Láttunk már éppen elég Dark Souls-klónt az évek során ahhoz, hogy némi kétkedéssel fogadjuk a műfaj új versenyzőit. Ennek ellenére az Ashen pontosan azt bizonyítja, hogy lehetséges a céltalan másolás helyett tudatosan és okosan átvenni bizonyos mechanikákat, emellett pedig van még bőven elegendő tér az újításra, az egyedi ötletekre is. Mindezt ráadásul kiadóként az az Annapurna Interactive hozta el nekünk, amely szépen lassan a szerkesztőség egyik nagy kedvencévé válik, ugyanis egyszerűen képtelen hibázni - elég csak a What Remains of Edith Finchre, a Gone Home-ra vagy épp a mobilos Florence-re gondolni.
Lámpás nélkül tapodtat sem
Nem véletlenül szeretgettem már az elején ennyire az Ashent. A játék alapvetően egy akció-RPG hibrid a jól ismert staminaalapú harcrendszerrel: eltérő csapási sémákra képes egy- és kétkezes fegyverekkel, táborhelyünkön visszatöltődő gyógyító flaskákkal és minden hasonlóval, amelyeket a Dark Souls epizódok óta már egy halom hasonszőrű cím átemelt. A felfedezésre váró világ koncepciója is simán kipattanhatott volna a FromSoftware munkatársainak fejéből, itt is a fény és a sötétség örök harca jelenik meg, illetve az élet örök körforgása ölt testet magában Ashenben, ami (aki?) tulajdonképpen egy madárforma misztikus lény, kvázi ennek az univerzumnak az istensége.
Többfelé indulva lehet boncolgatni, hogy mitől tud az Ashen valódban egyedi lenni. Egyrészt persze ott van a zseniális látványvilág, a változatos környezet, az Absolvert idéző, agyagszerű felületekkel és arctalan, kissé gyurmafilmes hatást keltő szereplőkkel, akiknek bája a sötét tárnákba tévedve pillanatok alatt képes elillanni - pedig ha valami, akkor a gyorsutazásra szolgáló harcsasárkány vagy mi a jó ég tényleg végtelenül cuki. Nem gondoltam volna, hogy pont ettől a játéktól fogok hatalmasakat ugrani a kanapén, de ki kell jelenten, az Ashen olykor kifejezetten félelmetes, főleg ha fülessel játszik az ember. Ha valahol nincs természetesen fény, akkor bizony az orrunkig sem fogunk látni, koromsötétben kell haladni, kivéve, ha bal kezünkben egy lámpást szorongatunk. Egyszerre akár több ilyen lámpa is lehet nálunk, ezeket pedig bármikor le is rakhatjuk, szóval ha kétkezes fegyverrel szeretnénk harcolni, akkor elég ledobni egy ilyen okos kis eszközt, és persze nem túl messze kóricálni tőle, még a hatókörén belül maradni.
Passzív pajtásaink
Az Ashen legkülönlegesebb jellemvonása mindenképp a szinte folyamatos, passzív kooperatív játékmenet. Azért passzív, mert nem kell gombokat nyomkodnunk azért, hogy összerántson bennünket egy játszótárssal a rendszer. Majdnem mindig mellettünk fog loholni egy NPC vagy egy másik játékos, elsőre viszont lehetetlen lesz megmondani a különbséget, ugyanis a valódi emberek is nem játékos karakterek küllemét veszik fel. A rendszer a háttérben dolgozik, mindig olyan kalandorokat pakol mellénk, akik ugyanott tartanak a történetben, mint mi magunk, ha pedig épp senki sincs a környéken, az NPC társ is tökéletes szolgálatot tehet. Teljesen más élmény a szörnyekkel teli sötét barlangrendszereket feltúrni úgy, hogy egy gépi vagy emberi segítőtárs folyamatosan ott baktat mellettünk. Lehetőség van egyébként kicsit célzottabb coopélményre is: beállíthattok egy saját egyedi kódot, és ennek függvényében random emberkék helyett csak a cimboráitokkal kerültök majd össze. Hatalmas kihagyott ziccer azonban, hogy mindig véletlenszerű fegyverekkel pattannak mellénk a gép által irányított segítők, semmiféle ráhatásunk nincs arra, hogy egy pajzsos ütésfogó vagy egy kétkezes csatabárdot forgató gyilkológép kell-e épp nekünk.
