Hirdetés

A Silent Hill 2 remake fejlesztői ígérik, többé nem csinálnak „szar játékokat”

|

Bloober Team: "Már nem készítünk 'szar' játékokat".

Hirdetés

Az indie horror fejlesztő stúdió Bloober Team némiképp formabontó módon bejelentette, hogy véget vet a "szar" játékok készítésének, és büszkén mutatja be új irányvonalát. A Silent Hill 2 remake szinte egyöntetű elismerést kapott a kritikusoktól és a rajongóktól, ami lehetőséget biztosított a stúdiónak, hogy új, sci-fi túlélő horror játékát, a Cronos: The New Dawnt is bejelentse, hangsúlyozva, hogy "evolválódott" a régi csapásvonaltól és tanult korábbi hibáiból.

Jacek Zieba, a stúdió rendező-producere elmondta, hogy nehéz évek állnak mögöttük, különösen a Silent Hill 2 megjelenése előtt volt kemény az élet, de most jókedvűen és elszántan készülnek bemutatni, mit tudnak önállóan letenni a közmondásos asztalra.

"Az a célunk, hogy igazi horrorcéggé váljunk, és úgy érezzük, megtaláltuk a saját piaci résünket, most pedig ezzel kell tovább fejlődnünk"

- mondta Zieba.

Hirdetés

Wojciech Piejko, a stúdió másik rendezője, a nemrég megjelent remake csapatát dicsérte, mondván, hogy ők "új életet leheltek egy legendás játékba", és hogy az elkészítése során jelentős nyomás nehezedett rájuk a közönség részéről. A Bloober Team Silent Hill 2 remake-je már 1 millió példányban kelt el a globális megjelenés óta, ami valószínűleg a valaha megjelent legjobban fogyó Silent Hill játékot jelenti.

Bár a rajongók már két hete visszatérhettek Silent Hillbe, a játékban egy hiba még mindig megoldásra vár, amely bizonyos játékosokat megakadályoz a Brookhaven Kórház szintjén való előrehaladásban. A stúdió nemcsak a jövőbeni terveit, hanem a jelenlegi problémák megoldását is prioritásként kezeli, miközben elkötelezett marad a horror műfaj iránt.

A Silent Hill 2 remake-ről egyébként bátran olvassátok el, vagy nézzétek meg a mi tesztünket is:


 
Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)