Nem épp életbiztosítás korai hozzáférésű túlélőjátékot fejleszteni. Láttunk már a Steamen innen és túl egy nagy rakás hasonló címet, amelyik vagy a fejlesztés valamilyen fázisában dobta fel a talpát, vagy évek óta alfa-béta-béna állapotban toporog. Az Ark: Survival Evolved nem a legelsők között érkezett, és az early access fázis indulásakor én is csak felvontam a szemöldököm. Á, nagyszerű, ez ugyanaz, mint a többi, csak dinókkal - mondtam, majd játszottam tovább a jól bevált Rustommal. Aztán eljött a 2017-es ősz, és lám, a Rust még mindig korai hozzáférésben halad csigatempóban (bár ettől még szeretem), az Ark pedig egy elegáns dinóugrással kificcent véglegesen megjelent állapotba. Hoppá - gondoltam - itt ezek szerint több van, mint gondoltam. Bele is kóstoltam az elképzelt őslényes túlélésbe, és benne is ragadtam. Mondom, miért.
Első ok: mert szép
Az early access címek általában nem arról híresek, hogy a legcsillogóbb grafikai motort csinosítgatják több száz fős fejlesztőstúdiók. Bár annak idején a The Forest egész jól teljesített látványfronton, az Ark így is meglepett. Oké, egy trópusi esőerdőktől havas hegycsúcsokig mindenféle környezetet felvonultató játékban eleve minden adott ahhoz, hogy szemkápráztató legyen, de itt valóban zseniálisan megoldották, hogy már "a szememen keresztül beszippantson" a világ (de szép képzavar, nem?).
Bár a színek egy kicsit túl harsányak a realisztikusság origójához képest, az ember simán ellébecol órákig a tájon csak azért, hogy láthassa az ezer színben pompázó erdőt, a kiválóan megrajzolt és animált állatseregletet, a leveleken, vízfelszínen, ablakréseken át ezerféleképpen megtörő fényeket.
Második ok: mert izgalmas
Drága feleim és egészeim! Valljátok be, de őszintén: amikor annak idején először láttátok a Jurassic Parkot, hányan akartatok azonnal olyan helyre teleportálni, ahol dinoszauruszok rohangásznak körülöttetek? Oké, minden kéz a magasban. Nos, a helyzet az, hogy az eddigi túlélőjátékok viszonylagos realizmusától most ez a dinós tematika elvisz valamelyest, ami már önmagában jó pont, ráadásul az egész sztorit megfűszerezték egy nagy adag sci-fivel. Eleve mi az, hogy öntudatra ébredésünkkor egy furcsa kristályt találunk a csuklónkba ágyazva? És mik azok a lebegő erődítményszerűségek az égen? És mégis honnan jönnek azok a fénycsóvák, amelyekből furcsa tárolóeszközök ereszkednek alá néha, számunkra hasznos eszközöket és alapanyagokat rejtve?
A játék hátterére leginkább az egyjátékos kampány végigjátszása közben jöhetünk rá, de aki csak egy "sima" túlélősdire vágyik, annak is kiválóan megmagyaráz mindent a környezet. Nem esünk ki a játékélményből akkor, amikor felbukkan egy lootbox, a furcsa égi jelenségekkel megmagyarázható a bázisaink közötti teleportálás mikéntje és akár az is, hogyan éledünk újjá minden egyes elhalálozásunk után.
Az pedig már más túlélőjátékokból is tökéletesen ismerős lehet, hogy a környezet (tehát az éjszaka, a leesés, a mérgező kaják, az elsüllyedés, a megfagyás és egyebek), illetve az állatvilág mellett a legnagyobb ellenség maga az ember, avagy a többi játékos. Ugyan a PvE- mellett a PvP-szervereken is van lehetőség törzsekbe tömörülni, hogy egy többfős csapat tagjaként könnyebben megvédhessük magunkat, bázisainkat és összegründolt tartalékainkat a többi játékostól, de itt is érvényes az a túlélő-alaptétel, hogy csak a halott játékosban bízhatunk meg száz százalékig.
