Hirdetés

A Baldur's Gate 3-ból már PC-n is több millió fogyott, és a konzolos változatokra még várni kell

|

A Larian Studios szerepjátéka nem csak a kritikusok szerint lett kiemelkedő.

Hirdetés

Nem kellett hozzá nat20-as Wisdom Check, hogy megjósoljuk: bizony a Baldur's Gate 3-at viszik, mint egyszeri kalandor mindent, amiért elkérhet egy-két aranyat. A kritikusok nem győzik ajnározni a játékot (mi sem győztük), de egészen eddig nem tudhattuk biztosan, hogy eladások tekintetében hogy áll a cucc.

Voltak becsléseink a steames játékosszámok alapján, ám az ritkán mutatja meg a teljes képet. A Kínában található belga nagykövetség viszont kiküldött egy közleményt, ami meglehetősen beszédes.

Hirdetés

A fura forrásból érkező infó lenyűgöző: Baldur's Gate 3 PC-s verziójából összesen 5,2 millió példány fogyott eddig. Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy ebbe beletartoznak az Early Access eladások is, melyekről tudjuk, hogy olyan 2,5 milliónál jártak. Szóval a Larian Studios gyakorlatilag megduplázta a példányszámát az elmúlt 2 hétben.

Ez nagyon szép eredmény, pláne, ha azt nézzük, hogy a PS5-ös és az Xbox Series X/S-es változatok még hátra vannak, illetve ha észben tartjuk, hogy eddig mekkora címek jelentek meg idén. Ember legyen a talpán, aki ki tudja majd választani az év játékát.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)