Nem titok, hogy a Diablo IV alapvetően szolgáltatásalapú ARPG lesz, amiben a Blizzard tervei szerint évekig fogunk majd tárgyakra és fejlesztésekre költhető pontokra vadászni. Ettől függetlenül sokaknak a sztori lesz a legfontosabb, és a jelek szerint nekik sincs mitől tartaniuk.
A Blizzard ugyanis izgalmasnak ígérkező történet írt a következő fejezethez: Lilith, Mephisto lánya lesz a főszereplő, aki visszatértekor sereget toboroz a poklok és mennyek vezetői ellen.
Lilith reménytelenül szerelmes volt egy arkangyalba, Inariusba. A kettejük kapcsolatának köszönhetjük a Nephalemek (a Diablo III hősei) születését, és Sanctuary világának teremtését. Ezért is tartja Lilith az emberiséget a gyermekeinek, viszont gyengéd törődés helyett a célja az lesz, hogy gyermekeit háborúba küldje.
A mi feladatunk a vérengzés megállítása és Lilith legyőzése lesz majd. A Diablo sorozatban ez az első alkalom, hogy nem a címszereplő a főgonosz, de ki tudja még, hogy milyen meglepetéseket tartogat nekünk a játék. Nem tartjuk kizártnak, hogy a vörös ördög egyszer csak színre lép majd a történet egy pontján.
A Diablo IV június 6-án érkezik PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S-re.