Hirdetés

Akár már most játszhatod a StarCraft szellemi örökösét, de jobban teszed, ha vársz még egy kicsit

|

Bár nincs már sok hátra a Stormgate rajtjáig az ex-blizzardos fejlesztők lehetőséget adnak a régóta várt RTS kipróbálására.

Hirdetés

Valószínűleg sokak kívánságlistáján szerepel a StarCraft és Warcraft sorozatokon edződött játékosok közül a Stormgate című valósidejű stratégiai játék, amely mögött a Blizzard korábbi fejlesztői állnak. Tim Morten, a StarCraft II: Legacy of the Void produkciós vezetője és Tim Campbell, a Warcraft III: The Frozen Throne kampányáért felelős vezető dizájner még 2020-ban hozta létre a Frost Giant Studiost, azóta dolgoznak kollégáikkal a blizzardos RTS-ek spirituális utódjának szánt alkotásukon.

A science-fantasy köntösbe csomagolt, három frakciót (emberek, démonok, angyalok) felvonultató Stormgate most jutott el abba az állapotba, hogy a nagyközönség is közelebbi ismeretséget kössön vele. Kampányra éppúgy számíthatnak a játékosok, mint kompetitív és kooperatív többjátékos élményekre.

Hirdetés

Korai hozzáférésben vesz rajtot a Frost Giant Studios alkotása a Steamen, augusztus 13-ától bárki belekóstolhat, hiszen ingyen lehet majd nyúzni. Azok viszont, akik támogatták korábban a Stormgate közösségi kalapozását a Founder's Pack megvásárlásával a Kickstarteren vagy az Indiegogón, jutalmul már ma fejest ugorhatnak a játékba, de azokra is vonatkozik az ajánlat, akik most csapnak le az alap (24,99 euró), deluxe (39,99 euró) vagy ultimate (59,99 euró) Early Access Packek valamelyikére.

A stúdió tervei szerint a Stormgate legalább egy évet tölt majd korai hozzáférésben, ami azt jelenti, hogy az 1.0-s verzió legkorábban 2025 nyarán jelenhet meg. Ki tudja, addig talán még a gépigény is változhat, ami most így fest:

Stormgate gépigény

Stormgate minimum gépigény

  • Op. rendszer: Windows 10+ (64 bit)
  • Processzor: 6 mag, 2,3 GHz
  • Memória: 16 GB RAM
  • Grafika: GeForce GTX 1060
  • DirectX: Verzió: 11
  • Tárhely: 15 GB szabad hely

Stormgate ajánlott gépigény

  • Op. rendszer: Windows 10+ (64 bit)
  • Processzor: 8 mag, 3 GHz
  • Memória: 16 GB RAM
  • Grafika: GeForce RTX 2060
  • DirectX: Verzió: 11
  • Tárhely: 15 GB szabad hely
Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)