Alaposan meg tudja mozgatni a fejlesztők fantáziáját a náci Németország. Amíg például a Wolfenstein szériában őrült tudósok mindenféle vad kreálmányait kell darabokra zúznunk, addig egy másik fiktív univerzumban sokkal sötétebb praktikákhoz nyúlnak a németek.
Kevés ide a géppuska
Mielőtt azonban elmélyednénk az Auroch Digital címében, érdemes megnézni, milyen világba is csöppenünk bele. Adott a második világégés, de a színfalak mögött zajlik egy titkos háború is, amelynek során a szövetségesek a náci Cult of the Black Sun, illetve riválisaik, a Nachtwölfe ellen harcolnak. A németek pedig ezúttal sem pusztán fegyverekkel szeretnének győzedelmeskedni, ugyanis különböző természetfeletti lényeket is segítségül hívnak a csatározások során. Ilyen feltételek mellett kell az általunk irányított díszes társaságnak megküzdenie ellenfeleivel, de azért hőseinket sem kell félteni, hiszen ők sem csúzlikkal vonulnak harcba. A missziók közben szabadon barangolhatunk brigádunkkal, felfedezhetjük a környezetet, és mindenféle apróságot is begyűjthetünk a pályán, illetve mivel egy háború kellős közepén vagyunk, értelemszerűen gyakran összecsapunk majd katonákkal is. A harc nagyjából úgy működik, ahogy azt a körökre osztott stratégiákban megszokhattuk, tehát egységeink pontokból gazdálkodva mozoghatnak és cselekedhetnek.
A lövöldözés mellett különleges képességekkel is rendelkeznek az egyes karakterek, de akár gránátokat, illetve egyéb eszközöket is használhatnak a bevetés során. Természetesen az elengedhetetlen fedezékrendszer sem maradt ki, ami nagyban növeli csapatunk túlélési esélyeit a csatatéren. A fejlesztők igyekeztek feldobni néhány apró érdekességgel a harcokat, emiatt például fontos, hogy melyik irányba néz karakterünk, miután odaparancsoltuk valahova, illetve arra is érdemes odafigyelni, hogy derék katonáink természetfeletti jelenségeket vagy egy társuk szenvedését látva stresszessé válhatnak, ami értelemszerűen nem jó dolog egy tűzpárbaj közepén. Páncél helyett szerencséjük van egységeinknek, ami azt jelenti, hogy találat után nem csökken azonnal az életerejük. Főhadiszállásunkon új tárgyakkal és képességekkel ruházhatjuk fel katonáinkat, ilyen-olyan kiegészítőkkel módosíthatjuk fegyvereiket, illetve kiválaszthatjuk, hogy a főtörténetet szeretnénk-e folytatni, vagy mellékküldetésre küldjük csapatunkat, amiért hasznos jutalmak járnak.
Rozsdás pisztoly, szakadt varázskönyv
Az elképzelés korrekt, de sajnos több sebből is vérzik az Achtung! Cthulhu Tactics. Kifejezetten bosszantó például az olykor furcsán viselkedő mesterséges intelligencia, aminek köszönhetően ellenfeleink gyakran elszaladnak előlünk a pálya egyik rejtett zugába, mi pedig loholhatunk utánuk. Az is elég frusztráló, hogy négyfős osztagunknak néha nevetségesen sok ellenféllel kell elbánnia, az MI értelmetlen döntései miatt pedig sokszor indokolatlanul hosszúvá és monotonná válik egy-egy pálya. Kellenek a kihívások, de amikor a szívós és erőseket sebző ellenfelek pillanatok alatt ledarálják a maroknyi csapatomat, az sokkal inkább tervezési hiba a fejlesztők részéről. A történet pedig gyakorlatilag egymás után következő missziók sora, nagyon minimális körítéssel, amit én kihagyott ziccernek érzek, mert simán van annyi érdekes elem ebben az univerzumban, amiből össze lehetett volna kalapálni egy épkézláb sztorit. Egy kis odafigyeléssel és csiszolgatással egész jó játék lehetett volna az Achtung! Cthulhu Tactics, de a végeredmény nagyjából olyan, mint egy ígéretes alapanyag köré épített rozoga szerkezet, amely bármelyik pillanatban összedőlhet.
