Bár a battle royale műfaj még mindig népszerű, hiszen a Fortnite-tal, a Call of Duty Warzone-nal, a PUBG: Battleground-szal és az Apex Legends-szel is milliók játszanak minden nap (a CoD a 10., az Apex a 4., a PUBG a 3. a Steamen az egy időben aktív játékosok számát tekintve), szerencsére a fejlesztők már nem gondolják, hogy csak akkor lehetnek sikeresek, ha ezekkel próbálnak meg versenyezni. Hősközpontú lövöldözős játékokból is van elég (és az Overwatch 2 számai nem kifejezetten szépek ahhoz képest, hogy Blizzard-játékról van szó), az extraction shooterek műfaja iránt érdeklődőket most kiszolgálja a Warzone DMZ-je és az Escape from Tarkov, úgyhogy aki felszínen akar maradni, annak újítania kell.
Az Embark Studios újít is: a mai nappal megjelenő The Finals egészen más, mint minden egyéb, jelenleg a piacon lévő shooter, és épp emiatt érdekes.
Fogd a pénzt, és fuss!
A The Finals egy vetélkedő, amiben háromfős csapatok (egyszerre módtól függően három vagy négy) küzdenek azért, hogy a lehető legtöbb pénzt gyűjtsék össze. Különböző módokban ezt másképp lehet elérni: van, amiben az arénában véletlenszerűen felbukkanó ládákat kell nyitni, majd az azokból kiszedett, illetve a mások által elejtett érméket eljuttatni a széfek valamelyikéhez, hogy mihamarabb meglegyen 40 ezer dollár, míg egy másikban összesen egy láda van, ezt kell elvinni egy pontra, és addig védeni, amíg egy számláló le nem jár. Ha nem tudunk sikerrel védekezni, egy másik csapat ellophatja a pénzt, de ilyenkor a számláló nem indul újra, és a pont sem változik - ha az utolsó pillanatban történik ez, az különösen fáj, ám ha mi lopunk sikerrel, kevesebb energiabefektetéssel, egy nagyobb hajrával nyerhetünk.
A játékmenet nagyon dinamikus, folyamatosan mozgásban kell lennünk, sőt, rombolhatjuk is a környezetet, falakat, plafont és padlót törhetünk át, hogy meglepjük az ellenséges csapatokat, vagy akár úgy vegyük át az irányítást egy széf fölött, hogy több szinttel lejjebbre helyezzük át egy jól irányzott robbantással. Feladatunk teljesítésében többféle eszköz is segít minket, de elsőként azt kell kiválasztanunk, milyen testalkatú karakterrel indulunk csatába.
Ez ugyanis meghatároz pár dolgot. A Light karakterek aprók, különösen mozgékonyak, kapnak egy szigonyt is a gyors közlekedéshez, és láthatatlanná is válhatnak, viszont kevesebb az életerejük. A Heavy-k lomhák, nagyok, de egy kalapáccsal rombolhatnak, és lényegesen szívósabbak. A kettő között van a kiegyensúlyozott Medium, amely gyógyítani képes. A fegyverválaszték is annak megfelelően változik, melyikre bökünk ezen három közül, de számos opció áll rendelkezésünkre, hogy olyan buildet állítsunk össze, ami tényleg illik játékstílusunkhoz.
Mekkora ember vagy!
Én először Mediumként kezdtem, hogy ráérezzek az alapokra, gépfegyver helyett pedig egy hatlövetű revolvert választottam, amivel nekem könnyebb volt aprítani. A gunplay leginkább az Overwatchot idézi, a TTK nem túl hosszú, de azért nem is kapunk le mindenkit két lövésből. Mivel a fegyverek nem tuningolhatók, nem növelhető a tár és nem változtatható az irányzék, mindenki ugyanolyan esélyekkel indul, csak azt kell megtalálnunk, a mi kezünkben mi a leghatékonyabb eszköz. Érezhető a különbség az eltérő testfelépítések között, és jó, ha a csapatban mindegyikből van egy, de nem feltétele a győzelemnek, sőt: lehet, hogy két, gyógyítani képes Medium és egy Heavy hatékonyabb tud lenni.
Nekem egyébként a Heavy túl lassú volt, a Light meg túl gyorsan halt, úgyhogy végül az első választás jött be - szerencsére nem vagyunk arra kényszerítve, hogy olyat használjunk, ami annyira nem fekszik. Még a falak bontását is meg lehet oldani másképp, például úgy, ha felkapunk egy robbanó palackot, és elengedjük a megfelelő irányba. Biztos, hogy a három kasztot még balanszolni fogják a későbbiekben, de sokféle összetételű csapattal néztem szembe, és nem éreztem, hogy bármelyik kifejezetten erősebb volna, mint mások.
Másodlagos fegyver nincs, felszerelésünkbe még különféle gránátokat, trambulint, pajzsot, bénító nyilat, ilyesmiket pakolhatunk. Van egy olyan gránát, ami habot képez, és tökéletes az eleve ott lévő vagy később kirobbantott lyukak betömésére, de a villanó, gyújtó, robbanó gránátok sora is rendelkezésünkre áll. Hasznos továbbá a defibrillátor, amivel elhullott társainkat gyorsan újraéleszthetjük.
Egyébként a játék egyik legjobb és legmókásabb eleme, hogy ha elhalálozunk, egy szobor marad utánunk, amit aztán társaink felkaphatnak és elcipelhetnek, így nem kell a lövöldözés közepén megpróbálniuk az újraélesztést, fedezékbe vonulhatnak, hogy visszahozzanak minket. A halál nem végleges (legalábbis nem azon módokban, amikor korlátozott, hányszor térhetünk vissza), pár tíz-húsz másodperc múlva egyébként is nekifuthatunk újra, nincs sok holtidő - bár talán lehetne még kevesebb.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
A játékmenetbe bekavarhatnak véletlenszerű események is, mint az időjárási körülmények, a sebzésbónusz, vagy az égből jövő lézerek, amik csak fokozzák a káoszt és a pörgést. Jelenleg három helyszín érhető el (Monaco, Szöul és Las Vegas), később természetesen továbbiak is érkeznek majd. A pályák elég nagyok ahhoz, hogy ne ismerjük ki őket gyorsan, és hogy ne találkozzunk folyamatosan ellenfelekkel, de nem annyira nagyok, hogy percekig kelljen futni, aztán rögtön lelőjenek minket.
Akik már úgy érzik, belejöttek, játszhatnak bajnokságot (Tournament mód), amiben három kieséses szakasz után kell a döntőben diadalmaskodni, de azok, akiknek kevesebb ideje van, beugorhatnak gyorsabb menetekre is.
A The Finals pörgős, kiszámíthatatlan, és nagyon élvezetes, a rombolhatóság, a káoszt teremtő eszközök és pályaelemek mind egyedivé teszik. Nem egyszer volt, hogy várakoztunk csendben, majd másodpercekkel később már azt sem tudtuk, hol állunk, két szinttel lejjebb, füstfelhőben találtuk magunkat. A mai naptól mindenki játszhat PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X|S-en egyaránt, akár a platformok közötti határokat áthágva.