Különös csillagzat alatt születhetett a Manhunt széria, hiszen már az első részt is kitüntetett figyelemmel kísérte a mainstream média. Az erőszakos játékok ellen küzdő csoportok keresve sem találhattak volna jobb példát, melyet zászlajukra tűzve, egyetlen cél által egyesítve indítottak keresztes hadjáratot.
Marketing kezdőknek
Való igaz, ha akar, akkor bizony talál is kifogásolni valót az ember fia, ha szemügyre veszi a Rockstar alkotását. Erőszak, vérontás, válogatott halálnemek. Egyik sem túl bizalomgerjesztő, ha valaki laikusként közelít hozzá. Ám adott egy, a túlélésre kihegyezett történet, mely még ha nem is teljes mértékben, de szentesíti a cél érdekében alkalmazott, sokszor brutális megoldásokat. Azonban, egyetlen apróságról megfeledkezett a tisztelt keresztes sereg... mégpedig a választás lehetőségéről. Bizony, senki sem kényszeríti arra a mindenkori játékost, hogy a lehető legkegyetlenebb módon végezzen áldozatával. Igaz, a vérgőzös valóságshow rendezője ezt szeretné, ám nem kötelező örömet szerezni neki. Az élet ezek után egy roppant ironikus forgatókönyv alapján szőtte a Manhunt történetének fonalát. A kezdeti eladások olyannyira elszomorítóan alakultak, hogy egy esetleges folytatás megszületésének esélye távolabb került, mint tőlünk a lottó ötös. Ám, a korábban már említett erkölcscsőszök oly látványosra sikeredett negatív kampányt folytattak az alig ismert produktum ellen, hogy az eladások jelentősen megugrottak, s immáron senki sem beszélhetett bukásról. Ismét beigazolódott az örök érvényű mondás, hogy a rossz reklám is reklám.
Tortúra
Hosszan fejtegethetném az esetről kialakított (szigorúan saját) véleményem, de nem hinném, hogy erre lennétek elsősorban kíváncsiak. Fordítsunk egyet az idő kerekén, és tekintsük meg, milyen fogadtatás övezte a második Embervadászat bejelentését, fejlesztését, végül megjelenését. Ezen belül is, leginkább az amerikaiaknál általában kevésbé prűd angolokra érdemes koncentrálni, hiszen már-már tragikomikus az a hisztéria, ami a játékot övezte.
Az Egyesült Államokban a megszokott módon zajlott minden. Volt néhány, többnyire politikai célokra felhasznált megszólalás (Joe Lieberman, Hillary Clinton) az ügyben és Jack Thompson (ügyvéd, főállásban a Take Two és a Rockstar hivatásos mumusa) akadékoskodása sem számított új keletűnek. A korhatár-besorolásért felelős ESRB először a 18 éven felüliek (AO) kategóriájába száműzte a Manhunt 2-t. A Take Two erre reagálva megvágatta a játékot, s így egy évvel került lejjebb (M) az a bizonyos korhatár. Ennek köszönhetően a brutális kivégzéseknél elmosódik a képernyő, s habár így kevésbé látványos, a hatás mégsem marad el teljesen, mivel mindent az élénk, s a valóságot sokszor felülmúló fantáziára bíz. Az sem számít különösebben meglepőnek, hogy lelkes hackerek már felfedezték, miként tudják gyorsan és egyszerűen visszaállítani a változtatás előtti állapotot. Igaz, egyelőre csak a PSP verzióra igaz az előbbi állítás, nem elképzelhetetlen, hogy a PS2 és a Wii változatok is hasonló sorsra jutnak.
Angol „humor"
Az Egyesült Királyság saját cenzorai (BBFC) döntenek arról, hogy mely játékok láthatnak napvilágot a szigetországban, s éppen ezért okozott nem kis meglepetést, hogy a British Board of Film Classification az eredetileg júliusra datált játékot egyszerűen visszadobta, majd a vágott verzió esetében is megismételte az előbbi eljárást. Besorolás híján pedig nem lehetett piacra dobni. A Take Two és a Rockstar nem adta fel. Novemberben a Video Appeals Comitee elé vitték az ügyet, s e hivatal az előbbi páros számára hozott kedvező döntést. Ezen a ponton véget is érhetett volna a Manhunt 2 szigetországbéli kálváriája, ám a BBFC viccet nem ismerve a legfelső bírósághoz fordult fellebbezésével. Hovatovább mindent megtesz annak érdekében, hogy a bírói döntés meghozataláig ne kerüljön a boltok polcaira a játék.
A cenzorok tehát elégedetlenek, de nem adták fel. A fejlesztők örülnek a döntésnek, de még nem nyugodhatnak meg. Minden bizonnyal további fordulatokra számíthatunk még az ügyben, melynek alakulásáról folyamatosan tájékoztatunk benneteket.
