Annak ellenére, hogy nem vitatom a tényt, miszerint Hollywood látványos ötlettelenségben szenved, egyáltalán nincs ellenemre, hogy egy-egy klasszikus mesét kifordítanak és a saját szája ízük szerint mutatnak be. Általában az ilyen történeteket szeretik modern környezetbe bújtatni és a címszerepet valamelyik Hilary Duff szerű antiszínészi talentummal eljátszatni, de akadnak pozitív példák is, elég ha csak a Micsoda nőre gondolunk.
A sajátos látványvilágáról ismert Tarsem Singh pedig gondolt egyet, és indiai fűszerekkel megbolondítva gyorsan tető alá hozta az ő sajátos Hófehérke-adaptációját, ami ugyan több sebből vérzik, mégis pozitív oldalra billen a mérleg nyelve.
A klasszikus mese kifordítása már a történetben megmutatkozik. Elvégre mindig is egyértelmű volt, hogy Hófehérke egy elkényeztetett csitri, és csak az igaz szerelemre vágyik, miközben szegény mostohája verejtékes munkával sanyargatja a népet, ad pompás bálokat és keseríti meg a szolgálók életét. Azonban némi könyvelési hibát (a kincstár üres) orvosolni kell, erre pedig kapóra jön a délceg Alcott herceg, aki viszont beleszeret Hófehérkébe. Ezért a kis árva az erdőben köt ki, ahol összeismerkedik a hét útonálló törpével, miközben a gaz mostoha próbálja behálózni a kőgazdag herceget.