Az említett NPC-khez kapcsolódnak a mellékküldetések, illetve egy folyamatosan fejlődő kis falucska is. Miután ezek a karakterek csatlakoztak hozzánk, szépen elutaznak a táborhelyünkre, ahol letelepednek, és ha elég küldetést megcsinálunk nekik, házikójuk is teljesen felépül. Már a küldetéseknél tetten érhető egyébként az a szemlélet, hogy az Ashen kissé jobban szeretné fogni a kezünket, mint a sokadjára megemlített Souls játékok, hiszen van például világtérkép, és a felvett küldetések helyszíneit ezeken pontosan jelzik is. Akadnak még olyan meglepő és ötletes mechanikák, amelyek csak a kaland későbbi szakaszában kerülnek elő, de ezeket inkább nem szeretném részletesen taglalni, élmény lesz mindegyiket felfedezni.
Egyszerűen nagyszerű
Az eddig felsorolt okos kis extrákkal tehát több tud lenni az átlagnál az Ashen, vannak azonban olyan aspektusok, amelyek viszonylatában inkább csak más. Rögtön ilyen a fejlődési rendszer, amelyben nem kell képzettségpontokat, sőt még meglépendő új szinteket sem keresni. A megölt ellenfelekért és a megoldott küldetésekért persze folyamatosan kapjuk a helyi lélekvalutát, de ezekből leginkább fegyvereinket fejlesztjük, az életerőnket visszatöltő flaskák számát és hatásfokát növeljük, illetve vásárolhatunk ezt-azt az NPC-knél. Némileg árnyalják még a helyzetet a különleges képességeket és bónuszokat adó relikviák és talizmánok, de összességében elmondható, hogy egy könnyen megérthető, egyszerű, letisztult rendszerről van szó, amely a világon senkit sem fog elriasztani. Éppen ezért bátran ajánlható a játék azoknak is, akik csak most ismerkednek a műfajjal. Számukra például a helyenként elszórt kutak is nagy segítséget jelentenek majd, amelyek ugyan nem szolgálnak mentési pontként, de életerőnket és gyógyflaskáinkat azért újratöltik.
Az Ashen PC-re 40 euróba, Xbox One-ra pedig 13 900 forintba kerül, a kellemesen nyomott ár mellett viszont 15-18 órányi pazar játékidőt kínál annak függvényében, hogy egyrészt mennyire vagyunk ügyesek (vagyis hányszor kell mondjuk egy hosszabb szakaszt vagy egy bossharcot újrapróbálni), illetve megcsinálunk-e minden létező mellékküldetést. Az összesen öt főellenfél legyűrése nem könnyű feladat, de azért nem is kell kontrollert a földhöz csapkodós pillanatokra számítani - ugyanakkor sajnos nem túl acélos számuk ellenére is akadnak köztük teljesen felejthető bossok is.
Adná magát a crossplay lehetősége Xbox és PC között, de ez sajnos nem jött létre. A játék eredetileg Xbox Play Anywhere címként készült, ám végül az Epic Games Store közbeszólt (nem elhanyagolható, hogy ők csak 12 százalékot csippentenek le a játékok árából) - jelenleg még Steamen sem elérhető az Ashen, de a kiadó szerint a jövőben más platformok sem maradnak majd ki, illetve egyszer a Play Aywhere programba is bekerül majd a játék.
Egyedül nem megy
Az egész Ashenről elmondható, hogy nem túl szigorúra lőtték be a nehézségi szintet: két, tényleg hosszú, gyorsutazási pontoktól mentes szakasz lesz csak, amely meg fogja izzasztani a veteránokat is, egyébként megfelelő figyelem mellett inkább jutalmaz a játék, mint büntet. Ez a jutalom pedig nemcsak abban érhető tetten, hogy pontosan látjuk, mennyire haladtunk előre, és milyen messze van még a cél, hanem az NPC-k és a névtelen emberi játékosok felé lassan kiépülő kicsi kötelékekben is. Egyedül képtelenség dacolni a sötétséggel, együtt viszont bármire képesek vagyunk. Ezt az élményt pedig szerintem mindenkinek érdemes megtapasztalnia.
