Ezen a ponton azon rágódni, hogy hogyan nincs még kész egy 12 éve fejlesztés alatt álló, 700 dollárból épülő "játék", már felesleges is. A játékipar egyik legfurább projektje még mindig csak alfa státuszban van megjelenési időpont, perzisztens karakterfejlesztés vagy bármilyen értékelhető tartalom nélkül.
A Star Citizen stúdiója a napokban tartott egy Intergalactic Aerospace Expót, ahol az új hajókat mutatták be. Ezeket az érdeklődők ingyen próbálhatták ki, remélve, hogy valaki majd megveszi azokat, tovább támogatva ezzel a projekt fejlesztését.
Miközben a kasszások a várható zöldhasút számolgatták, addig a cég másik része épp az alkalmazottjaitól szabadul meg. Az Insider Gaming jelentése szerint azok után, hogy az IAE előtt a fejlesztőknek 7 napos munkaheteket kellett pörgetniük, a Cloud Imperium Games elkezdte kirúgni őket. Maga a stúdió nem osztott meg hivatalos számokat, és egyelőre látszólag "csak" 12 embertől szabadultak meg, ami a munkaerő 1 százalékát jelenti. Ez azonban kevés vigasz, mivel a CIG egy nagy leépítés helyett néhány hét alatt szokta elereszteni a kollégáit. Jó eséllyel még csak a folyamat elején vannak.
A folyton csak növekvő büdzsé, egyre távolabbi megjelenési időszakok és leépítések után egyre nehezebb hinni abban, hogy ebből valaha is lesz egy kész játék.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!