Hirdetés

A FromSoftware elérte a határait az Elden Ringgel, lehet, hogy a csapat következő játéka kisebb lesz

|

A játék rendezője szerint ennél több tartalmat már nem tudnának belepakolni egy játékba.

Hirdetés

Nincs miért magyarázkodnia annak a játékfejlesztő csapatnak, amely egy 79 négyzetkilométeres területet képes megpakolni tartalommal - ez ráadásul csak az Elden Ring alapjáték mérete, amit a Shadow of the Erdtree kiegészítő tovább bővített.

Hidetaka Miyazaki, a FromSoftware elnöke és a játék rendezője azonban mégis fontosnak tartotta kijelenteni, hogy ez a maximum, amire a csapat képes. A The Guardiannek nyilatkozva beszélt róla, hogy lennének kétségei, ha egy az Elden Ringnél nagyobb projektre vállalkoznának, így most logikusabb volna több kisebb projektbe belevágniuk. Ezzel egyébként megadhatná a lehetőséget más kreatív alkotóknak is a kiemelkedésre, ahogy tette azt az Armored Core 6-nál és a Sekiro: Shadows Die Twice-nál is.

Hirdetés

A közeljövőben nem várható részükről új Elden Ring-projekt, viszont attól nem zárkóznak el, hogy valaki filmet készítsen a játékból - ebben ők ugyanakkor szakértelem hiányában nem tudnának részt venni.

Egyelőre nem ismert, min dolgozik a FromSoftware csapata, de a játékosokat láthatóan lefoglalja a Shadow of the Erdtree: az Elden Ring a Steam 11. legnépszerűbb játéka, amivel jelenleg is közel százezren játszanak egyszerre.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)