A Cenega Hungary meghívott minket, hogy ezen a kellemes napon ugyan ruccanjunk már át a virtuális Égei-tenger egyik kis szigetére, és csapjunk bele az Assassin's Creed Odyssey legelejébe. Itt, Kefaloniá szigetén veszi kezdetét a történet, amelynek egyelőre csak egy pici szeletét ismerhettük meg. A választható két főhős, a hellén környezet és a tényleg izgalmasnak tűnő sztori remek kilátásokkal kecsegtet, de az már most biztos, hogy az átfazonírozott harcrendszert nehezen fogjuk megszokni.
Első ránézésre az Assassin's Creed Odyssey teljesen ugyanaz a játék, mint az Origins volt egy esztendővel ezelőtt, mindössze arrébb helyezték egy kicsit térben és időben. Hamar rájövünk azonban, hogy azért messze többről van szó, mint egy egyszerű ruhacseréről. Rögtön a játék legelején döntést kell hoznunk arról, hogy férfi vagy női főhőst indítunk, egy testvérpár két tagja közül kell választanunk. Ezt pedig számtalan újabb választási lehetőség követi majd a kaland során. Bekerült az Odyssey-be egy feleletválasztós párbeszédrendszer, ami még jobban a szerepjátékos elemeket hivatott erősíteni. Teljesen nyilvánvaló, hogy a Ubisoft immár a háta mögött akarja hagyni a sorozat tekintetében az akció-kalandjátékos gyökereket és egy nyílt világú szerepjátékot akar készíteni. Ehhez a legtöbb lehetőség adott: a mellékküldetések (legalábbis az a pár, amibe belekukkantottam) nem alibi szinten vannak megoldva, a szinkron remek (bár az ajakmozgás animálása most sem tökéletes), a párbeszédek nagy része jól lett megírva, a karakterek szerethetőnek tűnnek. A bejárható terep hatalmas, szédítő távlatok nyílnak meg, ha megnézzük a világtérképet.
Ezt az óriási terepet pedig tényleg saját szánk íze szerint fogjuk felfedezni. Azt is el kell döntenünk ugyanis, hogy mennyire fogja a kezünket a játék. Ha igazi felfedezőnek érezzük magunkat, akkor mindenképp érdemes azt a játékmódot választani, amit én magam is kipróbáltam. Itt a felvett küldetések nem jelzik ki alapból, hogy egészen pontosan hová is kell mennünk a teljesítésükhöz. Ehelyett apró infókat kapunk, ezekből kell összerakni, hogy merre is induljunk. A helyszínen persze sasunk (most sem maradt ki madárdrón) már könnyen beméri majd a feladatokat, de azért mégis üdítő látni ilyen megoldásokat manapság, amikor már-már kellemetlen szinten könnyítik meg a dolgunkat a játékok, ha küldetéskövetésről van szó.
A látvány kapcsán kettős érzéseim vannak. PS4 Prón próbálhattuk ki az Odyssey-t, és egészen egyszerűen végig az motoszkált bennem, hogy ennek a játéknak bizony illene jobban kinéznie. Az átvezetőkkel nincs baj, de egyébként sokszor futunk bele textúrákba és animációkba, amik azért elmaradnak az elvárásoktól. Lehet, hogy tényleg már csak az emlékek szépültek meg, de szerintem a tavalyi Origins bizony jobban festett. Persze nehezebb a görög szigetvilágot megtölteni szemkápráztató környezettel, mint az ókori Egyiptomot, ráadásul a játéktér is tovább növekedett, de felmerül a kérdés, hogy a játszótér egyre távolabbra tolt határai miatt megéri-e a részletességből áldozni egy keveset. Persze csak a végleges verziónál derül majd ki, hogy sikerül-e még ezen csiszolni egy keveset.
Az eddig leírtak alapján azért még túlnyomóan pozitív élményekkel távoztam volna az eseményről, de a harcrendszer picit elkedvetlenített. A szerkesztőségen belül megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire működött jól a csata az Originsben. Elárulom, én abba a táborba tartozom, akik imádták a blokkra, illetve kis- és nagyütésre építők, folyamatos kitérésekkel operáló harcokat az egyiptomi epizódban. Most viszont sokszor csak pislogtam és néztem, hogyan szeletelnek fel, vagy épp húztam a számat, hogy szerencsétlen ellenfelemet úgy szúrkodom gépiesen halálra a dárdámmal, hogy nyekkeni sincs lehetősége. A legnagyobb változás annak köszönhető, hogy teljesen kukázták a pajzsokat, illetve a blokkolást magát. Helyette a parry lett az egyetlen opciónk, magyarul az épp felénk tartó csapást tudjuk a megfelelő két gomb lenyomásával hárítani, az így megtántorodó ellenségre pedig azonnal visszatámadhatunk. Lehet, hogy az én agyam áll csak rá túl lassan erre a rendszerre, de több ellenféllel körülvéve képtelen voltam úgy hárítgatni, hogy ne váljon gyorsan kétségbeesett kapálózássá az egész. Röviden és tömören: nagyon hiányoznak a pajzsok, kíváncsian várom, hogy kellő gyakorlással el tudja-e majd feledtetni velem ezt a hiányt a játék.
Az egyébként cseppet sem zavart, hogy a rejtett pengénket egy törött lándzsára cserélték, a gyakorlati funkciója nem változott az eszköznek. A többi tárgy és felszerelés is hasonló, mint az Originsben volt, minden fegyver és páncél saját szinttel rendelkezik, a kovácsnál pedig fejleszthetjük is őket. Ezúttal a begyűjtött nyersanyagokból a tárgyakat "vésetekkel" láthatjuk el, amelyeknek köszönhetően új extra tulajdonságokat kapnak a kardok és vértek. Még mielőtt elfelejtem: mostantól fogva búcsút inthetünk a büntetlen lopkodásnak: ha a városiak ládáit fosztjuk ki, az bizony bűncselekménynek minősül. Rosszalkodásunk fejében körözési szintünk is emelkedni fog, és bár azért nem csap át az egész játék egy vad GTA-ba, elég magas szintű zsoldosok és fejvadászok célpontjaivá válhatunk, ha nem ügyelünk a törvény betartására.
Nagyon sok kérdés motoszkál most a fejemben. Bízok benne, hogy a felfedezés öröme és egy igazán izgalmas történet akár még azt is elhomályosítja majd bennem, hogy esetleg most nem leszek olyan képzelt halálosztó, mint Egyiptomban voltam. Ezekre a kérdéseimre pedig hamarosan választ is kapok, mivel az Assassin's Creed Odyssey október 5-én érkezik meg PC-re, valamint PlayStation 4 és Xbox One konzolokra, illetve kis trükközéssel a japánok Switchre is megkapják.