Harmadik ok: mert sokrétű
Már maga a játék elindítása is egy csomó lehetőséget kínál. Ott van a már említett egyjátékos kampány, amelyet ráadásul olyan aprólékos részletességgel szabhatunk testre, hogy az abszolút kezdőktől a szőrös… khm… szívű profikig bárki találhat kihívást. Aztán ott van az alapjáték mellett elérhető egyéb multis mód: PvE és PvP, mindkettő akár extra nehéz, Hardcore-módban, amelyben a halál után teljesen új karaktert kell indítanunk; az Extinction-módban egy hónap után egy meteoreső elpusztít mindent; a Primitive-módban hiányoznak a modern technológiai fejlesztések; és a DLC-kkel is számolni kell. Kiváló döntés a modok engedélyezése, sőt olyan modokat is találunk, amelyeket a játék fejlesztői kifejezetten támogatnak. A teljes játékmechanikai átalakításoktól a felpimpelt T. rexekig elérhető minden, ami szem-szájnak ingere.
A játékon belül szintén hihetetlenül sokszínű lehetőségeink adódnak. Míg más túlélőjátékokban vagyunk mi és adott az ellenség, kettőnk között pedig a védelmi eszközök és fegyverek, itt létezik egy harmadik út is. A dinókat ugyanis akár meg is szelídíthetjük, hogy aztán különféle formában használjuk a tudásukat. Egyrészt meglovagolhatjuk őket, de akár vadászni, illetve játékosokra támadni is mehetünk falkában - egy bunkósbotnál jóval hatásosabb, ha valahová úgy toppanunk be, hogy a parancsainkat leső vérgőzös óriásgyíkokat eresztünk az ellenfélre.
Negyedik ok: a legófaktor
A túlélőjátékoknak szintén fontos eleme a fejlesztés, az építés, a ruházkodás, az egyre fejlettebb eszközök és technológiák elsajátítása és létrehozása. Olyan ez, mint amikor megépíted az első házikódat legóból, aztán rákapsz az ízére, és egyre nagyobbra, részletesebbre, pompásabbra próbálod átszerkesztgetni. Az ilyen játékokban ezt az egymás után megszerezhető képességek, egymásból következő tudásanyagok gyűjtése képviseli, valamint ezek felhasználása az egyre nagyobb, szebb, erősebb, többet tudó bázisok, fegyverek, ruhák és kiegészítők készítésében.
Jó hírem van, az Arkban brutálisan hosszú és részletes tech-tree vár arra, hogy szintlépésenként felfejlesszük. Ráadásul a 100-ban maximált szintezés során semmiképp sem lehet az összes tudást megszerezni, ezért okosan kell haladni, és csak a számunkra fontos vonalat okosítani.
Ugyanígy kiváló részletességgel és számossággal kapunk építhető és szerkeszthető dolgokat: a lomb, fa, fém, vályog és áttetsző műanyag épületek után a legkitartóbbak akár idegentechnológiás szuper házakat is felhúzhatnak, bennük a kezdetleges kemencéktől és mozsaraktól eljutva a szélturbináig és a fúziós generátorig. Felszerelés tekintetében a kőbalta és a fűnadrág a kezdet, és több száz újításon át vezet az út a plazmapuskáig és az ufópáncélig. Ha valaki nem a PvP-csatákért szereti az efféle játékokat, egy békésebb PvP-szerveren vagy az egyjátékos módban olyat legózhat az Arkban, mint talán semelyik másik, hasonló játékban.
Nem minden játék és mese
Azért pár szóban meg kell említeni azokat a dolgokat is, amelyek nem jöttek be annyira. Egyrészt a játék kegyetlen nehéz: hacsak nem szuper könnyű, egyéni beállításokkal játszunk, irdatlan lassú a fejlődés, a farmolás és ezáltal az újdonságok feloldása. Szintén elég bénácska az ellenfelek MI-je: bár néha jól jön, hogy centikre úszunk el egy ragadozó őshaltól, ami észre se vesz, de a megszelídített dinóink terelgetése során agyzsábát kaphatunk a mindenbe beleakadó, összevissza tekergő állatainkon, és néha nekem is sikerült olyan helyekre beszorulnom, ahonnan csak az újraéledés mentett ki, természetesen az összegyűjtött cuccaim nélkül.
Szóval korántsem tökéletes az Ark: Survival Evolved, de minden hibája ellenére ez az a túlélőjáték, amely évek óta a legjobban be tudott szippantani, és a teszt megírása után is visszavár. És azt hiszem, egy játékban ez az igazán fontos.
