük a Ubisoftot, teljesen ugyanarra a kaptafára fogják felhúzni a szezonbérletbe ágyazott két megjelenés utáni DLC-t: az első tartalmi bővítmény földhözragadtabb lesz, míg a másodiknál elengedik a gyeplőt, és jöhet a mitológiai vonal erősítése, az isu szál - az Originsben ugyebár halott fáraókkal harcolhattunk, a hellén kalandban pedig Atlantiszba juthattunk el.
Az Assassin's Creed Valhalla első DLC-je, a Wrath of the Druids nem volt rossz, de játékmenet terén nem igazán bővítette az alapjátékot, és igazából úgy egészében sem adott hozzá sokat. Ez persze kétélű fegyver, sokaknak épp az nem jött be az Odyssey esetében, hogy a jelenkori szálat voltaképp a két DLC fejezte csak be. Most erről szó sincs, és a második kiegészítővel sem változott a dolog, viszont sajnos a The Siege of Paris nemcsak a cliffhangerrel záródó alapjáték fő történetét nem folytatja, de önmagában is elég gyenge próbálkozás.
Minden, mit Párizs adhatott
Kár érte, mert azért megvannak az alapvető erények a The Siege of Parisben is. Nem lehet például szó nélkül elmenni amellett, hogy ez az egész sorozat legkomorabb, legsötétebb kiegészítése, túltesz az Assassin's Creed: Unity - Dead Kingsen és az Assassin's Creed: Syndicate - Jack the Ripper DLC-n is.
Maga a történet semmivel sem több vagy jobb, mint az alapjáték bármely random régiójának saját sztoriszála. A sablonokból összepakolt narratívától viszont külön kell választani III. (Kövér) Károlyt, ő ugyanis frank uralkodóként az egyik legérdekesebb AC antagonista, akivel eddig találkozhattunk. Rajta kívül még Odo gróf is egy olyan karakter, akit nem felejtünk el pár óra után, szóval kettejükért azért hálásak lehetünk. Személyes csalódottságomat viszont még ők sem tudták orvosolni.
Odo gróf is mérges, nem csak én
Simán elképzelhető, hogy én vártam nagyon mást a The Siege of Paristól, de a két korábbi Assassin's Creed játék után talán mégsem volt annyira elrugaszkodott feltételezés az, hogy ennél grandiózusabb második DLC-re számíthatunk, ahogy a Valhalla jelenkori és múltbéli szálai is azt vetítették előre, itt még komoly dolgok fognak történni. Nos, egyelőre nem történt, egy milliméternyivel sem gördült előrébb például Loki története. Legalábbis egyelőre.
A Párizs-szindróma névre hallgató betegség úgy írható le, hogy míg a francia főváros sokak számára álmaik úti céljai között az első helyen szerepel, mikor tényleg eljutnak ide, akkorát csalódnak, hogy végül súlyos depresszióba esnek. Engem azért nem taglózott le ennyire ez a DLC, de tény, hogy sokkal többet vártam el tőle.
Múltidézés és dögunalom
Említést érdemelnek a régebbi AC játékokra emlékeztető klasszikus orgyilkosküldetések is, melyek során változatos módokon cserkészhetjük be a célpontokat, ha pedig pontosan úgy cselekszünk, ahogy azt a játék elvárja tőlünk, valamiféle látványos és persze durván véres, extrém halálnemmel küldjük át áldozatainkat a túlvilágra.
A The Siege of Paris egyetlen kézzelfogható újdonsága épp az egész DLC legkellemetlenebb pontja, a Rebel Missions nevezetű új küldetések ugyanis egy free-to-play játékban is arcpirítóak lennének: nem több a feladatunk, mint ugyanannak a pár pofonegyszerű ("menj oda, öld meg" jellegű) feladatnak az ismételgetése, míg ki nem farmolunk annyi pontot, ami minden feloldandó, megvásárolható apróságra elegendő.
Gyorsan túl lehet lenni rajta, de még ennyi belefeccölt időt sem ér meg a dolog. Kaptunk egyébként egy új fegyvertípust is, ez nem más, mint a kasza, amit mindenképp érdemes kipróbálni, egy dinamikus, hatékony új gyilokszerszámmal bővült a repertoárunk neki köszönhetően (mondjuk még ezzel felszerelkezve is fájdalmas lesz a találkozás a francia nehézlovassággal). Az A Plague Tale: Innocence-ből kölcsönvett patkányos mechanikája pedig annyira fapados, hogy még egy félmondat erejéig is kár volt kitérni rá.
Folytatása következik
Az Assassin's Creed Valhalla jóval többet érdemelt volna búcsúzóul, mint a The Siege of Paris DLC, de szerencsére kiderült, hogy nem is ez lesz az utolsó felvonás. A széria történetében először a Ubisoft a megjelenést követő második évet is friss tartalmakkal fogja támogatni, minimum egy DLC-t még mindenképp kapunk, és ha minden igaz, akkor ez épp a kiegészítőkben hiányolt mitológiai szálat viszi majd tovább. A párizsi kalandnál jó eséllyel csak jobb lehet.
