Természetes rendje a játékiparnak, hogy jönnek-mennek a trendek, sőt időnként új műfajok születnek, ugyanakkor szerencsére a régiek még azt követően sem tűnnek el teljesen a térképről, hogy már évekkel, vagy akár évtizedekkel korábban túljutottak zenitjükön. Ilyenek például az izometrikus nézetű szerepjátékok, amelyek az ezredforduló környékén voltak a csúcson, aztán a közösségi finanszírozásnak, valamint az Owlcat Gameshez hasonló stúdiók elkötelezettségének hála kisebbfajta reneszánszukat élik.
A Pathfinder: Kingmaker és a Pathfinder: Wrath of the Righteous alkotóiról már 2020-ban tudni lehetett, hogy harmadik játékukkal elszakadnak a fantasytől és a sci-fi felé fordulnak, de akkor még azt feltételeztük, hogy logikus evolúciós lépésként a Paizo másik szerepjátékos univerzumát és szabályrendszerét, a Starfindert veszik majd alapul. Ehelyett Henry Cavill kedvence mellett horgonyoztak le, s bár sajnálatos, hogy az első Starfinder-feldolgozás még várat magára, azért az első Warhammer 40,000-es CRPG sem hangzik rosszul.
A szabadság korlátai
Még aki csupán felületes ismeretekkel bír a Games Workshop 1987 óta építgetett franchise-áról, az is tudja, hogy a Warhammer 40,000 világa az optimista Star Trek totális ellentettje: fejlődés helyett hanyatlik az emberiség, amely nemhogy nyitott lenne a kapcsolatfelvételre az idegen fajokkal, hanem előbb lő és aztán sem kérdez. De nincs is min csodálkozni, hiszen a szimplán csak xenóknak nevezett idegenek sem igazán akarnak barátkozni, ráadásul talán még náluk is nagyobb fenyegetést jelent a káoszistenek növekvő befolyása, megmételyezve és belülről erodálva az ismeretlentől való rettegés és a vallási fanatizmus által mostanáig egyben tartott tízezer éves Birodalmat. A szigorúan hierarchikus berendezkedésű társadalomban mindenkinek megvan a maga helye és szerepe, amelyből kitörni gyakorlatilag lehetetlen, ám akadnak néhányan, akiket nem kötnek gúzsba a dogmák és ediktumok, akik - természetesen az Istencsászár nevében és a Birodalom érdekében eljárva - az ismert univerzum peremén túlra merészkedhetnek, és olyat is megtehetnek, amiért másokra garantált kivégzés várna: üzletelhetnek a xenókkal.
Ők a kivételes jogosultságokkal bíró kalmárdinasztiák (innen a Warhammer 40,000: Rogue Trader címe) vezetői, kiknek katonai, gazdasági és politikai befolyása a Brit Kelet-indiai Társaságéhoz hasonló, mondhatni, önálló birodalmat igazgatnak a Birodalmon belül. Ebből kifolyólag az a tény, hogy a von Valancius ház újdonsült fejét irányíthatjuk, a fajválasztás lehetőségét kizárja ugyan, és a "kasztok" terén is komoly limitációval nézünk szembe, cserébe viszont szinte minden másban korlátlan szabadságot élvezünk majd a Koronus térség felfedezése közben.
Az Owlcat Games Pathfinder-játékaiban is érezni lehetett, hogy nem egy utolsó senki a karakterünk, de az, ahogyan a rogue tradert fogadja a második fejezet első helyszíne (a hirtelen bekövetkezett vezetőváltás részleteit taglaló bevezetőt a rendelkezésünkre bocsátott alfaverzió elegánsan átugrotta), a Footfall állomás hűbérura, mindenki számára világossá teszi, igencsak komolyan veendő figura került fel személyünkben a sakktáblára. S bár kétségtelenül megvan az előnye annak, ha teljes pompában, leghűségesebb embereink gyűrűjében vonulunk át a tömegen, miközben a nyomunkban lebegő servo koponya nagyságunkat harsogja, előfordulhat, hogy utóbb úgy gondoljuk, mégis jobb lett volna megfogadni az inkvizítor tanácsát, és inkább inkognitóban elhagyni a javításra szoruló űrhajót. Mert bizony nem mi vagyunk az egyetlen nagy hal a környéken, előfordulhat, hogy óvatlanságunkban rálépünk más rogue traderek lábujjára, arról nem is beszélve, hogy könnyebben felfigyelnek ránk különféle haramiák és lázadók, akiket hiábavalóan parancsolunk térdre, akiket nem érdekel a zsíros üzlet lehetősége, akik kizárólag az erőszak nyelvén értenek.
Fegyverek szava
A Warhammer 40,000: Rogue Trader küzdelmei valahol félúton helyezkednek el az XCOM és a Wasteland 3 megoldása között, tehát teljes mértékben körökre osztott, több fázisos, akciópontos rendszerről van szó, amelyben a fegyverek és a képességek okán a kézitusának is jut szerep, de inkább a távolsági harc dominál. A legfontosabb tényezők, amikkel tisztában kell lennie mindenkinek, hogy nem egyszerre lépünk az embereinkkel, hanem a játék által kikalkulált sorrendben, valamint hogy ha már egyszer tüzeltünk, utána nem tudunk mozogni. Erre jönnek rá a speciális támadások, az alternatív tüzelési módok, az ellenfelet közvetlenül sebző vagy csak gyengítő, illetve a társainkat erősítő kunsztok, köztük a varázslatoknak megfelelő pszichikai képességek. Pozícióváltás nincs, azaz nem lehet féltérdre ereszkedni vagy lehasalni, ellenben kihasználhatjuk a tereptárgyak nyújtotta fedezékeket.
Mindezt megkoronázza az ún. momentumrendszer, ami azt jelenti, hogy a sikeres támadások hatására egyre csak gyűlik és gyűlik a momentumunk (a képességek használata viszont folyamatosan apasztja), mígnem eléri azt a szintet, amikor aktiválhatjuk az adott karakter leghatásosabb trükkjét. Van rá mód, hogy vészhelyzetben ezt előbb is megtegyük, de akkor több környi büntetéssel kell számolnunk, mégis megeshet, hogy az adott pillanatban ez a legjobb választás.
Az összecsapások egyébként hajlamosak látványos vérontásba torkollani, rogue traderem például kardjának egyetlen suhintásával félbevágta ellenfeleit, de olyan is előfordult, hogy a jövőbe látó psyker mesterlövész egy golyóval többet is leszedett a vonalban felsorakozott brigantik közül. Tekintve azonban, hogy nem űrgárdisták vagyunk, kötelességeink és lehetőségeink messze túlmutatnak az eretnekek elégetésén, a mutánsok legyilkolásán és a tisztátalanok megtisztításán.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
A pénz hatalma
Miközben a cselekményt lendületben tartó sztoriküldetéseket, vagy a másodlagos feladatokat hajszoljuk, nem feledkezhetünk meg a kereskedelemről sem, aminek ebben a játékban nem a jövedelemszerzés az elsődleges célja, hanem reputációnk építése. Tekintsünk a von Valancius dinasztia mesés vagyonára diplomáciai eszközként: minél nagyobb vásárlóerővel rendelkezünk (Profit Factor), annál nagyobb az esélye, hogy kedvező irányt szabhatunk egy-egy kulcsfontosságú dialógus menetének, végső soron akár magát a sztorit is befolyásolva. Éppen emiatt fontos, hogy elég figyelmet szenteljünk a kolóniák létesítésének, ugyanis fejlesztésük nemcsak számos előnnyel jár, hanem a már említett Profit Factor gyűjtésének igencsak hatásos módja. Lakható bolygók után kutatva számos ismeretlen rendszert mérünk fel a Mass Effectéhez hasonló csillagtérképen navigálva, és míg van, ahol csak kiaknázható erőforrásokra, esetleg érdekes mellékküldetésekre bukkanunk, máshol kalózok és más ellenséges flották állnak készen arra, hogy azonnal lecsapjanak ránk.
Szerencsére űrhajónknak nemcsak a mérete impozáns, hanem a tűzereje is, tehát képesek leszünk megvédeni magunkat. Az űrcsaták ugyancsak körökre osztottak, ám miután az alapjukat egy táblás játék képezi, síkban zajlanak, ami azt jelenti, hogy mindössze két tengely mentén tudunk mozogni. Nincs rá mód, hogy ellenfelünket úgymond alulról vagy felülről közelítsük meg. A manőverezést valamelyest megnehezíti, hogy nem lehet csak úgy lefékezni és hirtelen fordulókkal meglepni az ellenfelet, továbbá folyton figyelnünk kell arra, hogy mindig azt az oldalunkat mutassuk az ágyúi és torpedói felé, amelyiken még nem omlott össze a pajzs.
Jelenlegi formájában értelemszerűen elég nyers még a Warhammer 40,000: Rogue Trader, ám ha a fejlesztők az alfát nyúzó előrendelők visszajelzéseit nemcsak a bugok beazonosítására, hanem az egyes rendszerek, például az űrharc csiszolására és finomhangolására is használják, akkor a végeredmény könnyedén túlszárnyalhatja eddigi alkotásaikat, sőt a műfaj egyik legjobbja is lehet. Az írás színvonala kimondottan ígéretes, akár a küldetésekről, akár a rogue trader döntéseit és tetteit rendszeresen minősítő társakról van szó.
Jól mutatnak az általam bejárt helyszínek is a katedrálisszerű űrhajó hídjától Footfall dokkjain és az aeldari romokat rejtő dzsungelen át a von Valancius ház központjáig, de a karaktermodellek is részletgazdagabbak, mint a legutóbbi Pathfinderben. A Paweł Perepelica által komponált soundtrack pedig tökéletesen illeszkedik ehhez a millió titkot rejtő univerzumhoz, aminek megismerésétől annak sem kell tartania, aki a Warhammer 40,000 név hallatán barkácsgépre gondol.
